You are here

NAD 5120 bakelit lemezjátszó brummot gerjeszt JVC MX-G90R receiverben (MEGOLDVA)

53 posts / 0 new
Last post
PushyG
PushyG picture

Kedves Hozzáértők!

Segítséget kérek a lemezjátszóm témájában. A címben szereplő lemezjátszót megmentettem az enyészettől (bevallom kukáztam, de még a kidobó kezéből sikerült kivennem). Darabokban volt, összeraktam. Tettem bele Ortofon OM-5-ös pick-up-ot. Lecseréltem a DIN csatlakozóját RCA-ra.
Működik, szól, de amivel nem tudok mit kezdeni, az az, hogy brummot küld az erősítő bemenetére. Ha be van dugva, de még nincs bekapcsolva már akkor is, elég nagy jelszinttel. Ha bekapcsolom, akkor leesik a brumm szintje, a hasznos jel aránylag el is nyomja, de akkor is észrevehetően ott van.
Észre vettem, hogy javítás közben a mechanika test vezetéke leszakadt. Visszaforrasztorttam, de nem lett ettől kissebb a brumm szintje.
Készítettem egy földelő kábelt, amivel az erősítő dedikált test pontját lekötöttem a konnektor föld pontjára. Ez sem igazán segített. Mondjuk a lakásban nincs igazi föld, mert a betápnál össze van közösítve a konnektorok összegyűjtött földvezetékei a nullával (lakótelepi lakás).
Az egész jelenségben azt nem értem a leginkább, hogy mitől csökken le a brumm szintje, amikor bekapcsolom a lemezjátszó motorját. A motor áramköreinek semmi köze a hangszedőhöz, teljesen szét vannak választva elektromosan/galavanitikusan.
Van erre valakinek használható ötlete?

Előre is köszönöm!

Gábor

A témát továbbképzés szükségessége miatt feleslegesnek és lezártnak tekintem.
Köszönöm!

Gábor

Megoldás: A lemezjátszónak jót tett a sok törődés, de alapvetően az erősítő felett trónoló CRT TV elektromágneses zaja akasztotta ki a PHONO bemenetet. Áramtalanított TV mellett szépen elcsendesedett a zaj.

Comments
PushyG
PushyG picture

Tiszteletem Mindenkinek!

Úgy tűnik mindenkinek igaza volt, és senkinek...

Újra kábeleztem a dögöt. Befúrtam két RCA aljzatot. Bekötöttem, ahogyan ajánlottátok. Mindent ellenőriztem. Jó drága RCA-RCA kábelt vettem hozzá, ami tartalmaz egy plusz vezetéket földelés átvezetéséhez.

Eredmény: minden maradt a régiben: brummos.

Kihúztam minden mást az erősítőből: brummos.

Elkészítettem a teszt kábelt. Elsőre gyártottam hüvelyeket a hangszedőhöz. Rákötöttem az erősítőre: brummos.
Kábel rövidre zárva: nem brummos.
Kábel kihúzva: nem brummos.

Ekkor gyanússá vált, hogy más volt hangzásra nyitott kábellel a brumm, mint hangszedővel együtt. Megnéztem a spektrum analizátorral, jelentős összetevője volt magasabb frekvenciákon (5-10-15kHz egyre magasabb).

Ezután elkezdtem áramtalanítani a környékén lévő készülékeket: hát a tetves TV volt. Ha áramtalanítom, azonnal elviselhető szintre esik a zaj, jól fel kell tekernem a hangerőt, hogy hallható legyen.
Ha kihúzom az összes kábelt, amin keresztül érintkezhetnek, akkor is ugyanez a helyzet. Tehát ha csak készenlétben van, akkora elektromágneses zajt termel, hogy teljesen kiakasztja a PHONO bemenetet.
Sajnos egymás alatt vannak, kb 10 cm-re (mármint a TV, meg az erősítő), és ezen nem igazán tudok segíteni.

Úgy tűnik, hogy ha lemezt akarunk hallgatni, áramtalanítani kell a TV-t.

Köszönöm Mindenki segítségét. Egy biztos, ennél korrektebb már nem lehet ez a jó kis lemezjátszó. Mechanikusan és elektronikusan is benne van minden, ami kell.
(Úgy tűnik nemsokára meg kell válnunk ettől a TV-től. Amúgy is egy rémálom, mire elindul. Hőmérséklettől függően 0,5-5perc, mire hajlandó bekapcsolva maradni. Tudom, mi a baja, az IC-t is megvettem már hozzá, csak egyszerűen nem bírtam még rávenni magamat, hogy kiforrasszam az F-BOX-t, a cseréhez. Lehet, már nem is fogom...)

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

Jaca
Jaca picture
***

Szia Gábor!

Én egy Fender erősítővel küzdöttem, ami az asztalomon mérve baromi zajos volt (zaj volt az eredeti problémája is, IC-ket cseréltem benne stb), mire rájöttem, hogy a nagyítós lámpám fénycsőmeghajtója tolja bele a zajt...
A TV alá alufólia leföldelve? Meg rá gy terítő, és az asszony is örül majd.

Üdv: Jácint

0

Vote up!

You voted ‘up’

Gépklinika
Gépklinika picture

IC? És a kondik?

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
Tesla NC 470 azonos a NAD 5120 készülékkel..."tuningolásáról" rengeteg anyag van a neten.
http://kemo87cz.blogspot.hu/2013/08/gramofon-tesla-nc470.html
Kép
A 230V kapcsolója közel van a pickup-hoz...ha összezárnak az érintkezői csökken a brumm.
Üdv.: Uniman

File csatolás: 

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

üdv: az uniman által citált oldal szerint a PU bekötése
piros: jobb +
zöld : jobb test(-)
fehér: bal+
kék : bal test (-)
A fénykép szerint szigetelten szerelve az RCA csatlakozók.
Ez az eredeti PU lelkivilágának megfelelő, Pu váltás esetén vagy működik, vagy kísérletezés következik.
Előre megírt recept nincs.

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
A pickup kivezetéseit ismerjük:

Üdv.: Uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

Gépklinika
Gépklinika picture

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Köszönöm a szakmai támogatásotokat!

Most nincs időm foglalkozni vele, de amint meggyógyulunk, végrehajtom, és referálok.

Azért egy dolog szöget ütött a fejembe. Talán érdemes lenne hangszedő közeléből eltakarítani a hálózati kapcsolót. Egy DC relére gondoltam, amit kapcsol az eredeti kapcsoló. A relét meg a motor mellé közvetlenül helyezném.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

lcsaszar
lcsaszar picture

Szia és jobbulást!

Az ehhez hasonló brumm-témán szinte mindannyian keresztül mentünk. Mielőtt azt a hibát követnéd el, hogy te is elkezded átalakítgatni a készüléket, gondolj arra, hogy ez egyszer hibátlanul működött. A gyár nem engedhette meg magának, hogy brummos készüléket gyártson, mert annak híre ment volna, és nem vették volna meg. Továbbá minden erősítő PHONO bemenetéhez illeszkednie kellett brumm-mentesen.

Az általam javasolt teszt kb. 5 perc, és mindent elárul:

http://elektrotanya.com/?q=hu/content/nad-5120-bakelit-lemezjatszo-brummot-gerjeszt-jvc-mx-g90r-receiverben#316135

Utána már célirányosan lehet brummot irtani...

Valahol ezt írtad: "Ha bekötésileg nézem, akkor kénytelen vagyok összeközösíteni a bal-jobb oldal "hideg" vezetékeit, és úgy rákötni az RCA-ra, mert különben a kar nem lesz árnyékolva". Hát ez nem lesz jó, pontosan így alakul ki egy földhurok. A kart általában a bal oldali testhez kötik, ez jó is volt úgy.

Üdv, lcsaszar

0

Vote up!

You voted ‘up’

Jaca
Jaca picture
***

Szia Gábor!

Első körben ki kellene zárni mindent a világból, csak az erősítő és a hangszedő maradjon. Tehát fogd a hangszedőt, forrassz rá RCA dugós kábelt, és dugd be az erősítőbe, hogy úgy is van-e brumm. Ha igen, akkor vagy nem illeszkedik a fej az erősítőhöz, vagy hibás az erősítő maga.

Üdv: Jácint

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha áthúzom az egész szerkenytyűt, mert ebbe valaki már előttem is beletúrkálhatott.
Nagyítóval nézegetve a hangszedőkart, a pick-up felöli végén van egy kis csavarral rögzített drót, ami együtt fut a csőben a 4 vezetékkel, és össze van forrasztva a kék vezetékkel (Left Ground). Ezzel elvileg biztosítva van kar árnyékolása, de feltételezi, hogy a hangszedő legalább egyik "hideg" kivezetése testen van.
Ami nekem gyanússá teszi a kontárkodást, hogy a színek nem stimmelnek a csapágy tömbből kijövet azzal, ami a karban van. Kénytelen leszek szétszedni a csapágyazott részt, hogy azt átnézzem.
Ha bekötésileg nézem, akkor kénytelen vagyok összeközösíteni a bal-jobb oldal "hideg" vezetékeit, és úgy rákötni az RCA-ra, mert különben a kar nem lesz árnyékolva. És egyébként a belső DIN csatira is így volt eredetileg forrasztva. Erősen elgondolkodtat, hogy megcsinálom Uniman képein látható átalakítást, és RCA aljzatokat szerelek bele, és veszek hozzá egy normális minőségű RCA-RCA kábelt.
Ezek után az még a kérdés, hogy van-e értelme külön kivezetni a lemezjátszó testpontját és összekötni az erősítővel, vagy felesleges (hiszen a kar árnyékolásának a csak az RCA hideg pontjához lehet köze a gyártó szándéka szerint). Már cak azért is, mert a motor teljes külön van, annak semmi köze sincs semmilyen testponthoz.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

agressiv
agressiv picture

Üdv

A lemzejátszó földelt? Mi van még a hi-fi-re dugva? Konkrétan van más földelt dolog rádugva például a TV amire a kábel TV? Ha egyik sem, akkor nem zárnám ki azt sem, hogy túl nagy a kimeneti ellenállás, ezt támasztaná alá az is, hogy bekapcsolva halkul..

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Konkrétan minden rá van dugva:
DVD lejátszó
Média lejátszó
Műhold vevő (UPC)

Lemezjátszó nem földelt, de a mechanika össze van kötve (már) az erősítő testpontjával.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

lcsaszar
lcsaszar picture

Szia!

Megszűnik a brumm, ha lehúzod az egyik RCA dugót? Ha igen, akkor még mindig földhurok van. Ha nem, akkor valószínűleg a kar szedi fel a brummot.

Javaslom az alábbi tesztet, hogy el lehessen dönteni: csinálj két rövidrezárt RCA aljzatot (darab drót átkötés a melegpont és a test között külön-külön). A kettő testpontja ne legyen összekötve. Húzd ki az RCA kábelt a lemezjátszóból, és dugd rá a rövidrezárt aljzatra. Abszolút csendnek kell lennie, maximum némi suhogás, de semmi brumm. Ha így van, akkor a probléma a lemezjátszóban van. Ha viszont nagy brumm van, akkor cserélj kábelt. Most csinálj egy földhurkot, azaz kösd össze a két rövidrezárt RCA aljzat földelését. Némi brumm lehet, de nem nagy.

Majd írd meg a teszt eredményét.

Üdv, lcsaszar

0

Vote up!

You voted ‘up’

Luki
Luki picture

Szia !

Ahogy nézem ennek a minihifinek a manualját, nem írják benne hogy lenne hangszedő bemenete.(Se MM, Se MC)
Akkor hová drótoztad a hangszedőt?
Ha az AUX-ra , az nem lesz oké...

Üdv! Luki

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Így néz ki: csatolva.

PHONO bemenetre kötöttem (van neki).

Gábor

File csatolás: 

0

Vote up!

You voted ‘up’

Luki
Luki picture

Szia!

Jó ez a fotó, tök jól látszik rajta a Phono bemenet :-)
Mindegy.
A mellékelt rajz szerint kösd be.
Csak a lemezjátszó legyen rádugva, más semmi.
Egyből kiderül minden.

Üdv!

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello Luki.
"nézem ennek...a manuálját"...én olyat sehol sem találtam hozzá. Megmutatod?
Üdv.: Uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

Luki
Luki picture

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Szia!

Igen, csak ez nem az. Nem GT90, hanem G90R(Bk)

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

Luki
Luki picture

Ja.Én kérek elnézést.
Ha már szivességet vársz, hogy segítsünk, a Te melód lenne hogy korrekt infókat adsz a cuccodról.
Ha meg egy ilyen egyszerű dolgot nem tudsz megoldani, hogy földhurok, akkor nincs miről beszélnünk....

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Ezt a hozzászólásodat olvasva 2 választásom van:
- no comment
- comment.

Ez utóbbit választom:
Ha tudsz olvasni (feltételezem tudsz, mert írni is tudsz), akkor rögtön a fórum szabályzatnak megfelelően törekedtem a korrekt és pontos megnevezésekre a címben. Én ott MX-G90R-t írtam és nem GT90-t.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem sima földhurokról van szó, de ez csak akkor derül ki, ha használod az olvasási képességedet. Szintén szükséges az olvasási képesség a tiedet időben megelőző hozzászólásokban tisztázott PHONO bemenet képi szintű pontosítására (Uniman-nak köszönhetően).

De tényleg én kérek elnézést, leginkább Tőled, hogy mertem kérdezni egy olyan dologról (lemezjátszó belseje), amiről nincs sok tapasztalatom.
Sajnálom, hogy megterhelő voltam. Részemről önvizsgálatot tartok és levonva a következtetéseket, leginkább megköszönve a sok önzetlen segítséget, lezárom ezt a témát. A megoldás: képzettség megszerzése egyszerű földhurok felismerésére és kiküszöbölésére. Amint ezt megszerzem, máris érdemessé válok ennek a közösségnek tagjává válni, és önállóan megoldani a problémáimat. Ja, hogy akkor felesleges ez a fórum? Tényleg!
Akkor ezt a teljesen felesleges témát lezártnak tekintem.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

Luki
Luki picture

Szia !

"Szintén szükséges az olvasási képesség a tiedet időben megelőző hozzászólásokban tisztázott PHONO bemenet képi szintű pontosítására (Uniman-nak köszönhetően)."

Ahogy mondod.Nem neked köszönhetően, ahogy kellene hogy legyen.
Ha -ahogy feltételezed- gondok vannak az "olvasási képességemmel" (nincsenek) akkor neked fogalmaznod kellene megtanulnod,és korrekt módon leírni egy hibát.
A hozzád hasonló "Mi a gondja a készüléknek?-Nem működik, ki kéne cserélni a belsejét..." tipusú dilettánsok miatt megy lefelé a fórum szinvonal.
Ha segítséget kérsz, akkor legalább ne legyél fogalmatlan.
Megpróbáltad a kábelezést, amit küldtem rajzot?
Először gondolkodj, fogd a pákát, és old meg a gondot.
Nem mi fogjuk helyetted, ahogy te szeretnéd...
A cucc előtted van az asztalon, rád vár a feladat...

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Megfogadtam, hogy kiszállok ebből a témából, de egyszerűen nem bírom elviselni, hogy hülyének nézel.
Ne haragudj, de nem látod, hogy minden eddigi javaslatot (a teljes átkábelezésen kívűl) megcsináltam, és nem változott a helyzet? Nem látod, hogy valaki módosította a gép eredeti állapotát, és nem úgy reagál a beavatkozásokra, ahogyan elvárható lenne?
Nem látod, hogy pontosan adtam meg a paramétereket (típusok, stb.)? Nem látod, hogy tudom, mi a különbség a vonal, a DIN és a lemezjátszó bemenetek között? Elárulom, hogy még a RIAA korrekcióról is van fogalmam, bár építeni nem tudnék magamtól.
Azt sem látod át, hogy nem vagyok univerzális szakember, aki mindenhez ért? Életem első lemezjátszója fekszik előttem szétborítva, eddig csak használtam őket.
Ahogyan viszonyulsz hozzám, azt nem tudom mivel érdemeltem ki, de tőlem biztosan nem ezt kapnád, ha kérdeznél mondjuk egy ősöreg Canon nyomtatóval kapcsolatban, amiben talán tapasztaltabb vagyok, mint Te, mert évente 1200-1600 darabot javítottam meg ebből a márkából.

Sajnálom, hogy ide jutottunk. Sajnálom, hogy higítom a közösséget a kérdéseimmel. Sajnálom, hogy zavartam köreidet (Arkhimédész után szabadon...)

Béke veled!
Maradok olvasó tagja a közösségnek.

Tisztelettel:
Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

szia: az adatlapja mit ír a PHONO bemenetről?
Ha jól van illesztve a lemeznek hasonló hangerővel kell szólni, mint a rádiórésznek.

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Hasonló hangerővel szól.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
A hátulját lássuk! PHONO felirat az van rajta...ez a MX-G9:

Üdv.: Uniman

File csatolás: 

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Pontosan ugyanilyen a hátulja az enyémnek is. Valószínűleg a beltartalma is ugyanez lehet, csak esetleg más piacra szánták, kicsit eltérő névvel. Az MX-G7 is ugyanígy néz ki, csak annak nincs annyi hangszóró kimenete, mint a G90R-nek.

És a videó jelek is be vannak kötve (ez a központja a szórakoztató kupacomnak) a Média lejátszótól, DVD-től és a műhold vevőtől a TV (csak képet ad) felé.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

üdv: ez ilyen

http://ortofon.com/hifi/products/cartridges/om-omp-series/om-5e

Hogyan oldottad meg a szint és impedanciaillesztést?
Ez csak pár mV-os jelet ad, ezt erősíteni kell egy korrekciós erősítővel
, különben sosem fog normálisan működni

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

Luki
Luki picture

Szia !

Én is pont ezen agyaltam, hová lett kötve a MM hangszedő, a kemény 4mV-os kimeneti jelével:-)
Mivel korrektor bemenet nincs a cuccon....vagy legalábbis én nem fedeztem fel.
A fotókat a berendezésekről és az eddigi dolgokról hiányolom....igy nehezebb segíteni.

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Nos, elég szomorú vagyok.
Mindent átalakítottam, ahogyan írtátok, de nemhogy jobb lett, inkább rosszabb.
Gyanús lett, hogy jól kötöttem-e be a hangszedőt. Megnéztem, és anno a hangszedőre nyomtatott színkódok alapján dugtam a tüskékre a sarukat.
Mondanom sem kell, ez nem egyezik a lemezjátszó bekötésével.
Nosza, átdugdostam. Ugyan olyan brummos.
Leellenőriztem, nincs-e keresztbe kötve. Dehogynem. Átdugdostam, ugyan olyan brummos.
Leellenőriztem a kábel folytonosságokat, és a zárlatok lehetőségét. Nem találtam semmit.

Ha lehúzom az RCA kábelt, akkor néma csend. Ahogy bedugom bármelyik oldalt, azonnal zúgni kezd. Ha leveszem a hangszedő kart (ilyenkor "nyitva" van bemenet), sokkal nagyobb jelszinttel búg. Ez utóbbi elvileg rendben is van.

Szóval teljesen tanácstalan vagyok, egyszerűen nem értem, mi baja van...

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

CHZ
CHZ picture

Csodak nincsenek, az osszekoto kabel valahol szakadt lesz.
Vagy lemezjatszon beluli foldpontok osszekotese hianyos, hibas,stb..

0

Vote up!

You voted ‘up’

zgyula
zgyula picture

Szia!
Az erősítő burkolatát tök felesleges leföldelni a hálózathoz, annál inkább összekötni a lemezjátszó burkolatával !

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Ok, köszönöm, így módosítom...

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

gyorgy1960
gyorgy1960 picture

Szia!
Még egy gondolat:az erősitőd MG.PU bemenetét nem piszkálta meg senki se? Ezzel is találkoztam már.Ha esetleg van egy másik erősitő a közelben Én tesztelném,hogy ne öljek bele felesleges energiát.
György

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Az erősítő gyári állapotban került hozzám, az biztos. Módosításokat én végeztem benne, de az csak energetikai jellegű volt (Stand by fogyasztás 17W-ról 3,5W-ra csökkentése), illetve a nem működő VFD megjavítása.
Nincs másik erősítőm, amivel ki tudnám próbálni.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

gyorgy1960
gyorgy1960 picture

Szia!
Én azért megmérném bekapcsolt motornál a lemezjátszó fémváza és a védőföld közti feszültséget.(Az sem biztos hogy megfelelően kötötted be az RCa-földelését?)Érdekes eredményekre lehet jutni.Utóbbi időkben volt ilyen problémáim rendesen.
Üdv! György

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Bocsáss meg, de ezt a mondatodat: "(Az sem biztos hogy megfelelően kötötted be az RCa-földelését?)" nem igazán értem.
Esetleg arra gondolsz, hogy nem kellett volna összekötnöm a két vezeték (jobb-bal oldal) harisnyáját a készüléken belül?

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

lcsaszar
lcsaszar picture

Szia!

Pontosan, földhurkot hoztál létre. Teljesen el kell szigetelni az RCA aljzatokat a fémrészektől és egymástól is. A bal oldali RCA külsejére megy a hangszedő kék vezetéke, a jobb oldalira a zöld vezeték. Piros = jobb jel, fehér = bal jel. A hangkarnak nem biztos, hogy van földelővezetéke, de a sasszinak és talán a motornak is van. Ezt a földelővezetéket az RCA-któl elszigetelve, külön kábelen vidd az erősítőhöz, annak fémházára. Általában jobb, ha az erősítő kettős szigetelésű, mint ha védőföldeléses, de talán a fentiek így is segítenek.

Üdv, lcsaszar

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
"erősítő ... test pontját lekötöttem a konnektor föld pontjára"...csak tudnánk ezt miért tette a topicnyitónk ?
JVC MX-G90R nem "receiver", hanem csak egy mini hifi, nincs védőföldes hálózati kábele...
Üdv.: Uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

"csak tudnánk ezt miért tette a topicnyitónk ?"
Kinjában, mert már nem volt jobb ötlete... :)

"JVC MX-G90R nem "receiver", hanem csak egy mini hifi, nincs védőföldes hálózati kábele..."
Csak, hogy ne használjak tévesen fogalmakat: A receiver (rádiós erősítő?) abban különbözik a minihifitől, hogy előbbi földelt hálózati kábellel működik? Ha a minihifi több komponensből áll, és azon része, amelyik egyébként önállóan működőképes és funkcióit tekintve rádiós erősítő, az nem receiver? Ha valami kis méretű, de tartalmában ekvivalens egy 44 centis berendezéstől, akkor az "csak" minihifi? Akkor is, ha '94-ben EISA díjas volt a kategóriáján belül?
Nem szórom tele a hozzászólásomat vele, de tessék sok mosolygó arcocskát odaképzelni a sorok közé...

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

HiFreak
HiFreak picture

Üdv Gábor!

A lényeget elöttem már megírták. Kösd össze egy külön vezetékkel a lemezjátszó chassis-ját a receiver testtel. Erre a célra sokszor van a Phono bemenet mellett egy kis földelö csavar.
A gyárilag RCA dugóval szerelt lemezjátszóknak van külön testelö vezetéke a végén egy kis kábelsaruval.

Most azon merengek, hogy miért lett a magyar szóhasználatban a "fekete lemez" a vinil, vagy pontosabban (kemény) PVC BAKELIT-tá.
A korábbi 78-as törákeny lemezek sem voltak bakelitböl, hanem shallakból (és egyéb adalékokból).

Marcell

0

Vote up!

You voted ‘up’

lcsaszar
lcsaszar picture

"Most azon merengek, hogy miért lett a magyar szóhasználatban a "fekete lemez" a vinil, vagy pontosabban (kemény) PVC BAKELIT-tá.
A korábbi 78-as törákeny lemezek sem voltak bakelitböl, hanem shallakból (és egyéb adalékokból)"

Szia!

Az lehet az oka, hogy a mostani generáció szemében a vinyl (magyarul PVC) lemez "retró", és a bakelit is az. Valami ősi dologra asszociálnak, mint a tárcsás kagylós fekete telefon. A másik ok, hogy a vinyl szó nem terjedt el a magyarban. A PVC-ről más jut az ember eszébe: műanyagcső, irattartó mappa, virágcserép, csak éppen hanglemez nemigen.

Bezzeg ha hallanának igazi vinyl lemezt jó rendszeren, kihajítanák az egész CD gyűjteményüket. Nem véletlenül ismét kezdenek megjelenni a fekete korongok a boltokban.

Üdv, lcsaszar

0

Vote up!

You voted ‘up’

lcsaszar
lcsaszar picture

Szia!

Remélem, a fenti egybehangzó útmutatások alapján megoldódott a brumm kérdése. A földelésről annyit, hogy én még nem találkoztam gyári védőföldeléses hifivel.

Üdv, lcsaszar

0

Vote up!

You voted ‘up’

gyorgy1960
gyorgy1960 picture

Szia!
Esetleg nem lehet hogy a hangszedőnél már össze van kötve?Ha igy van akkor már van is egy földhurkod!Amit esetleg megszórhat a motor is.
Persze ezek csak ötletek de közelebb vihetnek a megoldáshoz.
Üdv! György

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Köszönöm az ötletet, menézem ezt is.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
Ez ismerős? Így van bekötve? Ha csak a tucheldugóját cserélted két lengő RCA-ra..
Így kellett volna:

Üdv.: Uniman

File csatolás: 

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

A kiindulási alap sem stimmel az enyémmel. Eredetileg nincs benne a átvezető-sor, hanem egy DIN aljzat van bele nyomva az alapon kialakított fészekbe (ez az egyik képen kicsit látszik is), és erre voltak forrasztva a vezetékek.
Bekötésileg hasonló a sorhoz. A mechanika testpontja a DIN harangjára, az árnyékolt kábel harisnyája a hangszedő "hideg" vezetékeivel közösítve. Ezek nem voltak összekötve. Az én esetemben az egész kábelt kicseréltem, és így egy pontra kötöttem a hangszedők "hideg" vezetékét, az árnyékoló harisnyát, és a mechanika test pontját.
Lehet itt szúrtam el, és létrehoztam egy jó kis fölhurkot?
Bár ha nem így csinálom, akkor a mechanika testelése elmarad. Vagy egy külön vezetéken kellett volna kivezetnem, és lekötnöm földre?
Nekem az is gyanús, hogy a hangszedő kar nincs testre kötve (hengeres karral szerelt változatom van, nem a lapos), így nincs árnyékolva sem azon a szakaszon. Nem mintha az a műanyag váz/test, amibe építve van, nagy védelmet adna...

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

CHZ
CHZ picture

Szia!

"Vagy egy külön vezetéken kellett volna kivezetnem, és lekötnöm földre?"

Külön vezetékkel kell kivezetned a lemezjátszó fám vázáról az erősítő RCA csatijai mellett lévő GND ponthoz.
Közösítve nem lesz jó, érdemes az L/R kábel árnyékolásának közösítését is szétválasztani, így csak az erősítő bemeneténél fognak kapcsolódni, nem lesz hurok.

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Ok, így már kezd körvonalazódni, hogy hogyan sikerült földhurkot kialakítanom. Végrehajtom a szétválasztásokat, és referálok az eredményről.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

szia: a hangszedő kar és a shell testelését kell megoldani
Az új PU bekötése azonos az előzővel?

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

gadenes
gadenes picture

Szia!
Az igazán korrekt megoldás az ilyen kis jeleknél az, hogy a hangszedő hideg pontját is árnyékoltan vezeted (két eres árnyékolt kábel hangszedőnként), és csak az erősítő bemenetén vagy csak panelen közösíted a hideg pontot az árnyékolással. Esetleg szimmetrikus bemenet illesztő trafóval.

0

Vote up!

You voted ‘up’

More similar content