Tisztelt Kollégák,
A fenti készülék hibája a tulaj elmondása alapján: Volt, hogy összeugrott a kép kb. 3 cm-es csíkra. Volt, hogy nagyobb volt, minden irányból. Volt, hogy kisebb. Aztán, egyszer csak leállt készenlétre.
Amit eddig tettem:
Sorvégtranyó csere. Ezek után szépen elindult (tökéletes kép- ill. sorméret), de a sorvég környékéről pattogás hallatszott, közben a képen nem volt változás. Kb. 5 perc üzem után kikapcsoltam a hálózatból, majd fél perc szünet után be. Készenlét volt, bekapcs, és a sorvégtranyó azonnal repült!
Sorkimenő + sorvégtranyó csere. A helyzet ugyan az.
Leterheltem próbalámpával a sortápot és járattam. Majd kikapcs, újra be. A sortáp tökéletes. Közben mértem a sorjelet is, azon sincs változás. A booster kondikon nincs repedés, forraszhibát sehol sem látni. E/ W tekercset, sormeghajtó-tekercset kivettem, átnéztem (nincs megégve), lábait átforrasztottam.
A fórumon találtam Pásztor kolléga leírását:
http://elektrotanya.com/?q=hu/content/orion-pt90-sorkimeno-gond
Szinte kísérteties a hasonlóság, viszont ebben a készülékben nem szakadt az RV30. (Sajnos az általa említett fórumot, amiben előzőleg tárgyalták eme hibát, nem találtam meg...)
Olyan, mintha valami (tán' a sorvégfok környékén) miután bemelegszik a készülék, kikapcsolva majd újra be, már nem megfelelő értéket mutat... és ez okozza a sorvégtranyó tönkremenetelét.
Minden segítséget megköszönök!
Sziasztok!
Nem rég került hozzám ez a tv, bekapcsolom a kép tetején színes csíkok látszanak és 5-6 másodperc múlva kikapcsol készenlétbe. Utána a kezelőgombokra nem reagál, csak akkor a hálózati kapcsolóval újra nem indítom. A függőleges ic AN15524, ennek a +-14V meg van, üres epromot is próbáltam bele, de nem változott semmi. Valaki írta hogy a C608 kondi lehet rossz, de azt meg nem találtam meg a gépben. Az ic lenne hibás, de nélküle is kikapcsol?
Sziasztok!
Hoztak a héten egy szlovák tv-t a fent jelzett sorkimenőt kellene cserélnem, de hiába keresek itthon nem találom a hr-es vagy fbt-s helyettesítőjét hogy rendelni tudjak légyszi segítsetek.
köszi: Attila
Sziasztok!
A fenti tápot keresném, villámlátogatás miatt.
Vagy esetleg az 70152 SMD kódú LED driver becsületes nevét.
Köszönöm!
norty