Sziasztok!
Számomra eddig "megfoghatatlan" hiba van a még garanciális Huaweí tabletünkkel. Nem emlékszünk biztosan, hogy mióta áll fenn ez a működés közbeni kikapcsolódás, de az szinte biztos, ha a tokban van, akkor sűrűbben csinálja.
Két hónapja elvittem a szervizbe, ott volt 4 napig, állítólag cseréltek benne kijelzőt. /Előtte talán csavarásra, bizonyos pontok megnyomására is elő tudtam idézni a kikapcsolódást, és volt, hogy magától vissza is kapcsolt/ Azóta talán ritkábban kapcsol ki, és "másképpen" is. Én a hibát már nem tudom előidézni, sem nyomogatással, sem csavargatással. Most azt csinálja, hogy bekapcsolás után megjön a kép, kéri a jelszót, beindul, és akár rögtön ki is kapcsol, úgy, mintha megnyomtuk volna a ki-bekapcsoló gombot. Ekkor meg kell nyomni a bekapcsoló gombot, kéri a jelszót, és megint működik. Időnként megismétlődik mindez...
Ami nagyon feltűnt, hogy ha kivesszük a tokból, inkább nem, vagy nagyon ritkán kapcsol ki. /Tegnap tok nélkül nem kapcsolt ki/ Próbáltam fényképet készíteni, talán látszik, hogy a tok semmit nem nyom meg, nem feszít semmit, nem ér hozzá a bekapcsoló gombhoz, és mégis ha tokban van, akkor kikapcsolgat, és magától nem is jön vissza a kép, csak gombnyomásra...
Van valakinek ötlete?
Üdv: formasu
Kedves Tanyatársak!
A tárgyban említett párologtatóval (https://www.aldi.hu/hu/informaciok/szolgaltatasok/szervizpont/detail/sis/si/8852097335297/) kapcsolatosan lenne az a bajom, hogy nem párologtat.
Piezot már cseréltem benne, de nem javult meg. Bekapcsolás után a ledek világítanak, pörög a ventilátor, az előlapon is világítanak a ledek, csak éppen a tetején nem jön ki a pára.
Tapasztalt már valaki ilyet?
Sziasztok!
Keresem a fent nevezett autóriasztó bekötését. Tesztelnem kellene, mert ha bekapcsolják, akkor egy idő után kinyitja az ajtókat. Vagyis változó időközönként kikapcsol.
A segítségeteket előre is köszönöm.
vertom
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."
Üdv mindenkinek!Meg szeretném kérdezni a tanyalakókat,hogy a fent megadott tipusu elemlámpa töltőáramkörének hol találnám meg a kapcsrajzát?A melóban van egy ilyen és egyesek nem akarták tudomásul venni,hogy csak akkor kell tölteni a lámpát ha lemerült.Végigettem az áramkört,nem nagy,de van egy 1N4148-as dióda kinézetű alkatrész amit nem tudok elkönyvelni.A nyákon minden alkatrész tipusa fel van festve és van alkatrész,amely mellett tisztán irja,hogy '4148'.Például.Ez tiszta.Viszont a kérdéses alkatrésznél a 'WD' felirat van.A töltő persze nem működik.Ami volt hibás alkatrész kicseréltem újra.Hol lehetne tölthetős elemlámpák kapcsrajzait keresni?Minden segitséget tárt karokkal várok :) Üdv,Attila és köszönöm előre is.