You are here

Kazettás magnetofon kissé féloldalra vezeti a szalagot, van-e erre egyszerű megoldás?

46 posts / 0 new
Last post
Pista47
Pista47 picture

Szevasztok Kollégák!
A kérdés inkább csak általános, és elvi jellegű, már vissza is vittem a készüléket.
Mondták is, hogy az a kazettafészek már régebben is rossz volt.
Most éppen egy MEGATONE INTERNATIONAL SX-768 kétkazettás rádiómagnó volt itt, nem működött, mert a 220/110V-os hálózati feszültség átkapcsolója KH-s volt, megoldottam.
Próbálásakor mindkét kazettafészek szalagvezető része szemre teljesen egyforma volt, az első rendesen szólt, a második nem.
A második elindulásakor rendesen szólt, de cirka 0.5sec eltelte után lecsökkentek a magas hangok. Ezt minden újraindításkor megjátszotta. Folyamatos lejátszás esetén csak kevés a magas hang, tehát a nyomógörgő egy picit félre vezeti a szalagot.
A fej tiszta, az alkatrészek szemre nem problémásak, és bosszant, hogy nem tudtam rájönni, hogy mi az oka a szalagvezetési rendellenességnek.
Nincs valamilyen egyszerű fogása annak, hogy az ilyen szalagvezetési problémának "susztermattot" lehessen adni.
Régebben is szembesültem ilyen problémával, de tuti biztos megoldást nem sikerült találnom. Inkább csak úgy bütykölgetni, próbálgatni, hogy hátha most...
Az alkatrész csere, az felejtős, vagy nincs olyan alkatrész, vagy túl sokba kerül a posta, és az utánvét.
Valahol olvastam, hogy ki kell főzni a gumi nyomógörgőt, de ezt nem mertem megtenni, nehogy még rosszabb legyen, tartalék alkatrész meg nincs.
A nyomógörgő tengelyének kenetlensége is okozott már hasonló gondot, de ennek műanyagból van a tengelye, és kézzel forgatva, nem találtam problémásnak.
Ilyen javítást inkább csak barátságból lehet csinálni, amikor éppen nincs egyéb munka.
Köszi!
Üdv.: Pista.

Comments
cssztivi
cssztivi picture

Újra olvasom a hozzászólásokat, és kicsit mosolygok.
A BRG kecskeméti gyárában naponta 100-150 MK21-23, M8, M10, M11, stb magnót meóztam,(négy évig csináltam) és egy kis szalagfutás miatt már vissza sem adtuk a gépet, hanem simán javítottuk. Elötte M8 görgőket meóztam egy alaplapon. Nagyon rosszak voltak nyávogáson. Rájöttem, hogy a techn. előírás nem volt jó a szerelő részére. A rugó beállításán kellett változtatni, utána50 helyett 90% lett a jó, és a végmeón alíg esett ki készülék. Ami rossz volt azt ott a meósok be tudták állítani.
Rég volt igaz se volt talán....

0

jandu
jandu picture

Sziasztok.
-"Még nem említette senki a lendkerék, azaz a nyomógörgőt forgató tengely perselyének kopását."-
-De nem említette senki sem, hogy a szalagnak van egy pályája, ami nem csak a kuplung, tengely és gumi görgőből áll.
-Egy szó sem eset a magnófej állapotáról, helyzetéről, vmint a kazetta tartó és kitámasztó elemei-ről.

Hosszú ideig nem szokot gondot okozni egy kis eltérés egyik-másik elemnél. De ha valaki komolyabban foglalkozott a fent elített problémával és nem csak egy.két/háron/ kazettás magnó ilyen - leggyakoribb - gondját oldotta/próbálta megoldani az tudja, hogy kisseb gond a görgő, nagyobb a kuplung, még nagyobb a hangtengely kopása - de ugyan ilyen hibát okozhat és okoz a fej nemegyenlő kopása/ rossz kazetta gyakori használata - igen gyakori ok/, valamint a kazetta tartó és helyzetmeghatározó tüskék állapota- szintén gyakori ok. Mindezek hibák kisseb-nagyobb ugyességgel orvosolhatóak a pályamódosítással - DE. Ha nem a megfelelő okot orvosoljuk, egy ideig még igaz "elmey", de aztán még súlyobbá válik a probléma.

Pár javítási typ:
-a kazettát nem a kazettatrtóba /nyitható ajtóba/ tegyük a mechanikába.
-próbálásnál használjunk biztosan jó kazettátt
-javítás előtt mossuk le izopropilalkohollal a szalag útját /tengej, görgő, kombinált fej, ...stb/
-hagyjunk időt a fojyadék elpárolgásának

Csak ezek után áljunk neki a hiba okának megálapításában.
Ha a fejen kopás van, látható, hogy egyenletes, vagy alul/felül nagobb a kopás. Üges ember kisseb kopást le tud finom smirglivel egyenlíteni, majd filckorongal simára fényezni. Ha a kopás nagyobb, a fejet ki KELL cserélni. A fej magassága és merőlegesség állítása nagy pontossággot igényel - gyakori a fej merőlegesség állításánál a fej vízszintes helyzetének elálítása.

Szumma-szummárum: egyszerű, de nagyon oda kell figyelni minden apróságra ..... nem beszélve drágáb és ritka HI-FI berendezésről.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz jandu!
Látom a hozzászólásokat Te sem olvasod el! :-)
Üdv, és BUÉK
exGelkás

0

cssztivi
cssztivi picture

Pedig nem ártana

0

city217
city217 picture

Szia ExGelkás.
Én már ajánlottam hogy beszéljünk a nőkről, hátha akkor olvasnak is.
De ha már itt tartunk akkor még a lényegről nem volt szó, a szalagról. Pedig az /is/ a lényeg. Nem mindegy a típus a hossz. mert ugye ezek az egymotoros stb magnók már a 90 percessel is szenvednek.
Üdv.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz city217!
A szalag minősége, fontos, ld: Polimer kazetta, de azzal inkább a felcsévélő kuplungok szenvedtek, vagy egyszerűen "besalátázták" a finomabb mechanikák.
Lehet, ha minden választ, egy lengén, vagy úgy sem öltözött csaj tarkítana, nagyobb figyelemmel olvasnák. Megszívlelendő ötlet! :-)
Üdv, és BUÉK:
exGelkás

0

welding alt
welding alt picture

Szia jandu!

A képen látható szépség hihetetlenül sokat dolgozott. Most is üzemképes ,de nyugdijas. Az általad leírtak remélem segítenek azon szakiknak ,akik már a CD lejátszó javításával kezdik, de nem ismerik a szalagos technikát ( elavult, de nem vész el).

Üdv. welding alt

File csatolás: 

0

vertom
vertom picture

Hali!
Annak idején a hordósra kopott nyomógörgőt finom köszörűn felhúztam egyenletesre. A másik megoldás az volt, hogy azonos tengelyméretű de más típusú görgőt tettem be. Az eredeti tartóba átszereltem a másik görgőt. Ha teszel róla egy képet akkor megnézem a régiségeim között.
Tamás

0

cssztivi
cssztivi picture

Ez valóban igaz a hordós görgőre. Van még egy dolog. Ha rosszul betett kazettára rányomják a lejátszást, akkor a görgökengyel tartó tengely elgörbülhet. A szalag félremenés oka mindig a görgőtengely, és a húzótengely nem páruzamos volta.

0

city217
city217 picture

Szia.
Most már inkább beszéljünk a nőkről, igaz ők félre lépnek. :)
Üdv.

0

Pista47
Pista47 picture

Szia Tamás!
Köszi szépen a felajánlást, de a bevezető szövegben már írtam, hogy: "már vissza is vittem a készüléket."
Ez csak egy elvi kérdés volt, hogy Ti mit szoktatok ilyenkor tenni.
A rádiómagnó egyébként majdnem bolti állapotban volt, nem volt lelakva, a belseje is szép volt, én bontottam ki először.
Egy 80 esztendős építészmérnöké, aki hobbizásként használhatta, használhatja nagy ritkán.
Felirat szerint Japán a készülék, de inkább egy Albánra hasonlított a meglehetősen slendrián megoldásait illetően. (Bocs Albánok!!)
A mechanika műanyag, pl: az összefogató pakett csavarok közül kettőt már a gyárában beleszakítottak, túlhajthatták becsavaráskor, mert abban a lyukban már nem fogott többé semmit a belepróbált csavar. SMD hőlégfúvóval tudtam egy kissé összébb nyomni.
Üdv.: Pista.

0

city217
city217 picture

Szia.
Lehet ebből is lesz majd egy kis nézeteltérés, mert van amelyik görgő gyárilag hordó. Pld az Unitra ezeréves kazettásai de tudok még párat.
A kuplungról már csak annyit /nem akarok már lejjebb is hozzászólni/ húznia kell mert különben buggyant /laza/ lesz a csévélés. Ez szép lenne egy ML-100 stúdió magnón ahol csak fél orsó van. :)
Üdv.

0

gaborb
gaborb picture

A leggyakoribb hiba mégis a gumigörgő kopása. Szinte észrevehetetlenül, de hordó alakúra kopik, és a felülete kérges lesz. Ha a kopás mértéke még nem túl nagy, akkor lehet segíteni rajta. Létezik egy folyadék, amit a másológép szerelők használnak (használtak) a gumigörgők meglágyítására, regenerálására. Ezzel bekenve, majd száradás után a görgő felületét nagyon finoman felérdesítve csiszolópapírral, legtöbb esetben újra jól működik a magnó. Ha ez nem segít, akkor valóban marad a görgő cseréje.

0

kallospeter
kallospeter picture

Szevasztok!! Azt a szert PROTEGUM vagy PROTEGON-nak hivjak.Egy Pesti ceg gyartja vagy gyartotta,izopropil alkohol alapu.Pontos receptjet a COCA COLA-e melett orzik.Tenyleg csodakat muvel.Valahol megvan meg egy eredeti cimke a gyarto nevevel es cimevel.Ha valakit erdekel irjatok es megkeresem.
BUEK mindek kedves kolleganak,Kallos Peter

0

wildman
wildman picture

Szia
Protegum a hivatalos neve, nyomdai gumitisztító.
Én is használtam magnó tisztításra, de csak a gumigörgőkre.
Nem alkohol alapú az biztos, de nagyon alaposan tisztít.
Beszerezni inkább nyomdászoktól lehet. egy deci évekig kitart.
Vásárolni csak öt vagy húsz litertss kannában létezik.
Üdv: Misi

0

kallospeter
kallospeter picture

Szevasztok!!
Izopropil alkohol az alapja.Azon kivul nem lehet tudni mi van meg benne.En is egy baratomtol kaptam egy 5 literes bodon aljan.Valoszinu hogy ez a legkissebb kiszereles.En a masolok teflon hengererol a raegett toner eltavolitasara hasznalom (tobbek kozott).Kallos Peter

0

wildman
wildman picture

Szia
Itt az adatlapja ha érdekel, hogy mi van benne.
http://www.grafika.hu/usrfiles/BA%20Protegum%20071220.pdf
Én naponta használom, nyomdász a másik szakmám.
Üdv
Misi

0

vitaman
vitaman picture

Sziasztok,
Protegum tényleg működik.

100ml/690,-Ft.
http://elektronika.zsibvasar.hu/hifi/magnodeck/protegum-magnetofonok-gum...
vagy
spray 300ml/1 619 Ft
https://webshop.profil-copy.hu/Protegum-300ml/PROTEGUMSPRAY/t

vitaman

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: a nyomógörgőket kíválóan lehet tisztítani VIDEO 90-nel.
Erősen meg kell vele dörzsölni.

Bálint

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: glicerin.

Bálint

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Még nem említette senki a lendkerék, azaz a nyomógörgőt forgató tengely perselyének kopását. Ha ez bronzpersely meg van kopva, akkor a bekapcsoláskor a tengelyre feszülő görgő szépen megbillenti egy kicsit a lendkerék tengelyét, miközben a görgő féloldalasan fog a tengelyre feküdni, aminek következtében a tengely széle felé kezdi sodorni a szalagot egészen addig, amíg a kazetta görgője és fej szalagvezető kalodája engedi. Ilyenkor lehet látni egy idő után azt is a szalagon, hogy a szalag széle fodrosodik.
Természetesen a már említett kuplung, a nyomógörgő, a húzótengely megnyúlt ékszíja is okozhat önmagában ilyen hibát. Jó kis játék ez, ha már nem egy új készülékről van szó, főleg akkor, ha nem lehet hozzá már kapni semmit.

Szép napot!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz nyaki!
Elsőként hozzászólva, ez volt az egyik hibalehetőség, amit megemlítettem.
A hangtengely csapágyáról van szó.
:-)
Olcsóbb futóműveknél, ez műanyagból készül.
Üdv:
exGelkás

0

nyaki
nyaki picture

Hali!
Ez a hangtengely nekem eddig ismeretlen fogalom volt. Valszeg ezért siklottam el felette. Bocsi.

Szép napot!
„Az élet nem is bonyolult, csak azzá teszik!”

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz nyaki!
Semmi gond, ezt külföldiül,"capstan" (csörlő) tengelynek hívják, itthon lett a neve, hangtengely, még az orsós korszakban. Több helyen lendkerék tengelynek is nevezik. Szerintem a hangtengely elnevezés találó.
Üdv, És BUÉK:
exGelkás

0

Boldogblog
Boldogblog picture

Szia!

Nem a kuplungot kell farigcsálni... Új görgő kellene bele...

Óh, de szép! Jaj, de szép... Nézzük meg a belsejét! (Kun László)

0

nayan
nayan picture

Kedves Pista! Mértékegységet azért nem írtam, mert ez a nyomatékmérő kazettának az értéke. A kazettáról leolvasva talán 3-4gcm, ami egyenlő 0,03-0,04 Ncm mértékkel. Az igaz, hogy be lehet állítani nagy gyakorlattal érzésre is, de ez a mód nem pontos. Itt lehet megnézni és megvenni a mérőkazettát: http://www.ebay.co.uk/itm/Konig-DMC-100-Torque-Meter-Calibration-Alignme...

0

Pista47
Pista47 picture

Kedves Nayan kolléga!
Nos, ezzel a 3-4gcm értékkel már lehet mit kezdeni.
Most találtam meg az egyik rugóerőmérőmet, annak a mérési tartománya 5-50gr. Biztosan van még ilyenem kisebb erő tartományokban is, csak nálam a "rend", az meg van tartva.
Köszi a beszerzési címet is, nem akarok már beruházni, de jó tudni róla.
Üdv.: Pista.

0

Tranzix
Tranzix picture

Üdv!
Ha ilyenilyen ingás fajta, azt könnyű átméretezni egy hosszabbítóval, amit az erőkarra húzva egy ismert rugóerővel lehet kalibrálni az eredeti skála 0,5x 0,25x 0,1x szeresére, vagy bármilyen értékre a hossz növelésével.

0

fodi.jozsi
fodi.jozsi picture

Sziasztok!

Ilyen van a cégemnél. :)

Üdv: F.

0

Pista47
Pista47 picture

Szia!
Most éppen nem ilyet találtam, de biztosan van ilyen fajta is. Csak hát hol is????
Valamikor a potméterek köteg rugóerejét állítottuk be ezekkel, na meg a huzalpotméterek leszedőrugóinak nyomását.
Az az erőkar megtoldás, egy remek ötlet! Lehet a hitelességet is ellenőrizni hiteles súlyokkal.
Erre nem is gondoltam volna, pedig nagyon logikus.
Köszi!

0

SzBálint
SzBálint picture
****

sziasztok: az én kazettám 0-120 g-cm feliratú.
A szalag közepes átmérőnél mérik, amikor 40 mmm az átmérő,

Bálint

0

nayan
nayan picture

Helló! Ezt a gondot okozhatja a megkeményedő nyomógörgő, ezen csak cserével lehet segíteni, ha a tisztítással nem lesz jó. Meg kell nézni a jobb csévélő orsó forgatónyomatékát is, mert sok esetben a kuplungszerkezet öregedése és koszolódása miatt egyre nagyobb erővel húzza a jobb csévélő orsó a szalagot, ezért a hangtengely és nyomógörgő közül ki tudja húzni a szalagot. A jobb orsó forgatónyomatékát KŐNIG DMC100 nyomatékmérő kazettával ellenőrizni kell. Akkor, ha a kuplung erőssége állítható ez az egyszerűbb eset, be kell állítani 30-40 körüli értékre, ha nincs rajta valami rugós állítórész ebben az esetben elég nehéz pontosan belőni a rugós rész nyomóerejét. Én a kuplung nyomó rugójából szoktam egy kicsit levágni, így kisebb erő nyomja össze a filces részt, ettől a jobb orsó kisebb nyomatékkal fogja majd húzni a szalagot. A motor fordulatszámát is mérőkazettával ilik minden javításnál beállítani.

0

SzBálint
SzBálint picture
****

üdv: a lefutó orsót is meg kell nézni, majdnem szabadon kell forogni, ezen 5-7 g a fékezőerő.

Bálint

0

city217
city217 picture

Szia.
Nem vitaképp de pont akkor szokott félre menni a szalag ha gyenge a kuplung. Az erős kuplung se jó de akkor inkább siet.
Aztán lehet hiba ha gyenge vagy erős a nyomógörgő rugója, és ha nagyon könnyen /bár ezekben nincs fék/ fut le a szalag. Szóval bármi lehet de a kuplung és a görgő szokott lenni leginkább a hiba.
Üdv.

0

nayan
nayan picture

Kedves City217! A gyenge kuplung miatt a jobb csévélő orsó soha sem tudja a nyomógörgő alól félre húzni a szalagot, ezt egyszerű logikával is be lehet látni. A gyenge kuplung miatt a teli orsó nehezen forog és ezért általában begyűri a szalagot a magnó. Erős kuplung esetén meg kihúzza a görgő alól a szalagot és ettől megy félre és tompul el a hang. Már javítottam vagy 4-6.000 kazettás magnót eddig, de lehet, hogy többet.

0

city217
city217 picture

Szia.
Akkor egyszer csévélj le egy darabra szalagot és tedd be a helyére majd indítsd el a lejátszást. Meg fogsz lepődni mert rögtön kimegy a görgő alól, na így néz ki az ha gyenge a kuplung.
Üdv.

0

nayan
nayan picture

Ez így nem igaz, akinek volt régen szalagos magnója az ki is próbálta ezt mindig. A jobb felcsévélő orsót lefogva a magnó ugyanúgy szól tovább, csak a szalag nem tekercselődött fel. A jobb orsónak lejátszásnál csak és kizárólag a nyomógörgő által továbbított szalag felcsévélése a feladata. Ki kell próbálni és kész. A régi AKAI 4000-es sorozat is azért volt rossz, mert a nagy jobb szalagátmérőnél nagyon erősen húzta a szalagot és ettől erősebben nyávogott a magnó és nem lehetett beállítani rendesen, mert nem lehetett szabályozni a kuplungját.

0

city217
city217 picture

Szia.
Pedig húznia kell. Még a hangban is lesz különbség ha lefogod a felcsévélő orsót.
De abbahagyom mert meddőnek látom. Te sokat javítottál én meg jól. Csak vicc nehogy sértődj. :)
Üdv.

0

Edmundson
Edmundson picture
*

Sziasztok!

Nem akarok vitát kelteni, de van igazság abban amit city217 írt. Amikor a nyomógörgő a főtengelyhez nyomódik előfordul, hogy a szalag nem pont egyenesen áll, mert kissé el tud csúszni. Ilyenkor kell egy kis idő mire beáll a rendes pályára. Ha laza a kuplung akkor ez sokkal tovább tarthat. Ha már kopott vagy kemény a görgő akkor laza kuplung esetén könnyebben félrehúzza a szalagot, ilyenkor a nyomaték növelésével átmenetileg orvosolható a probléma. De a valós megoldás a görgőcsere.

Üdv.

0

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz Pista47!
A nyomógörgő, és a hangtengely párhuzamosságát kell beállítani, a nyomógörgőnél. Nem beállítható, ha a hangtengely csapágya vagy a nyomógörgő gumija egyenetlenül féloldalasra kopik.
Természetesen ilyenkor: a csapágy- nyomógörgő cseréje.
Üdv:
exGelkás

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia!
Véglegesen csak a nyomógörgő csere oldja meg a problémát.Ha egyoldalasan kopott el,nem hordósan,akkor a 180o-al való elforgatása,lehet(ideiglenes) megoldása.Üdv jano

0

Hjoco
Hjoco picture

Szia!

Ha a nyomógörgő csere nem megoldható vagy drága, a jobb oldali csévélőorsó nyomatékának csökkentése mindig megoldja a problémát. Nekem műszerem sosem volt hozzá, de a hordozható kategóriában túlzás lenne ilyen precízen szabályozni...
Meg lehet találni az ideális nyomatékot kézzel fékezgetve - próbálgatva. Néha tényleg nagyon "megerősödik". A rugóból szoktam lecsippenteni 2-3mm-t. Ha túl gyenge akkor "megeszi" a szalagot, de akkor lehet kicsit nyújtani a rugón, és visszatér a nyomaték.

0

Pista47
Pista47 picture

Szevasztok!
Hát, igen. A kuplung erőkre nem is gondoltam, csak a hangtengely-nyomógörgő kapcsolatára szűkítettem le a problémát.
Jó lesz ezt is evidenciában tartanom.
Kár, hogy Nayan kolléga hozzászólásában nincs mértékegység, ezt írta: "be kell állítani 30-40 körüli értékre".
A mértékegységet azért lenne jó tudnom, mert a cégünk herdálásakor olcsón vettem egy pár darab grammos rugóerőmérőt.
Egy szétbontott rossz kazetta segítségével lehetne készíteni hozzá adaptert a leeresztő tengely, és a felcsévélő tengely forgatónyomatékainak meghatározásához.
A sebesség meghatározásához van (valahol) tesztkazettám, na meg a frekvenciamérő.
Valamikor a nyávogás besaccolásához használtam 1KHz-es jelet funkciógenerátorról, és a magnóról, kazettáról kijövő 1KHz segítségével csináltam szkópon Lissaus jelet. Érdekes volt, régen volt.
Mindenkinek köszönöm a reagálását, és a jó tanácsokat.
Üdv.: Pista.

0

zsoltika
zsoltika picture

Sziasztok
Ez jó hosszú topic lett.Az új készülékekben gyárilag erősebbek a kuplungok" mert ez kínai". A régi európai márkákra/Grundig,Telefunken/ezek nem voltak jellemzőek.Műszer nélkül is eldönthető a kuplung erőssége,a magnót lejátszásra kapcsolni és a nyomógörgőt elhúzni a főtengelytől ha a szalag mozog biztos erős,ha meg áll vagy jó
vagy gyenge a kuplung,ha gyenge,ha erős a szalagot előbb utóbb begyűri.

0

city217
city217 picture

Szia.
Szerintem gramm, ja és kivett mechanikánál egyszerű megoldani. Egy szakadt kazettára rákötsz súlyt és már méred is. Az orsóra feltekersz pár kört és lefogod a tengelyt, amikor megcsúszik akkor csak le kell olvasni a súly értékét-mértékét. :)
Üdv.

0

Sponsored links