Sziasztok! A címben említet típusú T-CON panelt keresek. Köszi a segítséget előre is.
Szervusztok!
Az adott készülék kijelzőjének jobb oldalán ez a fura "elszürkülés" látható.
Fehér képtartalomnál nem vagy alig látható, feketénél pedig a képek szerint.
A fehér hullámok lassan felfele mozognak. A keskeny fekete sávok csak a fényképen látszanak.
Szét még nem szedtem.
Merre keressem a hibát? Szűrés, vagy valami más?
Köszönöm:
Tibor
Sziasztok!
Ismerősöméknél van kettő példány a fent nevezett készülékből. Az egyik eleve kiállított darab volt.
Pár év használat után, hosszab agóniát követően a kiaállított példányt nem lehetett bekapcsolni. A tápja egyre "hangosabb" volt, először csak nehezen, majd egyáltalán nem kapcsolt be. A szervízben egy-az egyben cserélték benne a táp panelt, és persze jó is lett.
Mostanában a másik példány, ami a vásárláskor eleve 0 perces volt, ugyanezt kezdte el csinálni.
Én arra gyanakszom, hogy a tápkondik száradnak ki benne, és úgy tűnik, mintha az anno kicserélt panelen tényleg ez lenne a helyzet (persze majd kiszedem, és lemérem őket).
Sajnos nem találtam ehhez a típushoz szervíz leírást, igazából az érdekelne, hogy melyik kondi mekkora feszt szűr, mennyire van alulméretezve, illetve hogy adott esetben kerülhet-e az adott pozícióba nagyobb értékű.
Esetleg valaki találkozott hasonló jelenséggel? Tényleg kondi baj lehet?
Illetve érdekelne kapcsrajz a tápjához!
Köszönettel: aviator
Samsung VDP procis 70-es tv olyan hibajlenséget produkál amit TV-ben még nem láttam.
A fényerő mint ütemesen, egyenletesen változik. Tehát kb 1 perc alatt kivilágosodik hirtelen elsőtétül,majd lassan növekszik a fényerő, már meghúzza a tápot is és kezdi elölről.
Akinek van ötlete kérem segítsen ha tud. Köszönettel veszem.
A sugáráram a fényerő fügvényében -15v és 15v között változik, VDP proci cserélt, RGB oda-vissza átnézve, VDP
tápszűrő kondi cserélve.