Egy kis segítséget szeretnék kérni, mert nem boldogulok egy Yamaha CDX-530e CD lejátszó javításával.(A service manual megtalálható itt az oldalon)
Kezdte bizonytalanul olvasni a lemezeket, ezért úgy döntöttem kicserélem a lézerfejet.
Mivel több helyen azt olvastam, hogy a motorok is okozhatnak rejtélyes hibákat, ezért először a két motort tisztítottam meg. Betettem az új fejet (KSS210A), elvégeztem a beállításokat. Úgy tűnt, hogy szépen működik minden. A tartalom jegyzéket gyorsan beolvasta, és le is játszotta a lemezt. A gyári lemezt viszonylag szépen lejátssza, de néha megbolondul, szám léptetésnél nem találja a következő számot, a cd felpörög, és mintha "fókuszálás" is hallatszódna. Próbálkozik egy darabig, aztán leáll.
Írott lemeznél rosszabb a helyzet, ezt is szépen beolvassa, de kb. a 3. számtól felfelé nem találja a következő számot, kerreg, keres, aztán leáll. Van úgy is, hogy az első szám első percénél elveszti a fonalat, és felpörög, kerreg, leáll.
Találkozott már valaki ilyen hibával? Hogy lehet behatárolni egy ilyen hibát?
Skytec spl 400 erősítő recsegő, pattogó hang a hangszóróból. A jelenség a hangerő szabályozó változtatásával halkul, illetve erősödik. A bemeneten semmi nincs. Az előerősítő táp soros ellenállása megégett. Feltehetően az RC4558L IC hibája okozza. A baj az, hogy ilyen IC-t sehol nem találok. Ez egy nyolc lábú inline tokban van. Van valakinek ötlete, hol lehet beszerezni az IC-t?
Előre is kösz.
Sziasztok!
Panasonic CQ-RX400 típusú autórádióm USB-ről használva E4-es hibakód kiírása után átlép a következő számra.
Ezt induláskor eljátsza kb 5-10 alkalommal, majd működik rendesen.
A hiba pontos leírásához hozzátartozik, hogy a jelenség függ a hőmérséklettől. Kb 20 fokon csinálja, hidegebb vagy melegebb külső hőmérsékleten nem jelentkezik a hiba.
Több adathordozóval próbáltam, ötlet hiányában még nem szedtem szét.
Valaki esetleg találkozott hasonló problémával?
Sziasztok!
Van egy tórusz transzformátorom és szeretnék belőle épiteni egy erősitőt a neten rengeteg kapcsolás van de szeretném mások javaslatait véleményeit is kikérni tehát ha lenne nektek ilyen trafótok mit épitenétek belőlle?
Előre is köszönök minden ötletet :)
Üdv! KDG