You are here

Egy LG 42LD751 TV alaplapjának története

Sziasztok!
Zöldfülűként rászántam magam életem első cikkének megírására itt a Tanyán.
Megpróbálom tömören összefoglalni a tapasztalataimat annak reményében, hogy másnak is hasznos lesz ez az információ.

Mainboard: EBU60844952
Táp:            EAX61131701/12
Kijelző:       LC420WUH (SC) (M1)

Adott volt egy LG 42LD751-ZB készülék, amit relatív olcsón meg tudtam szerezni.
Előéletéről ekkor még nem tudtam semmit, csak azt, hogy a kijelző nem törött, és a hibajelenség az, hogy standby-ból nem éled fel a készülék.
Elhoztam, szétszedtem. A látványtól majdnem hanyatt estem. Az egész alaplap kissé megbarnult (a fotók lehet, hogy nem adják hűen ezt vissza) és a fő processzor nem feküdt párhuzamosan a lappal, hanem kb. 15 fokos szöget zárt be azzal.

Felhívtam a srácot, akitől vettem, miután leküzdöttük a nyelvi nehézségeket, elárulta, hogy ő látott a youtube-on egy videót, ahol úgy javították ezt a hibát, hogy sütőbe rakták az alaplapot.
Először sikerült is neki, meggyógyult a TV, de csak pár hetet ment, majd megint nem indult.
Így újra visszatette a sütőbe, de ez alkalommal már nem segített.

Oké mondom, akkor megvan a magyarázat a barna színre és a rámpaként emelkedő processzorra.
Gondoltam, adok egy esélyt a lapnak még. Bízva az LG mérnökeiben, elvittem a lapot egy profi reballos ismerősömhöz, legyen kedves levenni és visszatenni a procit.

Ez meg is történt. Hazavittem, bekötöttem, a TV szépen indult, standby-ból felébredt, volt háttérvilágítás (hurrá!), de sajnos kép nem volt.
Ekkor gondoltam, szétnézek a T-con részen. Ezen a lapon a T-con a mainbard-ra van integrálva (hurrá ismét, csak most szarkasztikusan).
Alaposabb átvizsgálást követően jöttem rá, hogy sok alkatrész leesett a lapról, valószínűsíthetően az előző tulaj sütőjében kellett volna keresnem, de ezen a ponton mást találtam ki.
Az ez utáni feltételezett rengeteg munkaórát, amit a hiányzó elemek és a megmaradtak ellenőrzésével töltöttem volna, ki szerettem volna váltani egy használt, de jól működő alaplappal.
Nosza fel az internetre, keresgélés. Sajnos pont ilyen lapot nem találtam, így nagyon el voltam keseredve.
Bulgáriában lett volna egy TV szerviz, ahol az internetes oldaluk szerint van raktáron, még odáig is elvittem a dolgot, hogy kerestem egy bolgár tolmácsot, aki beszélt velük telefonon, mert sem angolul, sem németül nem tudtam megértetni velük magamat.
E-mail címük meg persze nincs a honlapon (miért is lenne?). De a tolmács nem volt elég erélyes, mert lerázták azzal, hogy ez a készülék gyárilag ennyit tud, rossz konstrukció, és magamat kímélem meg, ha már most kidobom.
De nem ezért vagyunk itt, hanem azért, hogy lehetőleg minél jobban lecsökkentsük az elektronikai hulladék mennyiségét, vagy legalábbis késleltessük azok kidobását.
Tehát zsákutca.
Ezután valami véletlen folytán elém esett egy hibás alaplap az e-bay internetes oldalán, de az egy EBU60844953 és 47LD751 -ben dolgozott, ráadásul ő is hibás, mert azt a tünetet produkálta, amit az enyém legelőször.

Nézegettem, képről pont ugyanolyan mint az enyém, gondolkodtam, mi lehet az eltérés? Letöltöttem a tanyán található szervizdoksit a két készülékhez, kiderült, ugyanaz a dokumentációjuk.
Az utolsó előtti oldalon található egy magyarázat, miszerint a különbségek csak kijelző méretben és a hozzájuk használt ellenálláskészletben van, ami a T-Con meghajtására szolgál.
Az e-bay-es alaplapra licitáltam, szerencsém volt, 6 euró+postáért az enyém lett.
A két lapon a következő ellenállásokat kellett cserélnem: R9129, R9144, R9145, R9156, R9166, R9128.

A többi, ami a doksiban fel van tüntetve, megegyezik a 42 illetve 47 colos változatnál.
Következő probléma, a processzor újragolyózása.
Addig nem akartam még több pénzt beleölni, amíg nem tudom biztosra, hogy ezek után működni fog a készülék.
Így teszt céljából magam melegítettem újra a procit. Ezen a ponton ami még eszembe jutott, az az, hogy esetleg az EPROM és FLASH tartalmak nem egyeznek, és azokat a chipeket is cserélnem kell a két lap között, de mivel túl türelmetlen és kíváncsi természet vagyok, ezt a lépést kihagytam.

Jött a nagy teszt, és láss csodát, van háttérvilágítás, van kép, a tunerrésztől a HDMI-ig bezárólag minden működik.
Örültem is nagyon neki.
Jelenleg (2018.02.15) itt tartok.

További tervezett javítások/módosítások/fejlesztések:
- A processzort profin újragolyóztatom
- Gyárilag borzasztó kicsi hűtőbordát kapott a cpu, azt is kétoldalas hővezető ragasztóval (az LG is pénzből él, az nem buli nekik, ha pár évente nem veszel új készüléket) viszont az alaplapon megvannak a furatok egy nagyobb borda felfogatásához, rugós lefogatókkal. Majd valamit keresek a fészerben.
- Ezek után 10-12 órát tervezem járatni a TV-t egyhuzamban, ha minden rendben lesz vele, akkor kijelenthetem, hogy sikerült megjavítanom.
Amint haladást érek el, bővítem a dokumentációt.

Frissítés 2018.05.20:
-A processzor szakértő által újra lett golyózva
-A hűtőborda nagyobbra cserélve, bár lustaságom okán nem mechanikusan lett rögzítve, hanem hővezető ragasztóval (ejnye, fekete pont)
-A tv március óta szépen üzemel rokonnál, eddig hibát nem tapasztalt.

Comments
NZPERIX
NZPERIX picture

Üdv!

Gratula, szép munka! Tetszik az írásod, főleg ez a rész ( "...valószínűsíthetően az előző tulaj sütőjében kellett volna keresnem..." ). :D

Egy hasonló kategóriájú, új TV ára alatt tudtál maradni vagy már súrolta a TV beszerzési ára és a javítás összköltsége?

 

2

yohnsee
yohnsee picture

Köszi! Most sok ideig nem voltam itt a tanyán, nem bunkóságból válaszolok ilyen későn :) 
Megmondom őszintén, ennek a tv-nek a képe lenyűgözőtt. Nem néztem utána, milyen szoftveres képjavítást tettek bele, de gyönyörű, élethű amit láttam rajta.
A bekerülési költség valahogy így nézett ki:
Készülék: 30 Euro
Új alaplap: 18 Euro szállítással
2 reball: 12 ezer Ft
Meg beletettem egy csomó munkaórát, amit nem tudok pénzre váltani (egyelőre)
Szóval így összeadva már nem olyan csábító, sőt!
Viszont nagyon sokat tanultam közben, ami remélhetőleg később majd megtérül.
Időközben magam is vettem egy profi Reball állomást, mert szándékom ezeket a javításokat magasabb szintre emelni, és később hivatalosan csinálni az egészet - cégként, számlaképesen.

2

lcsaszar
lcsaszar picture
*

Szia!

Ügyes! Tehát ezeknél típushiba a proci millió lábából 1-2 forrasztásának a megszakadása? Egyből biztos voltál abban, hogy az új lapot is újra kell golyózni?
(Nem tudom, miért nem tudják foglalatba rakni az ilyen processzorokat, mint egy rendes számítógépben, normális hűtőbordával? Ja tudom, akkor 3-4 évet kellene várni az elkók tönkremenetelére, és ki venné meg az új szériát?)

Üdv, lcsaszar

2

yohnsee
yohnsee picture

Szia!
Köszönöm! Sajnos a mai világban, amit BGA alkatrészekkel készítenek (tehát úgy kb. minden) hasonló hibával küzd.
A probléma onnan ered, hogy előírás miatt, ólommentes forraszanyagot kell használniuk a gyártóknak. Ha egy ilyen chip-et forrasztanak vele, ami működés közben felmelegszik, ott hamarosan elöregszik a forrasztás, és máris kontakthibás lesz egy láb. Újragolyózásnál szerencsére használhatunk ólmosat, ami sokkal jobban viseli ezt a hő-stresszt.
Egyből biztos voltam a második lapnál is, néhány mérést kellett csak végezzek, hogy megvannak-e a megfelelő tápfeszültségek.
Szerinted kinek érné meg ezeket foglalatba tenni, esetleg normális bordát rátenni? Plusz költség a gyártóknak, és még az is lehet, hogy akkor nem romlana el ilyen hamar. Ez elfogadhatatlan! :)
Üdv, János
 

1

Kari
Kari picture
*****

Szia Janos!
Az, hogy kinek mi èrnè meg sztem= szigoruan elhatarozas es kellö reklam hadjarat kerdese...
Az egyik legjobb foglalatokat gyarto ime: https://www.advanced.com/products/bga-socketing-systems/flip-top-bga-tes...
DE NE FELEDJüK:a jo (nem THT)BGA foglalatot szinten jol kellene tudni oda forrasztani a jo minösegü/felületü alaplahoz, s raadasul a kontaktus fejeknek is ugyanigy prima minösegü kontaktus agyakat kellene hozniuk-nem Military szintü elektronika eseten ezek kvazi nem eladhatok-altalaban_ mèg a kici occok is dragak.
A BGA hütöbordak altalaban mar csak 1-2 €-ba kerülnenek, persze van 10x dragabb is, itt nyilvan eszük agaban sincs, hogy a meghibasodasi aràny erdekeben hasznàlnàk...
Jobbakat!
Kari

2

yohnsee
yohnsee picture

Szia Kari!
Fogyasztói társadalomban élünk, sajnos ezen nem lehet mit ragozni.
A ramsünik igazán tetszenek!
Üdv

1

artur008
artur008 picture

LGE3556C will not work long.

1

yohnsee
yohnsee picture

Hello artur008,
I still hope it will. Could you tell me, why do you think it will not?
Cheers, János

1

Sponsored links