You are here

HP Laserjet 2840 scanner fej alapállapotba állás hiba illetve Scanner error: 5 hibakód

21 posts / 0 new
Last post
spgabor
spgabor picture

Sziasztok!

Egy 2840-es HP-val szenvedek. Vagyis a scanner egység széria hibájával. Eleinte azt csinálta, hogy nem találta meg a fej az kezdő pozíciót, így amikor a végéhez ért a fej a futófelületnek, a motor még húzta volna, így elkezdett kerregni. Utána gyakran előfordult, hogy ezt nem csinálta, hanem scanner hiba: 5 üzenetet írt az LCD-re.
Próbáltam kipucolni a fej tükreit. Ez nem segített. A szalagkábel két szélső csatija el volt kokszosodva kicsit, ezért azt megpucoltam, végig mértem az érintkezőit, az sem szakadt. Ez sem segített. A jelölés az üveglap alján látható, nem piszkos. De ezt is letakarítottam még egyszer. Ez sem segített. Valamint próbaképp egy másik működő scanner egység felső részét is rátettem, de ez sem segített. Üveglap cserével viszont kétszer be tudtam kapcsolni, hogy menjen, de fél óra várakozás után, amikor a cső lehűlt, újra jött a hiba.
Majd kipróbálom még egyszer, hogy a jó egységből átrakom a rosszba a fejet, hogy akkor is elő jön-e a hiba. De ha jól emlékszem, pár hónapja már ezt megtettem és akkor is elő jött. Ezért gondoltam akkor, hogy valami más probléma lesz. Üveglap vagy szalagkábel. Tegnap ezeket kizártam, így megint az elején tartok.
Ha a teljes scanner egységeket cserélem a két nyomtatón, akkor a hiba egyik gépről a másikra megy át, ezért a nyomtató vezérlés problémáját kizárom.
Kaptam egy ötletet, hogy elkó csere után volt akinek megjavult. De a fejben csak egy darab van, a CCFL inverterén. Ezt kicseréltem. Megmértem az eredetileg benne lévőt, annak sem volt baja. Így most sem jutottam előbbre.
Merre próbáljam a hibát tovább keresni?

Ha tud valaki segíteni, annak előre is köszönöm!

Üdv:
spgabor

Comments
pupak
pupak picture

Szia,
A scanner egysègben van egy lèptető motor, ami a kocsit mozgatja. A müködő szkennerből helyezd át a rosz szkennerbe. Elvileg működni fog.

0

spgabor
spgabor picture

Köszönöm, de túladtam rajta, mert nem akart megjavulni. Amúgy ez nem tudom, hogy mennyire lenne megoldás, mert a hibásból a fejt átraktam a jóba, amiben a motor is jó, akkor is előjött a hiba.

0

pupak
pupak picture

Sajnálom. Az ilyen esetben az isopropil alkohollal tisztitott fènycső javìt a dolgon. A vègállás kattogáson meg a motor csere. A mostani hp 1536 meg kábel hibás az esetek 96 % - ban.

0

spgabor
spgabor picture

De a végállást a motor oda húzza, ahol az üveglap alsó felén a jelölés van számára? Mármint, ha odahúzta a jelet, akkor az elektronikának le kellene állítania a motort. Vagy tévedek?

0

pupak
pupak picture

Az alsó, és középkategóriás szkenner egységeknél a motor egy idővel pontatlanná válik. A formatter nem ellenőrzi a végállást, és nincs is benne végállás szenzor. A motor tudja, az előre beprogramozott lépések számát. Elegendő minimális fok tévedés, és a végén a lépéshez szükséges szám kevesebb lesz, mint az előírt, így a szkenner tovább akar menni, de nincs hová.
A komolyabb gépeknél (cm6040, és felfelé) már másként van, ott egy szkenner csere esetén szerviz menüben kell a szkenner adatait átírni. és nagyon finoman lehet beállítani a szkennelési tartományt.

0

bencsi01
bencsi01 picture

Szervusz!
Az írottakhoz képest azért meglepően sok alsó és középkategóriás gépnél található markerjel a pozicionáláshoz.
Nyilván azokban még nem "okosmotor" van.
" a végén a lépéshez szükséges szám kevesebb lesz, mint az előírt, így a szkenner tovább akar menni, de nincs hová" Ezt sem egészen értem.
üdv, Bencsik

0

spgabor
spgabor picture

Köszönöm, ez új információ volt a számomra.

0

pupak
pupak picture

Okosmotor helyett a stepping motort használnám. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a motor lèpèse a kèp feldolgozásával van szinkronban. Nincs se vègállás kapcsoló se mark jelzès èrzèkelő. Kèpletesen, Egy rutin van menj 50 lèpèst. Gyere vissza 48-at ott van a fehèr egyensúly beállìtási pont. Ez a rutin ha nem megy vègbe szkenner hiba van. Ennyire egyszerűen oldották meg a kèrdèst.

0

bencsi01
bencsi01 picture

Nos igen, használhattad volna a stepping motor megnevezést magad is, a "motor tudja" -tehát okos- helyett.

0

pupak
pupak picture

Kèrlek, a szakmai rèszre ès a problèmára igyekezzünk koncentrálni, szakmai szemmel. Hozzászólásomat a lèptető motor hibájával kezdtem... Mindenesetre köszönöm èszrevèteled.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Fénycső hiba. Fura, mert világít úgy, hogy a szemed kisül, de az a rossz. 3330, meg 3380 esetében jártam így, kínomban még egyikről a CCD panelt is leszedtem, hátha abban van a bibi, koszos, pozició hiba, stb.. Na azt ne szedd le sosem :) Jó pozicióba sosem teszed vissza többet :) Nem lesz jó sosem.

Az egyik ilyen gépben a cső egyik oldala picit fekete volt. Gondolom a marha ott nem azonos fényintenzitást lát, ezért tilt...

Másikon nem láttam semmi hibát a csövön.

Másik HP-ból, régebbiből tettem át a csövet, sima scannerből. kicsit faragni kellett, de jó lett. 2 éve megy hibátlanul.

Érdemes újabb FW verziót keresni a nyomigára, mert az újabbakban van menüpont, hogy X perc után lője le a csövet.. Ne öregedjen.

Azt nem tudom, hogy LCD kijelzőbe való csővel megy, vagy nem, de a tapasztalatom azt mondja, hogy 99,9% fénycső hiba. A tükör puceválás azért segít, mert még a határon mozog...

Szia!

0

spgabor
spgabor picture

Szia!
Fénycső hibát olvastam valahol már. De volt, aki azt mondta, hogy nem ez szokott tönkre menni rajta. Viszont egy próbát megér, hogy egyikről átszerelem a csövet a másikra a teszt erejéig.
Tegnap próbáltam a csöveket szemrevételezni, de a jó nyomtatón és a rosszon is úgy világít, hogy kisüti a szemem. Vizuális tapasztalással nem sok különbséget látni közöttük, mindegyik kisüti a szemem.
CCD-t is kiszedtem, megpucoltam az optika másik felét, hátha az a piszkos. Remélem, hogy nem csináltam visszaállíthatatlan kárt vele.
Amúgy ezen a csövön sem látni semmi öregedésből hibát.
Újabb FW-vel a menüben hol lehet azt beállítani, hogy kikacsolja a csövet? Vagy az service menü funkció?

Azt még megkérdezhetem, hogy neked a hibás scannerek az alap helyzetbe pozicionálással akadt problémájuk, vagy a valamilyen hibakódot (jelen esetben az ötös) adtak vissza?

Üdv:
spgabor

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Több ilyen is volt már a kezem között, nem csak ez a 2 gép. Mind fénycső hibás volt.

Bekapcsolás után "Beolvasó lámpa bemelegítés..." ami jó sokáig tart, majd pozicionál, húzza szaggatottan jobbra a fejet, majd recseg az egész, mert a végére ér, de a motor húzza tovább, és fogasszíj recseg-ropog..

Ha a CCD-t hátulról a 2 lelakkozott csavarral leszedted, azt nekem soha többet nem sikerült megfelelő pozicióba visszatennem. Fénycső csere után minden egység feléledt, de amiről a CCD-t leszedtem, az soha többet.

A fénycső kikapcsolás a rendes menüben van valahol a beállítások között... Valami 5 perc a minimum.. Legalábbis a 3330-on erre emlékszem.

Valami olyasmi lehet a dolog titka, hogy ugyan világít, mint a barom, de nem jó a színösszetétele.. Túl sok UV, vagy nem tudom, és ettől bolondul meg.

0

spgabor
spgabor picture

Szia!

Tegnap folytattam a próbálgatást a nyomtatóval. Fej cserével a másik nyomtatón jelentkezett a hiba. Ezért a fejekben átcseréltem a fénycsöveket. A hibásnak feltételezett cső picit tényleg lehet, hogy öregebb, mint a másik, mert a szélén már kezd jobban megfeketedni. Bár még ez is minimálisan csak. Viszont így a két nyomtató átcserélt csövekkel elsőre elindult. Bár ez nem jelent semmit, mert valamikor csak többedszerre jön a hiba elő.

0

spgabor
spgabor picture

Szia,

tegnap nem volt időm rá, de kipróbálom a csőcserét ma.
Viszont egyszer próbáltam a teljes fej cserét, vagyis a rossz egységbe beleraktam a jó fejet és úgy is recsegés lett a vége. Pedig abban elvileg jó minden. Akkor az mitől lehet?
Csövet amúgy hol tudok beszerezni ilyen méretben?

0

uniman
uniman picture
***

Hello.

"ilyen méretben?"...nekem csak "olyan" méretben van...az nem jó neked az "ilyen" helyett?
Jelezd ha látod a "csövem" méreteit...köszi.

Üdv: uniman

0

spgabor
spgabor picture

Az "ilyen méret" annak a fórumtársnak szól, aki foglalkozik nyomtató/szkenner javítással. Ő nagy valószínűséggel tud segíteni abban, hogy merre keressek beszerzési forrást a szkennerbe való fénycső esetén. Így jelen esetben a pontos méret megadását egyenlőre nem tartottam relevánsnak.
Bocs, hogy Neked bökte a szemed és köszönöm az építő jellegű hozzászólásod...köszi.

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Sosem próbáltam mással helyettesíteni. HP scanenr vateráról, törött üveggel, vagy más nyűggel... Pici méret eltérés lehet, de max reszeled picit, ha hosszabb a cső.. :) Mármint a műanyagot, nem az üveget :)

0

petee128
petee128 picture

Drivert teleptsd ujra.

0

spgabor
spgabor picture

Driver alatt a firmware frissítést érted, akkor az megtörtént, de nem segített. A windows-os illetve egyéb OS drivernek a hibához sajnos nem sok köze van.

0

Sponsored links