Hi!
Megtaláltak egy ilyennel.
Beázott, letisztítottam, átforrasztottam elindult, nyektettem 1,5 órát, egyszer kikapcsoltam, majd be, erre nincs hang . Látszólag hangol, mert van hozzá egy kis kijelző, meg adót is talál, de nem szól.
A rádio chip 2 kimenetén kellene lennie HF jelnek?
Mert nincs, de a vég se nagyon akar szólni, hiába érek a 7 pinhez ..
Mi lehet?
Hello!
Alkatrésznek vettem 2db CD-játszót (Omnitronic DJS-1100, amiről itt már korábban írtam), de igazából fél nap buhera, takarítás, fejcsere, nyomógomb csere után mondhatni tökéletes lett (tehát nem csak donornak lenne jó), viszont vagy 1 problémája az egyiknek (amiben az egyik panel teljesen más, mint a többi 5-ben, tehát korábbi kiadás lehet):
Rendszertelen időközönként (5mp-40mp) pattan, a kijelző meghülyül arra a pillanatra, ahogy a fej is és hangba is belehallatszik.
Készítettem néhány videót is a hibáról, így a folytatásban majd képiesen írom le.
Kicsi részlet a működéséről (később fontos részlet):
-10mp pufferrel rendelkezik, így a hallható anyag már korábban beolvasott adat.
-A puffer ha kifogy, akkor az utolsó 2-3mp-et ismételgeti.
-A kijelző jobb szélén látható a puffer telítettsége (piros U alakban 5 csík, mely 2-2mp-et jelöl... a piros U esetünkben nem számít).
És akkor a videókról:
https://mixdrop.co/f/j9qejexzimkrlm
1. hiba: A puffer feltöltése megáll 2mp-nél és vagy nem is folytatja, vagy csak jóval később, mint a videón.
2. hiba: 7:09-nél jön a fő probléma: kijelzés felvillan, a hangba belehallatszik (tehát az analóg kimenetbe is belehallatszik és nem késleltetve).
3. hiba: 6:54-től leáll az olvasás, nem találja a sávot.
https://mixdrop.co/f/1v9lpz3qfkqwr4x
Ugyanaz a (gyári) lemez.
1. hiba: Nem indul el a puffer feltöltése álló helyzetben.
2. hiba: 7:04-7:01 pattan és teljesen kifogy a puffer, ami kifogyás a pattanástól kezdődik.
https://mixdrop.co/f/841gond4h8przv
Másik (írott) lemez:
Látható, hogy a puffertöltésnek így (ilyen gyorsan) kéne működnie.
1. hiba: pattan 3:13-3:06, de csak hangban.
2. hiba: pattan 2:38-nál (kijelzőn nem látszik), elfogy a puffer, de kis ismétlés után képes folytatni.
3. hiba: pattan 2:03-1:57-ig már a kijelzőn is láthatóan, a puffer csökken, de nem fogy ki.
4. hiba: pattan 1:27-nél és 1:20-ra teljesen kifogy a puffer annak ellenére, hogy 10mp volt benne, 1:24-nél 4mp-nyi (2 csík) fogy el hirtelen.
https://mixdrop.co/f/4nv1pe4mswd7rm
Másik írott lemez legvége:
Nagyon mély és nagyon magas hangú teszt track-ek, így csöndnek tűnik a felvételen mikrofonról.
1. hiba: pattan 0:40-0:34, de megy tovább, ahogy 0:04-től is. (Hallatszik a fej keresgélése a patt után.)
2. hiba: a végén hibás puffer kijelzés: 10mp/5 vonal: 5.60-nál esik vissza 4-re, 4.10-nél 3-ra, 2.30-nál 2-re, 1.00-nál 1-re, azaz 1s50f, 1s50f, 1s30f, 1s a vonalak értéke és 7s40f körüli a teljes, noha 9s74f méretűnek kéne lennie.
Ebből akár a puffer hibájára is lehetne következtetni, pedig akkor az 10mp-enként jelentkezne, nem fél percenként vagy ritkábban, de a 3-as példánál 2-t esik egyszerre, így nem kizárható, de lehet csak a zavar törölt az adatokból.
Nem lehet hiba a lézerfej, mert a frame számlálás folyamatos (utolsó szám olvashatatlan, nem akadozik, így kell működnie), a hang tiszta.
Nem lehet hiba a léptető, mert a lemez elején is és a végén is elég rendszeres a hiba. (20mp alatt a végén még nem kell léptetni motorral a fejet.)
Nem lehet hiba a lemez, hiszen ezért készült 3 lemezzel a teszt.
Mi lehet ez a zavarforrás, ami bezavarja az erősítőt, a kijelzőt, a motort, a RAM-ot?
Trafós a készülék, tehát a kapcsoló üzemű zavarforrás kizárható.
Álló helyzetben (pause) nem pattog, noha akkor is forog a lemez, a fej követi a sávot, erősítő működik, azaz minden működik, mint lejátszáskor, csak nincs adatforgalom.
Látszólagos hiba egyik panelen sem észlelhető, csatlakozók átnézve.
Merre érdemes elindulni? (Tudom, a kuka felé... de inkább megoldás érdekelne.)
Sziasztok!
Még jó pár évvel, sőt évtizeddel ezelőtt hozzájutottam egy CD játszóba utólag beépíthető kis zajú kvarcoszcillátorhoz. Sajnos a tervezője (Viletel István) azóta elhunyt.
Az oszcillátor mind ezidáig kiválóan működött, de tegnap megszűnt rezegni. Szeretném megjavítani. Sajnos az alkatrészek nagy részéről le van csiszolva a felirat.
Amit ki tudtam deríteni: van benne egy SMD tranzisztor +P2 felirattal. van egy 14 lábú SMD integrált áramkör, ami a 7-es lábon földet, a 14-en tápot kap. A kimenetei: 1, 10, 13. Van egy 4 lábú fémtokos tranzisztor, amiből 5448A felirat olvasható, de lehet valami .443A is. Van két TL431.
A panel felirata: AnaMaster XQ Clock 3.0 by Hemtron.
A kvarcra rámértem, nem rezeg. A panel 12V-ot kap kívülről.
Kinek van ötlete, merre induljak el?
Előre is köszönöm,
- lcsaszar
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."
Sziasztok!
Van-e valakinek BMW B45 ös rádió végfok beépítési dokumentációja?
A végfok 2x2 csatornás
https://www.youtube.com/watch?v=8DyuMIiGQ2Y
https://www.youtube.com/watch?v=mNrksbTK5HQ
Előre is köszönöm!
Vgyuri
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."