You are here

Whirlpool Adp 4407 Mosogató Menet közben megáll

9 posts / 0 new
Last post
janyka30
janyka30 picture

Sziasztok! 
Szép estét, kellemes ünnepeket, boldog karit mindenkinek! 
A napokban került hozzám a fent említett mosogatógép azzal a hibával, hogy menet közben megáll és benne marad a víz is a gépben. Gondoltam a kis szivattyú hibájára esetleges dugulásra valahol a rendszerben. Az egész gépet kitakarítottam, mindent ahol lehetett és átnéztem mindent de nem találtam sehol hibát. Elindítottam egy programot rajta kb. 30 percig hibátlanul dolgozott a gép majd fura hibát tapasztaltam. Meg nem állt a gép viszont a keringető szivattyú nem nyomta be a vizet, viszont nem is állt meg. Olyan volt mint ha nem lenne víz a rendszerbe és üresen menne, viszont ahogy kinyitottam az ajtót állt a gép aljában a sok víz. A relét hallottam fél percenként kapcsolgatta a szivattyút ki, be stb. Halkan, furán ment a szivattyú. Néha kattogott is és rángatta is picit. Ez ment mindaddig míg le nem állítottam. Ellenőriztem a vízszintszabályzót de az is hibátlan volt. Aztán újra indítottam egy programot, a benne maradt vizet szépen kinyomta aztán indult is minden rendben volt, majd megint kb fél óra múlva produkálta az előbb említett hibát. Volt itthon egy hasonló Whirlpool mosogatóm amibe hasonló volt a keringhető szivattyú, kis alakítással fűtéssel együtt átszereltem ebbe a gépbe. Próba során hibátlanul lefutott két program. Probléma megoldva, a keringető szivattyú hibája okozta a jelenséget. 
Kérdésem az lenne, hogy mi lehet a szivattyú hibája, hogy a program elején hibátlanul dolgozott majd "megállt". Nem szeretném a kukába dobni, valakinek ötlet a hibára esetleg javítani lehet?
A tulajnak szokás szerint sürgős volt a gép mert a karácsonyi mosatlant valamivel el kell mosni így megoldottam a cserével amit említettem. Viszont ha van rá lehetőség akkor javítanám a szivattyút.
Előre is köszönöm a segítő válaszokat.

Comments
MZperX
MZperX picture

Egyszer használatos motor. Teszel bele új perselyeket, új mágnest és akkor majd szétesik a rotor. Vagy megszorul. Mert akkor sem indul, ha a lapátok a mágneshez képest nem lötyögnek minimum 180 fokot.
Szóval... Engedd el .
Üdv'.

0

ityvity
ityvity picture
*

Üdv. ezt a gépet 2007-2010 közt gyártották , még nem BLDC Motorral szerelték és az állandó mágneses forgó rész nem igen sikerült legjobb megoldásnak , de ennyi azért már szép életkor mert hulltak fiatalban is .
Gyakori hiba volt a forgórész hosszában repedése ami melegedésre (meleg víz) nyílt és megszorult , de elképzelhető a tengely fészek kopása és olyankor a mágneses tér oda rántja a forgót az aló részhez azt azért nem forog .

0

janyka30
janyka30 picture

Köszi a részletes leírást. Meg fogom próbálni a javítását ha még menthető. 

0

janyka30
janyka30 picture

Erről lenne szó. 

0

vadmalacka
vadmalacka picture
*

Hi!

Az a keringető ki van kopva. Meg kéne próbálni megperselyezni.
Ez egy hasonló motor:
https://elektrotanya.com/content/ariston-10-teritekes-mosogatogep-kering...
Sikerült megperselyezni.

0

janyka30
janyka30 picture

Így van hasonló. A perselyezés mit takar, lehet hülye kérdés de nekem ez új. 
Köszi a segítséget!

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia !
Elnézést,hogy belebeszélek!
A sikló csapágyat felfúrni nagyobbra .
A belsejébe egy "perselyt" helyezni.
Szerintem . Esztergapad,álványos fùrógép vagy ilyennel rendelkező kolléga kell hozzá .

0

janyka30
janyka30 picture

Hello.
Szerencsére van "ilyen" ismerősöm aki fel van szerelve gépekkel. Hozzá elviszem az ünnepek után és ő biztos tudni fogja a felújítás menetét. Köszi. 

0

Sponsored links