You are here

Peugeot206 1.4hdi önálló életet él. (megoldva)

23 posts / 0 new
Last post
zoltan35
zoltan35 picture
*

Sziasztok!
Furára sikeredett a cím, de lényegében tényleg ez a helyzet. Kinéztem rá és azt láttam világít a fényszóró. Kimentem lekapcsolni.. ahogy kinyitottam az ajtaját, elaludt. Pár perc után kezdődött elölről. Beindítottam, hogy lássam más rendben van-e. Látszólag igen, így leállítottam.. VOLNA, mert nem állt le a motor, csak a műszerfal állt alaphelyzetre. kb öt másodperc után leállt. Még végig sem gondoltam a dolgot, mikor felkapcsolta a fényszórót. Beindítottam, hogy a garázsba guruljak vele, ahol megint nem tudtam leállítani. Akku sarut levettem, de persze ez sem hatotta meg. Gyújtáskapcsolót kapcsolgatva úgy viselkedett a műszerfal ahogy szokott, miközben a motor nem zavartatta magát és egyfolytában járt. Addig próbálgattam míg sikerült leállítani és gyorsan levettem az akku sarut. (így már csak nem indul be)
Viszont most törhetem a fejem, hogy miként tovább?? :help:
Tanyát ismerve, biztos lesz valakinek ötlete a megoldásra, kérem ne tartsa magába.
Régebben kezdte a "bolondozást", néha jelezte nincs aktiválva az utas oldali légzsák, (nincs is benne) vagy csak elment a kilométeróra amivel egyidőben megtáltosodott, stb.
Örömmel fogadnék minden tippet!
Köszönettel: Kiss Zoltán

Comments
swad
swad picture

Szia!
Ellenőrizd a generátor szénkeféket,illetve a töltést.
Üdv.:Laci

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Sziasztok!
Gondoltam az egy hónapos "évforduló" alkalmával beszámolok a fejleményekről: Nos elvittem diagnosztikára és azt találták, hogy nem találtak semmi különlegeset. Vagyis voltak hibakódok, de az okra nem derült fény. Sebesség jeladó hibát, levegő mennyiség problémát s két ismeretlent jelzett. A szaki tanácsára kapott az üzemanyagrendszer valami "csoda" tisztítót (amúgy is rendszeresen használok mindenféle kényeztető trutyit) és láss csodát, legalább a leállítási probléma megszűnt. Sőt így utólag már azt is elmagyarázták miért okozta ezt és miként függ össze részben az elektromos meghülyüléssel. Maradt problémának a sebességmérés időszakos eltűnése, de az majd egy másik "projekt" része lesz...
Üdv,Z.

0

swad
swad picture

Szia!
Mi az összefüggés a szaki szerint?
Üdv.:Laci

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia!
Igazából két (egymástól független) helyről is hallottam: Mivel az elkoszolódás miatt nem tud lezárni az üzemanyag "szelep", még jár a motor egy darabig... azért tartom elképzelhetőnek, mert olyankor az üzemanyag szivattyút is még percekig hallottam menni. Lényeg, hogy azóta legalább ezt a hülyeséget nem csinálja.
Üdv,Z.

0

lapatnet
lapatnet picture
*

Üdvözlet !

Az információd jó, valóban szennyeződés okozhat nem áll le hibát a közös nyomócsöves dieseleknél. AZ első esetnél nem akartam hinni a szememnek amikor a motor kivett kulccsal tovább működött.
A magyarázat egyszerű: a hozamszabályzó szelep az elszennyeződés miatt nem zár tömören. A komputer leállításkor a rail nyomást úgy szünteti meg, hogy a megadott nyomáscsökkenésig kivezérli az injektorokat. Ez normál esetben néhány befecskendezés után -a gázolaj utánpótlás hiánya miatt- leálláshoz vezet. De ha gázolaj utánpótlás van, a nyomás nem csökken a railcsőben és a komputer tovább járatja a motort, hogy lecsökkenjen a nyomás. Kis mértékű áteresztés esetén egy gázfröccs elegendő a megfelelő nyomáscsökkenéshez és a leálláshoz.
Ez egy beépített védelem, mivel ha teljes nyomáson lezárna az összes befecskendező (ez akár 2000 bar is lehet) a rendszer folyadékütést kapna, törés keletkezhet be.
Van olyan rendszer is ahol nem a szivattyú által szállított mennyiséget szabályozzák hanem, a felesleges nyomást egy elektromechanikus szelep elengedi. Ennek dugulása esetén sem áll meg a motor.

A sebességjel eltűnése valószínű a váltóban lévő jeladó belső forrasztási hibájából ered. Ha a sebességjel megszűnik, az ECU vészüzemmódba vált és maximális teljesítményt engedélyez a környezetvédelmi normák figyelmen kívül hagyásával.

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia "lapatnet"!
Ha kocsmában lennénk, nem győzném fizetni neked a söröket! :beer:
Mint azt már írtam, néhány problémára megoldást jelentett a tisztító adalék, de maradt még rejtélyes dolog szép számmal. Egyrészt az "ismeretlen" hibák kiolvasáskor, értelmezhetetlen hibaüzenetek(?) a műszerfalon kigyulladó lámpák képében, hirtelen "teljesítmény növekedés" sebesség mérés eltűnésekor, stb. Ezekre több helyen, különböző, lehetséges hibaforrásokat adtak meg. Köztük motorvezérlő, elektromos rendszer, nagynyomású szivattyú, injektor, stb.
Mivel legutóbb elég részletes formában írtad le a működést és az összefüggéseket, gondoltam a legegyszerűbb (és egyben legolcsóbb) megoldásnál kezdem a hibakizárást:
a már beszerzett sebesség jeladó cseréjével.... és itt jött a meglepetés. Minden hiba megszűnt!!! Az eltelt idő, illetve megtett 3500km "hibajelenség" nélkül arra enged következtetni, hogy a tényleges probléma sebesség jeladó volt. (Megjegyzem, még a motor járásában is érezhető a javulás)
Vagyis ismét megerősítést nyert, ha probléma van (bármivel) nem kell szerelőkhöz rohangálni és különböző helyeken keresgélni, elég a TANYÁHOZ fordulni segítségért. :bow:
Köszönöm mindenkinek a segítséget: :happy:

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia!
:happy: Több okból örülök írásodnak! Egyrészt mint olvasom, nem akkora elvetemültség amit "hibaforrásként" mondtak. Mivel azóta nem jelentkezett, hajlottam rá, hogy elhiggyem. (pláne mivel őszintének tűnt mikor azt mondta "csak tippelek" és nem kért semmit)
Másrészt reményt adtál az esetleges megoldásra a sebességmérés eltűnése és a "teljesítménynövekedés" összefüggésével. Már vettem új jeladót, de még nem cseréltem ki.
Minden esetre egy próbát megér..
:bow:
Üdv,Z.

0

zoli710802
zoli710802 picture

Szia Zoltán!
Szerintem sok téves információnak vagy birtokában.
Üdv: Zoli

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia!
..az bizony könnyen megeshet! Viszont megoldás hiányában csak azokból tudok gazdálkodni.
Üdv,Z.

0

zoli710802
zoli710802 picture

Szia!
Másnap valamiért nálam a Tanya nem működött, azóta meg nem sikerült írnom. Most is fáradt vagyok, de holnap hátha sikerül. Bocs.
Üdv: Zoli

0

swad
swad picture

Szia!
A generátort szétszedtétek? A kopott szénkefék betudják bolondítani az ecu-t...
Üdv.: Laci

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia!
Nem, nem lett szétszedve. Mikor elkezdett "bolondozni" az autó kb. fél éve, kapott újat.
Üdv,Z.

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Sziasztok!
Kivettem a BSI-t és átnéztem. Sokat nem láttam belőle hiszen csak az egyik oldalához fértem hozzá, de beázásnak, rossz forrasztásnak nincs nyoma. A 15-ös számú (30A) biztosíték viszont kiégve, ezt cseréltem. Csatlakozókat kontakt sprayel befújtam. Még egyszer próbálok resetet csinálni, hátha most hagyja magát.
Üdv,Z.

Köszönöm mindenkinek a segítséget! Jelenleg ott tart a dolog, hogy átnéztem/mértem mindent amit tudtam és próbáltam resetelni. Két, némileg eltérő leírást találtam erről, mindkettőt kipróbáltam. Kicsit fura volt utána még a "viselkedés", de végül helyreállt a "lelkivilága". Vagyis le tudom egyből állítani és nem él önálló életet a világítás és a műszerfal sem. Mivel nem egyértelmű számomra, hogy mitől javult meg (pillanatnyilag) jövőhétre azért biztos ami biztos beütemezek egy BSI cserét, ha találok normális helyet ahol "összeprogramozzák" az autóval.
Üdv,Z.

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Sziasztok!
A helyzet fokozódik..
Próbáltam a reset dolgot, de persze elbuktam. Közben pár dolgot jobban megfigyeltem, mert most mást produkál mint eddig: kulcsot kivéve marad a gyújtás és táncolni kezdenek a mutatók, majd pár másodperc után leáll a motor. Közben a motortérből halk "motorzúgás szerű" hang hallatszik, amennyire megtudtam állapítani talán a tápszivattyú hangja. Fél perc után felkapcsolja világítást.. ha helyzetjelzőre kapcsolom, kialszik a tompított. Mikor hallom "kattanni" az indításgátlót a műszerek "leesnek" ahogy kell. Ajtó kinyitás után indításgátlót kapcsolva egyből megjelenik a gyújtás, pedig még csak nem is közelítettem a kulcsot..
Készítettem egy videót róla, mert képtelenség pontosan leírni, ráadásul elég össze-vissza produkál mindent.
https://drive.google.com/file/d/0B2pl5qNfezCKLVgwMjZVY2Z1NFE/view?usp=sh...
Üdv,Z.

0

zoli710802
zoli710802 picture

Szia Zoltán!

Javaslom nézd meg a testeléseket akár voltmérővel az akkuhoz képest.
Esetleg kérdezz itt is. Azt hiszen a vendégkönyvnél lehet.

Üdv: Zoli

0

kovacsna
kovacsna picture
*

Szia!

Nokias kolléga ajánlását nézd meg, aztán teljes BSI reset.
Keress rá a neten hogyan kell. Nem bonyolult, de fejből nem megy, ne haragudj.
Azt tudom, hogy a bal első ablakot teljesen le kell húzni. Aztán akkusaru le X időre, stb.
Egy barátom Xara-ja hülyült meg egy lassú akku lemeréstől. A kulcsokat elfelejtette.
Mondták is, hogy ez sajna hibája.
Újra tanítottuk, de nem ment a lámpa, szellőző venti stb. BSI reset és lőn világos.
Arra nagyon figyelj, ha levetted a gyújtást és kivetted a kulcsot, le ne vedd egyből az akku saruját. De ezt majd írják is a BSI reset leírásban.
Ugyanis az átok BSI javában kommunikál a CAN buszon még.

Amúgy halkan szólva de a franciák elmehetnek a p...ba ezzel a BSI vacakkal.
Más gyártóknál ilyen nincs, vagy legalábbis egy a fedélzeti elektronika nem csinál ekkora galibákat.

Üdv,

KN

0

PushyG
PushyG picture

Üdv!

Szerintem meghülyült a BSI. Azaz Body System Interface. Ez egy teljesítmény elektronika, amin keresztül megy minden fogyasztó, és a motorvezérlővel is kommunikál. Hihetetlenül idegesítő, és már minden autóban van. Nekem a 2001-es benzines Berlingóban nem engedi emelt fordulaton járatni a motort. Tartom a gázpedált, 30 másodperc után kattan kettőt és ejti a fordulatot alapjáratra. Arról ne is beszéljünk, hogy az irányjelzőm is milyen ütemtelenül villog.
Az óracsoport csak kijelző, az értelem mögötte a BSI. Számolj vele, hogy nem olcsó (100e környéke).

Gábor

0

nokias
nokias picture

Hali!

A motortérben van a BSM modul ott helyezkedik el a főrelé ami össze van égve,vagy a BSM beázva.Jah még 1 kérdés?Nem lett mostanában beszerelve autórádió(nem gyári)?
Balázs

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Sziasztok!
Egyben köszönném meg a hasznos infókat! Próbálok rákeresni erre a reset dologra, illetve megnézni a BSM modult. Igazából egy csere sem lenne vészes (húszezerért már utána dobják az embernek) de eddig ötletem sem volt mi okozhatja.
Amúgy nem lett beszerelve semmi, csak egy másik motor, de már az is tíz hónapja és előtte is "vicces" kedvében volt már néha...
Köszönöm tehát és jelzem jutottam-e valamire.
Üdv, Z.

0

kovacsna
kovacsna picture
*

Szia!

Még egy tanács. Szedd ki a BSI-t. Nézd meg a nyákon, nincs-e pára kicsapódás nyom. Szép fehéres átvezetések a lábaknál. Ha van takarítsd le. Sima kontakt tisztító nem hozza le.
A Kontakt 60 ami nekem bevált. Bár biztos van hasonlóan jó.
A kicsapódás miatt kúszó áramutak alakulhatnak ki és az biza egy mikrokontroller esetén okoz mókás dolgokat. Esetleg keress repedt forrasztást.

Így látatlanban , nincs több ötletem.

Üdv

KN

0

zoltan35
zoltan35 picture
*

Szia!
Ez is nagy segítség hiszen nekem nem maradt ötletem. Reggel ezzel fogom kezdeni, mármint a kiszereléssel és átnézéssel. Közben legalább gondolkozhatok majd, hogy megoldást jelenthetne-e, ha vennék bele másik BSI-t...
Üdv,Z.

0

kovacsna
kovacsna picture
*

Szia!
Lehet másik, de azt össze kell hozni a motorvezérlővel és a kulcsokat is újra kell neki tanítani. Ehhez szoftver és csatoló kell.

Üdv,

KN

0

Sponsored links