You are here

Túl magas áramfogyasztás, digitális mérőóra.

Sziasztok,

Most költöztünk albérletbe, ahol november 20-án cserélték le az órát digitálisra. December 8-tól vagyunk ott, akkor 70 kW volt az órában. Most 2020. január 5-én fotóztam le az órát a főbérlőnek diktálásra és 442 kW volt az órában. Hetente 1x max 2x mosok, vadi új mosógéppel. Lényegében minden készülékünk új, ami áramot vesz fel. Két darab norvég panelünk van fent, amit december közepén szereltünk fel, kiegészítő fűtésként. Csak sajnos a probléma az, hogy mielőtt felkerültek ezek a panelek is valahogy nagyon sok kW ment bele naponta az órába. Nem vagyunk otthon egész nap. Reggel 6-kor elmegyünk, este 7-kor érünk haza. Nem tudom, hogy mi lehet a probléma, esetleg valakinek valami ötlet?
Figyelünk arra, hogy fölöslegesen semmit ne használjunk, tv csak este megy. 

Azt már olvastam itt egy posztban, hogy elméletileg nem lehet hibás az új óra. Minden izzónk LED-es, energiatakarékos, valahol mégis húzza valami az áramot. 

Nem igazán értek ehhez a digitális órához, most láttam ilyet először. Azt honnan tudom megállapítani, hogy "mikor fogyaszt"? Mert a réginél ugye logikus volt, ha forog, fogyaszt. Itt nekünk csak egész kW-okat ír ki mindig az óra.

Köszönöm a válaszaitokat előre is! 
Merci

Pages

Comments
Jaca
Jaca's picture

Mármint kössem egy acélrúd végére, és álljak ki vele viharban a domb tetejére?

0

Vote up!

You voted ‘up’

Mosószaki
Mosószaki's picture

Akár...
De házilag:
https://www.youtube.com/watch?v=RiwYvr7X0Yg

A lényeg! Ha a mérőórád szar és a szolgáltató rád akar verni akár egyetlen egyecske kilovatt órát vagy több ezret is, hát meg kell ölni.
Hogy mivel?
Van autód?
Abban van szikra. Kb 30 KV.
Lekapcsolod a bejövő megszakítókat. Bontod az elmenő fáziságat, ágakat. Innen a fantáziádra és a szakértelmedre bízom a szikra nagyságát!

0

Vote up!

You voted ‘up’

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó's picture

372 kW az kb. 17000 Ft-os számla. Basszus, én nem fűtök villannyal, csak világítok, 4-5 számítógépet meg a hozzájuk tartozó hálózati eszközöket üzemeltetek, és mégis simán kijönnek ilyen számlák. Évek óta, rendszeresen. Nagy fogtechnikus lehet ez a postoló, hogyha 17000-től már ledobja az agya a gépszíjat. :-D

0

Vote up!

You voted ‘up’

Merci

35 nm-ről beszélünk és a norvég panel kiegészítő fűtés.... Nem fogtechnikus vagyok kedves hozzászóló, hanem szeretném tisztán látni, hogy mi is az, amiért ennyit fizetek. Mindenki pénzből él, gondolom neked meg se kottyanna egy 35 nm-es társasházban, ha 50-60 ezer ft-os rezsit kéne kifizetni. Na nekem igen, ugyanis a 65 nm-es kertes családi házunkban sem fogyasztanak ennyi áramot a szüleim, úgy, hogy otthon dolgoznak háztartási gépekkel... Tehát kb ott reális egy 60 ezer ft-os rezsi. 

De roppant okos hozzászólás volt, köszönöm szépen. :) 

0

Vote up!

You voted ‘up’

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó's picture

44nm-re ennyi a rezsim, úgy, hogy 10nm-et nem fűtök belőle. Szerintem ez teljesen normális összeg. Ha sokallod, azon legfeljebb a rezsisziszi tudna segíteni. :-p

Tudod, régen a sok mihaszna költő meg efféle elment szépen a kávéházba, és ott egy-két csésze kávé mellett egész este elüldögélhetett a melegben, és addig sem fogyott otthon a szén. Ajánlom neked is ezt a megoldást! :-p

1

Vote up!

You voted ‘up’

agressiv
agressiv's picture

Ne hergeld, ne is törődj vele! Egyeseknek vénségükre semmi más szórakozásuk nem maradt, csak emberekbe rúgdosnak. :)

2

Vote up!

You voted ‘up’

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó's picture

És te még ezt is sajnálnád tőlem? :-D

2

Vote up!

You voted ‘up’

agressiv
agressiv's picture

Igen, inkább igyál, az legalább meglátszik. xD

1

Vote up!

You voted ‘up’

Mosószaki
Mosószaki's picture

De csak körtét! Zabkörtét!

1

Vote up!

You voted ‘up’

Jaca
Jaca's picture

Szia Kalex!

Gondolom azt mondták nekik, a norvég panelek (és hasonló fűtőszőnyegek, faliképek) alig fogyasztanak. Pedig ugyanúgy COP1-el dolgoznak, akárhogy hívják őket.

0

Vote up!

You voted ‘up’

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó's picture

Nem, azt szokták mondani a vigécek, hogy azért takarékos, mert 100% a hatásfoka, míg a gázkonvektor esetében a hőteljesítmény 20%-a kimegy a parapeten át. Azt már nem szokták hozzátenni, hogy a villanyáram 5x annyiba kerül, mint a vezetékes gáz, szóval még a 80%-os konvektor is durván olcsóbb, mint a norvég csodájuk.

Amúgy meg elvileg középiskolás fizika meg általános iskolás matek kérdése végigszámolni, úgyhogy nem az órára kell hápogni, hanem futólépésben visszavinni az érettségi bizonyítványt. Visszakéri az iskolapénzt, és pont lesz miből kifizetni a villanyszámlát. :-)

3

Vote up!

You voted ‘up’

mindigehes

Szia!

Vagy gondolkodni..

Pl hétfőn reggel7-től kedd reggel 7-ig megnézem, mi fogyott. Aztán kikapcsolom a csoda norvég panelt, ionkazánt, meg hasonló marhaságokat. Szerda reggel 7-kor meg leolvasok megint.

Hopp. Meg is van...

0

Vote up!

You voted ‘up’

Multi Multiplikátó
Multi Multiplikátó's picture

Azért ahhoz hideg van, hogy egy napig fűtés nélkül legyen az ember.

0

Vote up!

You voted ‘up’

mindigehes

Szia!

Azt írja, kiegészítő fűtésként van...

Azért 1 napra lehet nemkiegészítve is :)

1

Vote up!

You voted ‘up’

Kalex
Kalex's picture

Szia!

A norvég panel csak akkor fogyaszt, ha bekapcsolod! :) Alapállapotban 0kWh a fogyasztása. A++++++++++++++++ osztály!

Kalex

4

Vote up!

You voted ‘up’

agressiv
agressiv's picture

Norvég panel mellett szerintem is stimmel a dolog. Nálam nyáron 200-230KWh a fogyasztás havonta (ha klímázok 250), viszont télen csak klímával fűtők, aminek a pincelukban van a kültérije, tehát nincs is 0°C alatt, de ilyenkor csúcsidőben például (most januárban) 550-580KWh is megvan és annak jobb a COP-ja, mint a norvég panelnek.

A norvég panelt azzal reklámozzák, hogy egy órában csak fél órát megy, mert nem fűt folyamat, hanem tartja a meleget egy darabig, de attól még az energiát bele kell pumpálni...

2

Vote up!

You voted ‘up’

cssztivi

Szia Kalex.
Biztosan igazad lehet, de egy hozzá nem értőnek csak az hihető, ami látható, megfogható A hitet, meg a templomban szokták gyakorolni.Mégis elhisszük, mert más nem marad, csak éppen nem megnyugtató. Murphi-re már nem is szeretnék hivatkozni.

2

Vote up!

You voted ‘up’

Jaca
Jaca's picture

Szia!

A legegyszerűbb vizsgálat, ha mindent, de tényleg mindent kihúztok a konnektorokból (hűtőt, mosógépet), és egy ismert teljesítményű készüléket dugtok csak be a konnektorba. Semmilyen lámpa ne égjen. A célra legjobb egy 1000W-os hősugárzó, amit maximumra fel kell tekerni, hogy ne kapcsolgasson le menet közben. Ezután nézni az órát, és amikor lép egyet a kijelző, onnantól mérni az időt, és megnézni, hogy a következő lépés valóban 1 óra múlva következik-e be. Nagyon fontos, hogy közben ne kapcsolgasson a hősugárzó, célszerű ablakot nyitni mellé.
Azt is célszerű megnézni, ha le van kapcsolva és ki van húzva minden, hogy az órán villog-e a piros lámpácska. Ez a lámpácska a fogyasztást mutatja, minél gyorsabban villog, annál több a fogyasztás.

Jácint

1

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG

Kedves Merci!

Van-e esélye annak, hogy erre az elektromos hálózatra illegálisan más is rá legyen "csatlakozva"? Ezt meg kéne vizsgálni.
Másodsorban be kéne vizsgálni az elektromos hálózatot (nem drága, szakember megfelelő műszerrel 1-2óra alatt elvégzi), mert az elöregedett vezetékek, csatlakozások, toldások, bekötések hővé alakítják a rajtuk átfolyó áramot. Ez egyrészt extrém áramfogyasztást eredményez, később lakástüzet.
Ha mindez rendben van, és még mindig nagy a fogyasztás, akkor az elektromos berendezéseket egyenként kell megmérni (kapható konnektorba dugható fogyasztásmérő pár ezer forintért) és lebuktatni a "nagy" fogyasztót.

Remélem tudtam segíteni!
Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

Merci

Kedves Gábor,

Köszönöm a választ. Igazából megmondom őszintén, hogy fogalmam sincs van-e rá lehetőség. Régi, 8 lakásos társasház, elképzelhető, hogy valaki rá van még kötve ugyanarra a vezetékre, úgy, hogy nem tud róla. A fogyasztókat egyelőre vizsgálgatjuk, hogy mi lehet a bűnös. A villanyszerelő is folyamatban van már, hogy megnézze mi a helyzet a hálózattal.

Üdv
 

0

Vote up!

You voted ‘up’

cssztivi

Kedves Gábor. 
A kérdező írta, hogy elötte minden "rendben" volt. Tehát akkor is voltak régi vezetékek, kötések. Az az igazság, hogy mikor nálam lecserélték, én sem bíztam benne, mint ahogy azóta sem. Ha bojlert tudják a központból ki-be kapcsolni, akkor egy digitális órával szinte bár mit meg  lehet tenni távolról. 
Egy dolgot tudok javasolni. Mindent ki kell kapcsolni egy kis időre a lakásban, és akkor megfigyelni, hogy mit csinál. Az óra piros led-je villog néha, és olyan sűrűn, ahogy a fogyasztás megkívánja. Ha több a fogyasztás, akkor sűrűbben, ha nincs fogyasztás akkor nem villog. Ez viszont egy "ladikus" fogyasztónak megnyugtatóan semmit nem mutat.A gázórában legalább látja az ember, ha gyorsan forog.Szóval egy újabb "rejtélyt" csempésztek be a lakásunkba. 
A teljesítmény az áram, és feszültség szorzata az időegység alatt, leegyszerűsítve. Az idő egyértelmű. A feszültséget is egyértelműen lehet mérni. Az áramot viszont a söntön mért feszültségesés adja, ami már nem közvetlen mérésből adódik.Itt pár tized, vagy ezred ohm változás már sokat nyom a latban, mivel ez szorzó.(bár nem láttam a belit, lehet benne áramváltó is) Ezért én nem látom .olyan ziher tuttinak ezt a digit órát. A szolgáltató nem is foglalkozik azzal, hogy megfelelő tájékoztatást adjon arról, hogy az új mérő hogyan, és mit mér, és hogyan ellenőrizhető.

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG

Kedves cssztivi!

Az én otthonomban én is azt hittem, minden rendben van, hiszen pár éve újítottuk fel a teljes elektromos hálózatot a kismegszakítóktól kezdve a vezetékeken át a konnektorokig. Utólag már okos vagyok, de nem kapcsolta fel bennem a vészcsengőt, hogy hónapról hónapra kis mértékben emelkedett a lakás áramfogyasztása.
Egészen addig, míg egy péntek este elment az áram. Előtte a feleségem égett műanyag szagra panaszkodott, de én nem éreztem, ezért nem foglalkoztam vele.
Szóval áram elment. Kismegszakítók felkapcsolva. Fi relé fent van, mérőóránál kismegszakító fent van, fázis a lépcsőházban megvan. Miért nincs áram?
Próba képpen a Fi relét le/fel akartam kapcsolni. Nem sikerült. A belső része össze volt olvadva. Egy meglazult bekötés a bemenetén szétolvasztotta az egészet. Nem sok hiányzott a tűzhöz. Kívülről semminem látszott belőle.
És hangsúlyozom, csak annyi előjel volt, hogy emelkedett a lakás áramfogyasztása. Visszanéztem az adatokat. Havi 200kWh-ról 240-260-ra ment fel kb fél év alatt.
Anno a felújítás után (alu vezetékek sodort kapcsolattal -> réz vezetékek Wago-val) 2/3-ra esett vissza a lakás áramfogyasztása. A (ház)gyári 5cm-es sodrott kapcsolatok már teljesen el voltak égve. Nem voltunk messze a lakástűztől ott sem...
Ezért írtam, amit írtam...
Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

AzzA

Akkor neked ezt mindenképpen ki kellene próbálnod :D
https://www.youtube.com/watch?v=n8vzuA7UC7I

0

Vote up!

You voted ‘up’

PushyG

Üdv!

Nem baj, ha nem értem, mi az összefüggés? Mármint a hozzászólásom és a linkelt videó tartalma között...

Esetleg Apósomnak kellene elküldeni, Ő szokott megtalálni ilyenekkel, hogy mondjak véleményt, megveheti-e.
Mindig rábeszélem az ilyesmire, már szép gyűjteménye van belőle. :)

De komolyan. Amikor megvettem az autóját nem győztem kigyomlálni belőle a fogyasztás csökkentő mágnest, meg a rozsdásodás gátló anti galván kütyüket.

Gábor

0

Vote up!

You voted ‘up’

Pages

More similar content