Sziasztok!
Ismerős erőltette, hogy nézzem meg a valamilyen japán autójának hibás vezérlőjét. Van bent egy zárlatos alkatrész, amit első ránézésre Fetnek vagy Tranzisztornak gondoltam, de ahogy hozzá tudtam már férni, látszik, hogy a 6 darab alkatrésznek látszó valami, egy tok. Innentől részemről vége a dalnak, mert még ha lenne ilyen alkatrész is, úgy sem tudnám kicserélni (kiszedni a helyéről).
Ha esetleg tudtok valakit, aki javít ilyent, elküldöm hozzá az illetőt.
Sziasztok!
Már megint egy gázzal kapcsolatos kérdésem van. Ezt nem tanultam, csak "ellestem", amit tudok, de ha lehet, nem hívok ezért sem gázszerelőt. Hátha van itt valaki, aki ehhez (is) ért?
Nálunk egy Termotéka25ES gázkazán működik. Néhány éve a kazántest kilyukadt, szivárgott belőle a víz. Vettem újat, és a gyárban ajánlottak hozzá új égőt is, ami már nem tárcás, hanem 3 darab "fúvókán" fújja be a gázt. Mindkettőt kicseréltük még akkor, és azóta is jól működik. Az új égő óta még nem kellett a kazánt takarítani, nem kormoz, tiszta. Nem emlékszem már rá, hogy a gázmennyiség állítóhoz akkor hozzá nyúltam-e? Itt nem tudom, "mire" kell állítani a lángot, mert ez a láng más, mint amit én ismerek!
Nézem a füstcsövet, és eléggé meleg. Milyen melegnek szabad lennie a füstcsőnek, hogy ne a "szabad levegőt" fűtsem, tehát jobb legyen a hatásfokom? Gyanítom, hogy kicsit lejjebb kellene állítanom a láng erősségét.
Köszönöm.
Üdv: formasu
Sziasztok!
Egy Somfy J4 redőnymotort javítok. A vezérlő panelen az LNK304 tápegység néhány alkatrésze hibásodott meg. Az LNK adatlap rajzát használva:
- RF1 valójában 330+150 Ohm, a közös pontjuk és a nulla között van egy MOV. A 330 Ohm 3W-os álló furatszerelt, a 150 Ohm kb. 3×6 mm SMD, kezdődő égésnyom van rajta. Mérve jók.
- D3 S1M kb. 160 Ohm mindkét irányban (D4 nincs)
- C4 2,2uF/400V, mérve kb. 600pF
- L2 szakadt, megégett. A mellékelt képen látható.
- C5 6,8uf/400V, kapacitása és ESR-je jó.
D3 és C4 cserélve, L2 áthidalva. Így indul a táp, megjelenik a szekunder feszültség.
Az L2 ebben a megvalósításban a kinézete alapján szerintem nem induktivitás, hanem egy ellenállás. Kb. 1,4×3,2 mm méretű, vastagsága kb. 0,5 mm. Színe zöld, feliratának első karaktere "1".
Kérdésem: mit tegyek be L2 helyére?
Üdv.
István
Sziasztok!
Vettem kb 4 hónapja ezeket a kinai remekmüveket /3db/ de sajnos az összes besz@rt!
Nappal világitanak este nem!
Letakarom a napelemet akkor sem történik semmi, irányitóra nem reagál.
Szerintem beáztak.
Napelem üveglap, körbe meg vmi fekete ragacs.
Szélét szikével körbevágtam de sajna semmi, csak kis viz jött ki belőle.
Csavaros kötést sehol sem találtam.
Kérdésem hogy lehet szétszedni ezt a fost?
Üdv:atis76