You are here

LG Flatron 776FM hűtőlemez forrósodik

40 posts / 0 new
Last post
Quite
Quite picture

Sziasztok,

Érdeklődnék, hogy valaki ismeri-e ezt az LG Flatron 776FM multimédiás monitort. (képcsöves)
Tegnap cseréltem benne a vízszintes eltérítés tranzisztorát, a gyári Toshiba 2SC5589-et. Mivel ez már nem beszerezhető, így a helyettesítő, a picit többet tudó Fairchild FJL6920 került bele.
A monitor azonnal el is indult, működik is tökéletesen, de a tranzisztor hűtőlemeze iszonyatosan melegszik. Már kb. 10 perc után forró, de konkrétan 30 perc tesztüzem után már megérinteni sem igen lehet. Digitális, kalibrált, tapintós hőmérővel mértem a hűtőlemez hőmérsékletét, így 30 perc üzem után 59 C fok!

Fogalmam sincs, hogy eredetileg is ilyen forrófejű volt-e, de ez szerintem így ebben a formában elég soknak tűnik.
Mindez 20-21 fokos műhely hőmérsékletnél.
Van egy pici 12V-os hűtőbordás ventillátorom, ez tökéletesen elfér a monitor hűtőlemezének az oldalán, a ház itt perforált, tehát friss levegőt szívna. Azon gondolkodtam, hogy ráteszem, csak éppenséggel így állandóan menne, még készenléti állapotban is.
Mivel a monitorban készenlétben is jelen van a 12 volt.

Ezen a hűtőlemezen, még van egy duál dióda és egy tranzisztor is, így nem tudom, hogy mi melegszik jobban a három alkatrészből, de a dióda az biztosan nem, mert az többszörösen túlméretezett a rajta folyó áramhoz képest.

A szervízkönyv, ami itt van a tanyán, 776FM, az tök más. De megvan az, ami a nálam lévő modellhez jó. Ebből csináltam két képet a kérdéses alkatrészekről, amik a hűtőlemezen vannak, és a hűtőlemezről is. Mindkét képen pirossal keretezve. A hűtőlemez is pirossal átrajzolva.

Szóval a kérdésem az az lenne, hogy ez az 59 C hőfok normális ennél a modellnél?

A válaszokat előre is köszönöm!

 

Comments
Schmidt Laci
Schmidt Laci picture

Sziasztok!
Szia Csaba!

A sortranzisztor nem szokott ezeknél a készülékeknél ennyire melegedni, főleg tíz perc után. Vizsgáld meg alaposan a végtranzisztor báziskörét, amelyet már a Józsi is javasolt. Leginkább a C714 100uF/25V, a T703 meghajtó trafó hibái okozzák ezt a hibajelenséget. Ugyan is a nem megfelelő vezérlésnél hosszabb ideig van nyitva a tranzisztor. Ezért forrósodik olyan hamar. Elképzelhető, hogy az eredeti tranzisztor is ezért ment tönkre. A sulinetes időkben nagyon sok LG monitort javítottam változó hibajelenséggel, de szép számmal akadt, amelyeknél a sorvégfok vezérlése nem volt tökéletes, és tönkrement a végtranzisztor. Legtöbbször a meghajtó trafó volt kontakthibás, vagy menetzárlatos.  

Kellemes napot kívánok Mindenkinek!
Üdvözlettel:
Laci

0

Quite
Quite picture

Szia,

Köszönöm a választ!
Sajnos akkor úgy néz ki, hogy ismét atomjaira kell bontani a monitort, hogy ezekhez hozzáférjek.
És ha kiderül, hogy ezekkel nincs gond, akkor nem igen lesz természetes a mosolyom!

Mert ez a kondenzátor szimplán zavarszűrő, ugyanis itt sima 15V DC táp van, a meghajtó IC tápja is erre a pontra csatlakozik (ez a trafó 2. lába), tehát a vezérlés mikéntjébe (nyitási-zárási idő) ez érdemben nem szól bele.
Viszont a trafó 4. lába, vele együtt a Q705, már annál inkább. Ezt a tranzisztort hajtja meg a TDA4841, így a vezérlésben és a nyitvatartási időben inkább ezek játszanak szerepet.

Az eredeti tranzisztor nem ezért ment tönkre, hanem azért, mert a forrasztási szakadások miatt elég sok helyen lett kontakthibás a tranzisztor környéke, és vagy ment normálisan a monitor, vagy csak egy vizszintes fehér csík volt a képernyőn, ami a monitor mozgatásakor eltűnt és ismét volt kép.
Gondolom a sok mocorgatástól szállt el a 2SC5589, 13 év hibátlan üzem után.

Üdv. Csaba

0

Dr.Távadó
Dr.Távadó picture

Szia!
Lehet, hogy minden rendben van, csak sajnos a mostanság beszerezhető félvezetők, így az FJL6920 is nem megfelelő minőségűek, és ezért túlmelegszenek. Vagy valami garantáltan minőségi tranzisztort kell beépíteni, vagy amit a kolléga is javasolt, plusz hűtőborda beépítése érdemes . A ventilátor jó megoldás akár kisebb feszültséggel is üzemeltethető.
üdv
Dr.Távadó

0

Quite
Quite picture

Köszönöm a választ. Valószínű, hogy ez eredetileg is forrósodó volt, mert a készülék háza iszonyatosan nagy, jó messze is van a kérdéses hűtőborda a burkolattól, de a monitor gyárilag is eléggé meleg volt kívülről. Más hőleadó alkatrész nincs a készülékben, ami ennyire forrósodna, a képcsőnyak meg nem melegíti fel túlságosan a készülékházat.
Tehát ez valószínűleg eleve ilyen konstrukció.

"...így az FJL6920 is nem megfelelő minőségűek..."

Nyilván ma már vannak hamisított, utángyártott, silány minőségű átszitázott alkatrészek, de ez a Fairchild megbízható forrásból van, és biztosan eredeti. Tehát Fairchild, nem pedig valami egzotikus nevű tajvani, kínai, koreai alkatrész.
Ha már ennek a gyártónak a termékében sem bízunk, akkor nincs értelme ezt a szakmát csinálni.

Nincs lehetőség plusz hűtőborda beépítésére, mert már ez is elég méretes. De a rajzon is jól látható a mérete, a magassága pedig kb 8 cm.
Sajnos a ventilátor még ötletelés alatt áll, mert az csak úgy megoldható, ha egy parányi miniatűr relé vezérli, a relét pedig a processzor STB kimenete.
Ehhez viszont ismét szét kell szedni atomjaira a monitort, mert csak így lehet hozzáférni a NYÁK forrasztási oldalához, mivel az egy acéllemezen belül teljesen zártan van.
Aki látott már ilyen monitort belülről, az tudja miről van szó. Rengeteg kábel (erősítő, mikrofon, fejhallgató), hangfalak (ez egyben tartóelem is a burkolatnál) bontása, millió csavar, stb.
Brrrrrr....

Üdv. Csaba

0

DINO54
DINO54 picture

Szia!
Azt a plusz hűtőfelületet talán még sem volna reménytelen elhelyezni. A tranzisztor oldalán egy 1-1,5mm vastag alumínium csíkból aláfogatsz a tranzisztor alá egy olyan széles csíkot amely alul nem ér hozzá a panelen lévő alkatrészekhez, felül pedig vagy szintben van az eredeti hűtőfelület felső élével vagy ha lehetséges akkor túlnyúlik rajta. a tranzisztor két szélén picit föl kell hajtani az eredeti lemez síkjától és úgy vezetni tovább párhuzamosan, így a pótlemez mindkét oldalát érheti a levegőáramlás. Remélem érthető voltam.
Laci

0

Quite
Quite picture

Hali,

Természetesen érthető volt.

De ha ez a gyári, 2mm-es hűtőlemez, ami kb. 30 négyzetcentiméter felületű, tehát nem kis darab, nem viszi el azt a majd 60 C fokot, akkor ezen már egy ilyen kis méretű vékony lemezke sem segítene sokat.

De ha a mellékelt beültetési rajzot megnézed, el sem férne az a verzió, amit írsz. A cserélt tranzisztor előtt kb. fél centiméterre vele majdnem egymagasságú kondenzátorok, és két tekercstest van, illetve az eltérítőszerelvény csatlakozója és egy másik hűtőborda.
A tranzisztor alatt csillámlemez, tehát már eleve két pasztázott felületen kell magát átvergődnie a disszipált hőnek.
Ezt még két pasztázott felülettel megspékelve, szerintem többet veszítenék mint nyernék a hőelvezetést illetően.

Üdv. Csaba

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: ha nem fekete a hűtőborda, fesd le matt feketére.
(a fekete felületnek jobb a hőleadása)

Bálint

0

kovacsna
kovacsna picture

Szia Bálint!

Az eloxált felületnek igen.

Üdv,
KN

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: bármelyik 12 V-ra teszel egy 8V-os stab.kockát és mehet folyamatosan a ventillátor, nem szükséges 
kapcsolni

Bálint

0

Quite
Quite picture

Hali,

12 V-ról simán mehetne, ezzel semmi gond sincs. Ez egy 4cm-es ATI Sapphire hűtőbordás videokártya ventilátor, alig van hangja. De kapcsolni mindenképpen kell, hát akkor nem mehet, ha a monitor és a számítógép sem megy, és melegedés sincs.
Mert a tápfeszültségek akkor is jelen vannak mindenhol, ha a monitor konkrétan a főkapcsolóval ki van kapcsolva, de a hálózatba be van dugva! Vagyis a monitor tápegysége nemcsak készenléti üzemmódban (amikor csak a sárga led világít a főkapcsolóban, vagyis maga a számítógép nem megy, ezért a monitor VGA bemenetén nincs jel) megy teljesen üzemmódban, hanem akkor is, ha a főkapcsolóval ki van kapcsolva készenlétből. Készenlétben még simán megy az audio rész is, tehát egy külső vonal forrás simán hallgatható a monitor erősítőjén és hangfalain keresztül. Ilyenkor a video rész nem megy, tehát a kérdéses hűtőlemez sem melegszik. Ezért a ventilátort mindenképpen kapcsolni kell! De nem is ezzel van a probléma, hanem hogy van-e értelme érdemben foglalkozni vele. Mert akkor az egész cuccot elemeire kell bontani ismét, ehhez pedig igencsak nem sok kedvem van. Mert ha ez gyárilag is ilyen meleg volt, akkor nem igen kell foglalkozni vele, hiszen ez így ment konkrétan 13 évig hibátlanul. Ennyi idő múlva adta meg magát egy csomó forrasztás (a szokásos elszakadás a land-től), mert ebben is ez a csodás, manapság divatos igénytelen bakelit nyák van, ami mind a rajta lévő súlytól, mind a hőtől jellemzően szépen elkezd hullámossá válni, és előbb vagy utóbb elszakadnak a forrasztások. Minden bizonnyal a vízszintes eltérítés tranzisztora is ettől adta meg magát.

Üdv. Csaba

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: így már értem
(nálam egy kapcsolós konnektorról megy minden)

Bálint

0

city217
city217 picture

Szia.
Még a címbe egy rövid hibát beírhatnál.
..és arról se eset egy szó se, hogy a tranzisztor környezetén az alkatrészeket ellenőrizted volna, kiemelve a bázisán levőket és ami mögötte van.
Üdv.

0

Quite
Quite picture

Hali,

Hibát nem írhattam, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez hiba! Lehet, hogy ez gyárilag ilyen, és a kérdés is inkább erre vonatkozott, hogy ismeri-e valaki közelebbről ezt a modellt.
A tranzisztor környezetében, amint a képen látható, főleg a bázisán, ahol tulajdonképpen "szinte semmi sincs", minden rendben, minden alkatrész hibátlan.
És amint írtam, a készülék hosszabb időn keresztül is kifogástalanul működik, semmi rendellenesség, instabilitás nem tapasztalható.

Csak egyszerűen irtó forró a hűtőfelület. De lehet, hogy ez eredetileg is ilyen volt.

Üdv. Csaba

0

city217
city217 picture

Szia.
Annyi azért odaférne, hogy "túl langyi".
Persze nem vagyok én moderátor, csak egy buta meglátás volt.
:)
Üdv.

0

Quite
Quite picture

Rendben, címet javítottam: LG Flatron 776FM hűtőlemez forrósodik

Üdv. Csaba

0

city217
city217 picture

Köszönjük!
Üdv J.

0

city217
city217 picture

Szia.
Tőlünk keletre egy fórumban azt írják hogy "plusz toll", gondolom az hűtést jelentene. Próbáld ki.
Üdv.

0

Quite
Quite picture

Hali,

Köszi a választ, de ez most valahogy "nem jött át". Hol írják és mit írnak? Mi az a plusz toll? surprise
 

-1

Dodo78
Dodo78 picture

Szia!

 

a tranzisztor hűtőbordát szokták néhány helyen TOLL-nak hivni. szerintem ebben az esetben inkább egy nagyobbat érdemes rátenni vagy azt jelentheti

Amúgy ismerős berkekbe ezt szokták öreg szakik tollnak hívni:

https://www.tme.eu/u/produkt-tygodnia/8810_20X15.jpg

0

Quite
Quite picture

Hali,

Köszönöm a választ, de amint a rajzon is bejelöltem, ez egy eleve méretes hűtőfelület, ami kb 30 négyzetcentiméter felületű.
Tehát nem ilyen kis aprócska hűtőzászló.

Mert ami a képen van, azt így hívják, hivatalosan is, és az "igazi öreg szakik" is!
Aki ezt tollnak nevezi, na az nem "öreg szaki".

(És nem keverendő össze a hűtőbordával, ami jellemzően egy extrudálási eljárással készült, utólag méretre darabolt termék.
Sokan csak "húzott profil"-ként említik, mert a gyártás utolsó fázisában a többméteres szálakat általában "meghúzzák", ezzel erősítve az anyagszerkezetet. Bocsánat a kis oktatóanyagért, de nekem ez a "toll" ez picit nagyon nem szakmai volt.)

Üdv. Csaba

0

Kari
Kari picture
*****

Szia Csaba!

nekem ez a "toll" ez picit nagyon nem szakmai volt.

Szerintem is inkabb a "pàrna ciha huzok" szohasznalata lenne...
Kari

-1

DINO54
DINO54 picture

Szia!
Az a "toll" az tool lesz csak vagy a keleti fórumon elírták vagy Józsi írta el. Igazából mindegy is.
http://szotar.sztaki.hu/search?fromlang=hun&tolang=eng&searchWord=tool&l...
Vagyis a "plusz tool" az plusz eszköz, érthetőbben, plusz hűtőfelület akar lenni.
Laci

0

Quite
Quite picture

Hali,

Ezt most nem értem...
De a -1 like-ból arra következtetek, hogy ez amolyan cinikus megjegyzés volt.
Ha így van, akkor remélem olvastad:
https://elektrotanya.com/content/zero-tolerancia
Ha nem így van, akkor bocsánat!

Persze van itt nekem bőven mínusz like, ennek szépen megy az osztogatása, csak éppen eddig még senki sem válaszolt egyértelműen az eredeti kérdésre.
Találgatni én is tudok, de engem sokkal inkább az érdekelt volna, hogy kell-e még tovább foglalkozni ezzel a monitorral, vagy hagyjam így.
Nyilván elsősorban olyan emberek válaszára vártam, akik láttak már ilyen monitort élőben is, "testközelből", és van tapasztalatuk a melegedéssel kapcsolatban.

Üdv. Csaba

0

Kari
Kari picture
*****

Hali!
Azt Te tudod miert erzed cinikusnak; en csak arra reflektaltam, hogy ez a szohasznalat sztem megcsak nem is szak zsargonbeli, inkabb amatör/haziasszony jellegü_szamomra, de ugy tünik mas is igy erzi...
A -1 semmit sem jelent; azonkivül, hogy ujabban 2-3 ficere nehànyunknàl mindent lehuzsurprise
Kari

0

Quite
Quite picture

Hali,

Akkor elnézést kérek, félreértettem a megjegyzést. Egyébként pedig egyetértünk, szakmailag a kérdéses elem az hűtőzászló.
Csak az a fránya -1 like.....spongyát rá.

Üdv. Csaba

0

city217
city217 picture

.
"néhány pofa", "ficere", tudod még fokozni?
J..

0

Kari
Kari picture
*****

Akinek nem ingje...
K.

0

city217
city217 picture

Nem vagyok moderátor csak szólok, már egy "szó" is elég!
J.

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

A toll a google fordító ötlete lehetett. Inkább hűtőzászlót jelenthet.

Pc tápokban szoktak használni ilyen alakú hűtőbordát:

 

Azt nézd meg, milyen a tranzisztor meghajtása, lehet-e növelni a bázisáramot.

0

DINO54
DINO54 picture

Szia!

Azt nézd meg, milyen a tranzisztor meghajtása, lehet-e növelni a bázisáramot.

Attól tartok, egyszerű eszközökkel nem. https://elektrotanya.com/sites/default/files/forum/2018/04/lg_flatron_77...
Azt hiszem a helyettesítő típus kevésbé vezérelhető telítésbe (Uce sat nagyobb mint az eredeti típusé), ezért nagyobb rajta a feszültségesés, ez által jobban melegszik. (csak egy tipp)
Laci

0

Quite
Quite picture

Hali,

Ha a beültetési rajzot és a kapcsolást is megnézed, követve a tranzisztor kollektorkörét, egyértelműen látható mind a kapcsolódó alkatrészek terhelhetősége, mind a NYÁK fólia méretéből, hogy ezen a tranzisztoron max. 4-5 amper folyhat, de vélhetően még ennyi sem.
Ugyanis a kollektorkör NYÁK fóliacsík szélessége kb. 2,5mm, ez pedig maximálisan 6 - 6,5 amperes terhelhetőség (∆T=25°C), de ekkor már a fóliacsík terhelhetősége határértéken van!
Tehát az említett szaturációs feszültség különbsége, a két tranzisztor adatlapját összehasonlítva, már igencsak egy határértékhez közeli, kb. 10-15 amperes kollektoráramnál mutat némi eltérést.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a kapcsolásban ez a tranzisztor nincs ennyire terhelve, majdnem "csúcsra járatva".
Van még ott tartalék bőven, tehát ez nem hinném hogy megmagyarázná ezt a hatalmas hőfokot.

Üdv. Csaba

0

Quite
Quite picture

Hali,

Igen, hűtőzászló, de ezt írtam én is. smiley

A tranzisztor meghajtása ott látható a topicnyitó postban linkelt képen. A bázisáramot az R740-el tudnám csak állítani, de ezt a megoldást egy-az egyben ki is hagynám!
Ugyanis amint ezen az itteni képen látható (piros keretben), ez az R740 félig a hűtőlemez alatt van, az ellenállás és a hűtőlemez alja között pedig kb. 1,5mm hézag van.
Így ennek a cseréjéhez, ki kellene forrasztani az egész hűtőlemezt, ami négy szegecselt "forrfüllel" van beforrasztva, vele együtt a rajta lévő 3db alkatrészt is ki kéne forrasztani, így ez a megoldás felejtős. Már csak azért is, mert szerintem ez a csodás "bakelit NYÁK" nem bírna már ki még két forrasztást. Akármennyire is körültekintően, precízen dolgozok. Ezek a bakelit csodák nem erre vannak kitalálva.

Üdv. Csaba

File csatolás: 

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

R 727-et csökkenteném (először alulról forrasztanék rá párhuzamosan).. C714-es 100uF milyen állapotban van?

A gyengülő meghajtás miatt is melegedhet.

0

Quite
Quite picture

Hali,

Miért pont az R727-et? Jobban telítésbe vinni a T703 trafót?
C714 olyan állapotban van, mintha most jött volna ki a gyártósorról. smiley
Persze ez az egész készülékre igaz.

0

Jaca
Jaca picture
****

Gondolod, hogy telítésközelben dolgozik? Mérted is a kondenzátort, vagy csak simán szép? :)

0

Quite
Quite picture

Dehogy gondolom, csak kérdeztem. Sok játékot nem igazán enged az az 56 Ohm.
A kondenzátor csak simán szép. smiley
Természetesen nem mértem, mert amikor a monitor szét volt szedve, fogalmam sem volt, hogy ilyen forró lesz a hűtőlemez.
Ezzel az erővel kiszedhettem volna a létező összes alkatrészt, hogy átméricskéljem.
Most az a gond, hogy már teljesen össze van rakva, és működik is hibátlanul. Így viszont még mérni sem igazán lehet, mert a forrasztási oldal 100%-ban burkolt, zárt.
Ahhoz, hogy ott mérni lehessen bármit is, szét kell bontani. Szétbontott állapotban meg ugye nincs mit mérni.

Nekem azért elég aprócska kezem van, nem vagyok egy Fekete Laci, de ebben a monitorban így összerakva, annyi hely sincs, hogy a kezemet bedugjam az alaplap-képcsőnyak-sztereó hangfalak közé (nem hangszórók, hanem valóban komplett, külön dobozolt, reflexnyílásos hangfalak, kb egyenként 1kg-ot nyomnak!!! Egészen a képcső síkjától a képcsőnyakig, mindkét oldalon), nem még, hogy bármilyen műszerrel bele tudjak mérni.

Íme két robbantott ábra. Itt azért nincs sok hely!
Természetesen a hangfalak tartó funkciót látnak el, amikor a monitor burkolata el van távolítva. Így ezek ekkor nem vehetők le, mert a képcső bezuhanna az alaplapba.

 

0

city217
city217 picture

Szia.
Igen a "barátunk" a bűnös és én, mert nem fejtettem ki a részleteket, de gondoltam annyi képzelőerőt fantáziát, hogy ne kelljen.
Orosz oldal volt mert az van tőlünk keletre, és gondoltam hogy egy kis humor elfér. Tévedtem, legközelebb "precízebb" leszek. 
De hogy ennyit rugóztunk rajta már megérte,. :)
A "ciha" meg külön tettszett, de már nincs pötyi nem kell mindenbe, stb!

Üdv.
ui: Nem tudom ez a "szürke" szabály él-e még, mert elvan felejtve!

1

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Engem is meglepett, hogy így fennakadtak rajta. A szürkéből meg van 4 árnyalat is, így lehet fokozni, mennyire tér el a témától a bejegyzés :) De a humorod ne hagyjon el!

Üdv: Jácint

0

DINO54
DINO54 picture

Szia!
Itt van ez a kedvenc locsolkodós napi topikhttps://elektrotanya.com/content/grundig-stf72-10107-text-gbf2500-virito...
Megkértem a barátunkat fordítsa már le nekünk magyarra. Az eredmény a csatolmányban látható.
Ez még semmi (jelen esetben értelmes is) de valami iszonyat röhejes dolgok is szoktak a fordításból kisülni.

Laci

File csatolás: 

0

Sponsored links