Sziasztok!
Egy másik fórumon kértek segítséget. Adott egy gázkazán, ami ha be van dugva, melegszik a gázcsap. Vélhetően a kazánban van testzárlat, de az is lehet, a gázcsőre került valahol fázis, vagy szakadt a védőföldelés. Nem a gázkazán megjavítása lenne az elsődleges cél, hanem annak megállapítása, mi okozhatja a jelenséget.
A dolog szépsége, hogy a kazán konnektorához tartozó megszakítót lekapcsolva is fenn áll a jelenség, ami két dolgot jelenthet, vagy nem a fázist szakítja meg, vagy a gázcsőre került fázis.
"Üdv,
szeretnék segítséget kérni, az általam eddig megkérdezettek tanácstalanok.
Családi házban a pincében a gázcső egy csap után megy ugye a cirkóba, ami a fűtést adja.
A cirkó májusban el lett zárva, áram lekapcsolva, gáz elzárva.
Tegnapelőtt be akartuk indítani de azt tapasztaltuk hogy a bejövő gázcső és a cső ami továbbmegy a kazánba, meleg. Kb. 30 centivel a csap előtt elkezd melegedni, a csaphoz közeledve egyre melegebb, a csap olyan forró hogy meg sem lehet fogni. A cső ami továbbmegy a kazánba, utána fokozatosan egyre hűvösebb, kb. 30 centi után már OK.
A Főgáz szerint ez nem gáz probléma, azt mondta az ember az ügyeleten hogy ritkán hallott ilyet, de akkor mindig kóboráram volt, úgyhogy nem jönne ki.
A villanyszerelő szerint minden klassz, földelt, nincs semmi áram sehol.
Köszönöm előre is,
Tamás "
Előre is köszönöm a segítségetek!
Helló!
Mi az hogy "MEGOLDVA"? Van villanyszerelő, vagy a probléma elhárítva?
0
Szia!
Perlaci elvállalta, megcsinálta. Megígérte, beszámol az esetről itt a fórumon.
Üdv: Jácint
0
Üdv!
Mint a mellékelt ábra is mutatja egy kötés hiba volt. A pincében lévő kazán és az ott lévő fagyasztók egy fázison voltak. Csakhogy valaki spórolásból az elosztó dobozban nullázós földelést csinált. Így a föld vezetéken ment tovább az áram. De a földelés kötése mint látható kissé elkorrodált mivel kontakthibás lett a csoki. A szigetelők elszenesedése jelezte a hibát. megfogva a kötést kicsúsztak a vezetékek. A kazán adta a gázcső földelésén keresztül a földelést mivel a hibás kötés miatt se nulla se föld nem volt. Az időszakos melegedés a hűtők működésétől függött. sajnálatos, hogy a villanyszerelő nem követte le a kazán kábelt és nézett rá a kötésekre. A hiba behatárolása sem volt túl bonyolult. Gyanús volt hogy a kazán konektorába belemérve a nulla és a föld között 0 ohmot mértem és 0V feszültséget. Ekkor mentem a dobozhoz ami pár méterre volt és láttam meg a nulla és föld összekötését. Innen már csak tovább követve a kábelt jutottam el a kis fémszekrényhez amit kinyitva ott figyelt az égett kábel.
Volt öröm a családban este próbafűtés indulhatott.
Laci
0
Szia Laci !
:beer: jano
0
Szia!
Köszönöm a leírást.
Üdv: Jácint
0
Szia!
Na, ugye, hogy ugye! Ezt hívják úgy, hogy tiltott nullázás. Tiszteltetem a villanyszerelő pótlékot.
Üdv! Kalex
0
Szia!
Na ezek miatt (is) jogos a cirkók üzembe vételéhez az eph mérés, meg papír...
Hány baleset van ilyenek miatt...
0
Szia!
Ez cirkófüggetlen. Inkább az általános iskolában kellene ilyeneket oktatni, hogy legalább alapfogalma legyen az embereknek.
Üdv: Jácint
0
Ismerős nénire rásózták a fémrácsos ágytakarót. Szépen elmagyarázták neki, hgoy földelni kell... ennek gyakorlati megvalósítása az lett, hogy a földelőzsinórt bedugta az ágy mellett álló filodendron cserepében a virágföldbe. XD Pedig tanult ember, gyógyszerész...
0
Szia!
Mi mindig beástuk a földbe a betonkeverő kerekét ;)
Üdv: Jácint
0
Szia!
Igen, de a gáz robban. Ha a melegtől a sz@r tömítés enged....
Nekem még volt olyan, hogy technika óra. Ott tanítottak ilyet. Meg kiskocsi kereket reszelni, meg cipőkanalat... :)
0
Azért van szagosítva merkaptánnal, hogy még a robbanóképes mennyiség elérése előtt feltűnjön.
0
Szia! Ha otthon vagy :) A pókok, meg a legyek nem zárják el :)
0
:oke: Tanulságos !
Üdv.:Uniman
0
üdv
0
Szia Jaca!
Ha megoldódott a probléma, leírnád, hogy mi okozta? Mindenki okulására. Mert akkora "kóboráram", ami egy gázcsövet fel tud forrósítani, bizonyára igencsak pörgeti a villanyórát. Ha jól értem, mindez a kazán hálózati csatlakozóján megy be a kazánba, és onnan tovább a csőbe, ez pedig erősen testzárlat-gyanús. FI-relé leoldott volna, ha lenne... Vajon mi történik, ha fordított polaritással dugják be a hálózati csatlakozót?
Köszi, lcsaszar
0
Szia!
Persze, hogy megosztom. Nem egy hétköznapi eset lehet.
Üdv: Jácint
0
Szia!
Kimondottan villanyszerelőt tudok, tolom az elérhetőségét, majd hivatkozz rám.
Üdv:
Pityesz
0
Szia!
Az általad javasolt szaki továbbpasszolta egy másikhoz, de az sem vállalta.
Továbbra is várunk jelentkezőket. Akár olyat is, aki legalább annyit el tud dönteni, hogy a cirkó okozza-e a problémát, vagy máshol van-e a hiba forrása.
Üdv: Jácint
0
Szia!
Nem kazán, nem "kóbor" áram. A ház nullavezetője valahol szakadt, emiatt a normál használat során keletkező terhelések árama a gázvezetéken záródik. Azért a csap melegszik, mert ott nagyobb az átmeneti ellenállás a csatlakozás miatt. Amíg nem találjátok meg a szakadást, érdemes áthidalni a csapot egy 6mm2-es vezetékkel szabványos földelő bilinccsel. Az áram, akkor is a gázvezetéken fog folyni, de legalább a csap nem fog melegedni. A pm-ben írt ajánlatom továbbra is áll.
Üdv! Kalex
0
Szia!
Emberünk nem ért az áramhoz, egy fázisceruzás mérésre is nehéz rávenni. Sajnos nem vagyok ott. Hasonlóra gondoltam én is. A legfurcsább viszont az, hogy lekapcsolt megszakítónál miért melegszik.
Ha addig nem talál senkit, jelzek, és előre is köszönöm az Ő nevében is.
Üdv: Jácint
0
Szia Jaca ! A Kalextől kapott levél elég jól körüljárja a problémát . A bejegyzésedben írod , hogy lekapcsolt automatánál is melegszik . Ami nem mindegy , hogy melyik megszakítóról beszélünk ? Ha az óra alatt elhelyezkedő lényegében a méretlen bejövőn lévőről lenne szó az igencsak macerás , mivel az után már nem lehet feszültség alatt semmi . Tehát erre kérj pontosított választ ! Üdv.:PLaci
0
Szia!
A cirkó konektora mellett van egy kismegszakító. Elvileg csak annak a konektorát áramtalanítaná.
Üdv: Jácint
0
Szia!
Na, ez az! Mint már írtam, a ház egyéb fogyasztóinak az árama folyik a gázvezetéken. Ezért aztán a cirkó automatájának a lekapcsolása, annyit ér, mint halottnak a langyos, kamillás beöntés!
Üdv! Kalex
0
Szia!
Az oké, de ha ki van húzva a cirkó, akkor hol folyik az áram? Mert akkor nem melegszik. Szerintem az a megszakító nem a fázist kapcsolja.
Üdv: Jácint
0
Szia! Akkor a fázisok közti csillagpontban lesz egy virtuális nulla. Aminek a földhöz képest "lötyög" a ponteciálja a fázisok terhelésének függvényében. Extrém esetben bármi lehet...
0
Szia!
Hosszú! A helyszínen meg tudom mutatni.
Üdv! Kalex
0
Szia Kaelx!
És még a nullvezetőnek sem kell szakadtnak lennie, de a cirkóban kellene egy nulla-védőföld zárlat. Jó felé kapizsgálok?
Üdv: Jácint
0
Szia! Majdnem jó, de a nullszakadás a földdel egyesítés előtt van. Mondjuk a légkábelben. A cirkó eph-ba van kötve, és az óránál kötve van a nullvezetővel. A cirkódnál a gázcső be van valahol ásva a földbe. Megy az utcára, ahol vélhetően a szomszédban megtalálja az ottani eph ponton át a Te oldalason levő hiányzó nullát. Itt zárul a kör.
0
Helló! Szerintem 2,2A-től, de még 12-től sem melegedhetne a rézcső.(már ha réz)
0
Szia!
Nem a cső melegszik, hanem a nikkelezett hollandi, meg a tömítés miatti kontakt felület hiány... A cső csak vezeti a hőt...
0
Helló! Szerintem ez a kontaktfelület hiány meglátszódna a fogyasztók működésén is.No meg csak van otthon egy ohm mérő megmérni a két cső között mennyi az ellenállás.Vagy "rövidrezárni" a csapot,és egyből kiderülne hogy áram melegíti, vagy csak meleg a gáz. :)
0
Sziasztok
Lehet, hogy ez egy belsőégésü hollandi
Hány Ampernek kell átfolyni kb 1 Ohm alatti hollandin, hogy tüzbe hozza
0
Sziasztok!
erre én is kíváncsi lennék, okulásképpen. Tehát lakatfogót a gázcsőre,és megvan a terhelőáram! :)
0