You are here

Peavey Mark III series 300 basszus fej

18 posts / 0 new
Last post
jakyg
jakyg picture

Sziasztok!

Vettem külföldön egy a címben említett basszusgitár erősítőt (amúgy 150W-os) a hozzá illő hangfallal, hibásan. Az eredeti hibaleírás azt mondta, hogy bekapcsolva az erősítőt nem ad életjelet magáról. Tegnap volt alkalmam először megvizsgálni. A primer oldali biztosíték (3,15A) szakadt volt, ezek után óvatos méricskélések következtek: először a trafó szekunder köreit lekötöttem az áramkörökről és egy 100W-os izzón keresztül kapcsoltam be, így az izzószál épphogy csak izzot, megmértem a graetzet, jónak tűnt, sajnos a puffer kondikat nem tudtam kimérni, mert annyira nem szedtem szét, inkább vakmerően tettem bele új biztosítékot és bekapcsoltam úgy. Be lehetett kapcsolni és világított, terhelést ezidáig nem kötöttem rá. Viszont megmértem műszerrel a nyugalmi áramfelvételét és ez az ami miatt itt kérdezek, kb. 300mA-t vesz fel mindenféle terhelés és kivezérlés nélkül az erősítő, nem tűnik ez egy kicsit soknak? Kapcsolási rajzot eddig nem találtam (pontos típus: Peavey Mark III XP series 300CHS -nem egyezik azzal a MArk 3-al ami a tanyán is fent van) szerintetek merre érdemes elindulni?

Comments
fagifor
fagifor picture

Kedves Jakyg.
Szerintem a mért áram nagy része a trafó mágnesezési áramából származik, annál is inkább valószínű ez, mert a 240 V névleges feszültségre kapcsolva jelentősen (majd 30 %-al) csökkent az áram. Kösd le a szekundereket, valószínűleg nem sokkal csökken az üresjárati áramfelvétel. Használd 240 V-os állásban, már nálunk is elég régóta 230 V a névleges hálózati feszültség.
Üdvözlettel: Varga Béla (korábbi vevőd?)

0

jakyg
jakyg picture

"Üdvözlettel: Varga Béla (korábbi vevőd?)"
Valóban! :)

Igen amúgy ez az érték valóban közel áll már a határesethez, pl van nekem egy jó kis biztonsági trafóm (igaz 1958-as évjárat, 120W-os de üres járatban az is fogyaszt 40W-ot) Viszont Jaca javaslatára megnéztem a váltó és egyen feszültségek arányát és tényleg nem kerek valami, mert a szekunder tekercsről 2*32 VAC jön le, amiből az következik, hogy 2*45VDC a puffer feszültség, de mérve csak 2*41VDC, viszont a trafón ugyanannyi AC-t mérek attól függetlenül, hogy rá van-e kötve a panelra vagy sem. A szkópomhoz most nem férek hozzá, de műszerrel nem mértem AC-t a puffer kondin, és melegedni sem melegszenek a kondik, holnap azért lehet, hogy megejtek egy cserét. ami a panelon a legtöbb hőt termeli az a puffer kondenzátorok sönt ellenállása, oldalanként 2-2kohm, elvileg ez összesen kicsit több, mint 1,5W többlet terhelést jelent

0

Kumi
Kumi picture

Szép estét!
A transzformátor üresjárati áramfelvételénél figyelembe kell venni, hogy a primer oldali terhelés nagyrészt induktív.
A tényleges fogyasztása a P = U x I x cos fi képlettel számolható.
Egy oszcilloszkóp pedig nagyon jól jönne az ilyen jellegű javításkor.
Ha a DC munkapontok rendben vannak, akkor hanggenerátorral még terhelés nélkül meg kellene hajtani a végfokot.
A kimeneti jelalakot és a puffer feszültséget jó lenne látni szkópon.
Ha ez is rendben, akkor jöhet a műterheléses vizsgálata az erősítőnek.
Én meg szoktam a maximum környékén járatni a végfokot, persze közben figyelve a melegedését.
Ilyenkor az üzemi időt a végfok melegedése szokta meghatározni.
Igazából akkor jó, ha egy normális hőmérséklet állandósul és hosszabb idő után sincs túlmelegedés.
Üdv.: Kumi

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Számolj a graetz-en eső feszültséggel is, így már csak 2 volt hiányzik. Mivel írtad, hogy a végfok pár 10 miliampert vesz fel, nem fog tőle megzuhanni a fesz. Egy kondicserét valószínüleg megérdemel.

Üdv: Jácint

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Közben megnéztem azt is, hogy mennyi az annyi, ha a terheletlen trafót nézem, nos: 190mA (terhelve most 205 volt), holnap még kipróbálom a puffer cserét, ha nem történik valami nagy dolog, akkor rakom össze és jön a terheléses próba.

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

A 300mA-t hol mérted? Ha a hálózati feszültségen, akkor bizony sok az. Tranzisztoros, vagy csöves az erősítő?

Üdv: Jácint

0

Stonhy
Stonhy picture

Sziasztok!
Bizony sok! Ez közelítí a 100-as izzó saját áramát...
Egy 150W-os, zenekari, tranzisztoros dühöngő(tehát tuti nem A osztályú...)elé, amíg nem terhelve próbálod, elég egy 40-es izzó...
Ha a pufferek nem totál rövidzárak (ez igen ritka hiba), akkor végtranyók lábait mihamarabb emeld föl...nyugodtan ki is veheted őket, meg a meghajtókat is, hogy ki tudd mérni...valamelyik (ek) vélhetően bekrepált (ak)
Ha nincs rajzod, esetleg egy-két jó fényképet feltehetnél a panelról...
stonhy

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
A hálózaton mértem a 300mA-t (van kétállású hálózati feszültség kapcsolója, azt tegnap elfelejtettem nézni, hogy mire volt állítva pontosan, van 220V és 240V-os állás, lehet 220-on van/volt, de azért akkor is sok) Az erősítő tranzisztoros (vagy FET-es :)), még pontosan nem sikerült a végtranyókat sem beazonosítanom, ugyan TO-3 tokosak és motorola gyártmányok, de csak egy 6-8jegyű számsor van rajtuk ami nem túl beszédes -számomra legalábbis. Csak nem fogom megúszni, hogy darabjaira szedjem...

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: talán segít,

Bálint

File csatolás: 

0

jakyg
jakyg picture

Szia!
Kösz ez valóban segít valamennyit, így már tudom, hogy a végtranzisztorok MJ-15052/3 típusúak, de információ persze ezekről sincs sok... Nem is érdekes, mert mérve jónak tűnnek, s ez igaz minden félvezetőre, ami a végfokban található -"hidegen" mérve. Egyéb látszólagos sérülés nem látható, még csak melegedési nyomok sincsenek!

0

jakyg
jakyg picture

Átkapcsoltam a feszültségválasztót 240V-ra, így 210mA körül volt az áramfelvétel, tapogatva a végfokot jelentős melegedést nem tapasztaltam, kimeneten 0 VDC. A munkaponti áram viszont gyanúsan kevés, kb. 15mA (táp +/-41V)

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!
Ellenőrizd a táp szűrőkondiait, ellenőrizd, hogy a trafó AC feszültségéhez képest megfelelő DC van-e. (AC X 1.41)

Üdv: Jácint

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!
A kimeneten terhelés nélkül DC ben mekkora feszt mérsz?

Üdv: Jácint

0

Stonhy
Stonhy picture

Szia Jaca!

Ez lehet, hogy még nem mérvadó, mert nincs normális tápfesz...a 230V nagyrészt elveszik az izzón...
Lehet, hogy azonnali alkatrészmérésekkel még meg lehetne menteni 1-2 tranyót...
stonhy

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!
Szerintem izzó nélkül mérte a 300 at, de ne úgy legyen.

Üdv: Jácint

0

jakyg
jakyg picture

Sziasztok!

Izzó nélkül mértem a 300mA-t, de az óvatossággal szerintem már elkéstünk, én úgy vettem, hogy a 3A-es primer biztosíték már el volt szállva, ezek után aminek tönkre kellett menni szerintem már tönkre ment a biztosíték ellszállásakor... ebéd után majd nekiállok :)

0

Stonhy
Stonhy picture

Szia!
Akkor én értettem félre...én viszont nem próbálgatnám izzó nélkül...
stonhy

0

Sponsored links