You are here

Túl magas áramfogyasztás, digitális mérőóra.

Sziasztok,

Most költöztünk albérletbe, ahol november 20-án cserélték le az órát digitálisra. December 8-tól vagyunk ott, akkor 70 kW volt az órában. Most 2020. január 5-én fotóztam le az órát a főbérlőnek diktálásra és 442 kW volt az órában. Hetente 1x max 2x mosok, vadi új mosógéppel. Lényegében minden készülékünk új, ami áramot vesz fel. Két darab norvég panelünk van fent, amit december közepén szereltünk fel, kiegészítő fűtésként. Csak sajnos a probléma az, hogy mielőtt felkerültek ezek a panelek is valahogy nagyon sok kW ment bele naponta az órába. Nem vagyunk otthon egész nap. Reggel 6-kor elmegyünk, este 7-kor érünk haza. Nem tudom, hogy mi lehet a probléma, esetleg valakinek valami ötlet?
Figyelünk arra, hogy fölöslegesen semmit ne használjunk, tv csak este megy. 

Azt már olvastam itt egy posztban, hogy elméletileg nem lehet hibás az új óra. Minden izzónk LED-es, energiatakarékos, valahol mégis húzza valami az áramot. 

Nem igazán értek ehhez a digitális órához, most láttam ilyet először. Azt honnan tudom megállapítani, hogy "mikor fogyaszt"? Mert a réginél ugye logikus volt, ha forog, fogyaszt. Itt nekünk csak egész kW-okat ír ki mindig az óra.

Köszönöm a válaszaitokat előre is! 
Merci

Pages

Comments
SzBálint
SzBálint picture
****

údv: a kérdezőt utoljára január 7.-én érdekelte a téma, így semmit nem tudunk az eredményről

Bálint

1

jakyg
jakyg picture

Szia!

Biztos kihúzott mindent a konnektorból és azóta figyeli hogy "pörög" az óra devil

0

lcsaszar
lcsaszar picture
*

Szia!

Én is csak csatlakozni tudok néhány előttem szólóhoz. Mérd meg a napközbeni fogyasztást egyik nap mielőtt elmentek, és miután hazaértek a munkából. Másnap kapcsold le a fűtést, és úgy mérd meg a napközbeni fogyasztást. Aztán így tovább, pl. azt is megteheted, hogy lekapcsolod a villanyóra utáni kismegszakítókat, és úgy mentek munkába. A mélyhűtő nem fog kiolvadni ennyi idő alatt, de a hűtő tartalmáért sem kell aggódni szerintem. Nyilván nem jó hideg lakásba hazaérni, de egyszer megpróbálhatod. Vagy ha elutaztok pár napra, hagyd csak a hűtőt bekapcsolva (minden mást kapcsolj le, húzz ki a konnektorból), legalább annak az átlagfogyasztását ki tudod így számolni.
Ha ez megnyugtató eredményt hoz, akkor ugyanezt megteheted arra az időszakra, amikor hazaértek a munkából, a másnapi elmenetelig. Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy mi pörgeti az órát.
Valahol írtad, hogy az ajtó mindig nyitva van. Ez nem biztos, hogy jó ötlet, mert pl. az előszoba fűtése felesleges, sok energiát tud elvinni. Fűteni a nappalit és ha van, a dolgozószobát kell (22°C), a hálószobát kevésbé (18-20°C), alkalmanként a fürdőszobát (23-24°C). Gyerekszoba kivétel, de ezt nem írtad. Én amellett, hogy jó gázfűtés van nálunk, a fürdőszobába felszereltem egy 2kW-os ventilátoros fűtőt (Praktikerből). Amíg a gyerek kicsi volt, a téli hidegebb napokon használtam, napi max. 30 percet. Pillanatok alatt felnyomta 20-ról 24°C-ra. Az ilyen ventilátoros fűtő szerkezetek nagyon gyorsan kellemes hőérzetet tudnak biztosítani, de csak kiegészítésként érdemes használni.
Az is közelebb vinne, ha megírnád, hogy soklakásos bérház, panel, tégla, családi ház, alapterület, belmagasság, hőszigetelt vagy sem, hány fal érintkezik szomszédok fűtött lakásával, mert nagyon nagy eltérések lehetnek az utca fűtésére szánt energiahányadban.
Az áramlopást és a mérő hibáját én utolsó utáni lehetőségként venném számításba.

Üdv, lcsaszar
 

0

Imitome
Imitome picture

Szia!
Nem látom egyik hozzászólásban sem, de feltételezem, hogy meleg víz használat is van. Ha villanybojler, akkor az sem keveset fogyaszt.
Nem kötelező, de, ha ifjú pár, akkor több meleg víz fogy tisztálkodásra, esetleg hetente több alkalommal is, mint a napok száma.
Ételkészítés villannyal, vagy gázzal történik? Villannyal drágább, gázzal veszélyesebb.
Ha normális fényviszonyok mellett töltik az estét LED lámpákkal, akkor az kb. ugyanannyi fogyasztás, mintha kompakt fénycsövet használna valaki.
A LED-világítás optikai biztonsága megkérdőjelezhető, de ez egészségügyi kérdés, magánügy egy darabig.

0

Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
A kompaktfénycső az sokat fogyaszt a ledekhez képest.

0

Imitome
Imitome picture

Szia!
Teljesen igazad van a fogyasztásban!
De én hozzátettem, hogyha normális fényviszonyok mellett töltik az estét.
Ezt erre a cikkre alapoztam, tehát vitatni nem akarom. Ha elolvasod és meggyőz, akkor jó. Ha mégsem, akkor a cikk írója a vitapartner.
Én ezt nem mértem, tehát nem a saját meggyőződésem az alapja, de igazságot vélek felfedezni benne:
https://kiszamolo.hu/led-izzo-megeri-beruhazni/

A végén a megjegyzés szintén nem általam meggyőződött alapon született, hanem ez alapján: http://www.holux.hu/tippek/A_LED_vilagitas_optikai_biztonsaga.pdf
Viszont a fehér LED-ek UV összetevőinek többletét a szememen érzem, egyenlőre szemszárazság formában.

0

uniman
uniman picture
***

A "kiszámolós" linked pontosan 6 évvel ezelőtt íródott...ma, 2020-ban már sokkal nagyobb hatásfokkal működnek a LED lámpák. De azért a "félhomály"-ban van némi igazság, 100%-osan még nem helyettesíti a LED fényösszetétele az izzólámpák fényét. Persze a villanyóra lassabban forog....

0

Joe
Joe picture

Hello!

Volt egy cégem, amelyiknél egy hónapi méregetés után sikerült bebizonyítanom, hogy 3200K tartományban a fénycső jobb, mivel azonos bevitt elektromos teljesítményre azonosan  van a felület megvilágítva. Aztán ha  a fénycső mögé tükröző felületet rakunk, ami a LED 120°-os kúpjánál már minek? Azután OV vejkó nyerte a projektet, hála Istennek. A 18 Wos fénycsövet kellett volna LEDre cserélni.  7000 K tartományban  nem lát az ember rendesen, és a magas UV tartalom miatt hosszú távon igencsak rongálja a szemet.
 

1

Imitome
Imitome picture

Szia!
Mint írtam nem vagyok vitaképes LED ügyben.
Ennek ellenére megjegyzem, hogy a színhőmérséklet, mint mérhető, meghatározható dolog nem változik időtlen idők óta..
A LED-ek fénysugárzási szöge trükkök és tükrök nélkül olyannyira nem változott, hogy egy lelógatott világító LED lámpa felett este a mennyezeten a poloskák tovább poroszkálnak.
Egy valóban érdemleges (kapcsolóüzemű) és nem a kapacitancia elvét használó, illetve egyik áramgenerátor sem kedvezményes éjszakai árammal működik, ráadásul plusz hibalehetőség.
Nem vagyok ellensége a LED világításnak, mert régóta használom, de céltudatosan olyan helyeken ahol az irányítottan fókuszált, vagy irányított szórt fény igénye merül fel. Itt a végén pl. tér, vagy udvari világításra gondolok, ahol a fényforrás mögött nincs látnivaló. Netán öt évente egy-egy éjszakai horgászat közben a sellők csábítására. Gyakorlatilag nem a relatív olcsósága miatt, hanem , mert sokszor bántóan erősebbnek tűnő fénye van.
Ha valaki nagyon akar spórolni, akkor legyen elég a gázkészülékek őrlángja, már amelyiken még van, vagy gyertya, olajégő, petróleum lámpa.
Mostanában azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnám optikán bevinni a világítást az utcai fényforrásról, míg azt is nem velem fizettetik meg! smiley

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: a Rádiótechnika 2020-as évkönyvben van egy rendkívül részletes, 18 oldalas leírás.a LED világításról
Kiterjed az összehasonlításra, Led-típusokra, táplálásra, színhőmérsékletre, élettani-munkapszichológiai összefüggésekre is

Bálint

1

Imitome
Imitome picture

Szia!
Köszönöm szépen!
Megnézem majd , ha megszereztem az említett irodalmat.

Nem tudtam még megszerezni.
Ha neked megvan, akkor szeretném megkapni elektronikus formában, ha van rá mód és lehetőség!
Egyenlőre elég lenne az említett cikk.
Köszönettel!
Imre

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: nekem könyvben van, de már nem tudok szkennelni

Bálint

0

Imitome
Imitome picture

Szia!
Azért köszönöm!
Akkor megvárom, míg hozzáférek az elektronikus változathoz, addig is csinálom az újabb projektemet egy néhány éve behalt Zoom 9000 javítását.
 

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Ha van egy jó fényképeződ (legalább 3Mpixel), akkor bőven elég kifényképezni az oldalakat, jól olvasható lesz. Egy a lényeg, a gépet rögzíteni kell. Ez egy könyv fölé helyezett sámlival megoldható, lényeg, hogy ne szabad kézben legyen, hanem fix helyre letámasztva,

0

Jaca
Jaca picture
****

A hatásfok csak azokban  növekedett, amelyekben kapcsolóüzemű áramgenerátort használnak, a soros kondenzátoros megoldásúak a mai napig ugyanolyan kakán működnek.

1

Mosószaki
Mosószaki picture

Helló!
Megoldható, hogy lekapcsoljátok a villanyt néhány napra? (Hűtő, fagyasztó-romló kaja)
Ha igen, akkor biztosan kibukik, ha valaki véletlenül rá van kötve!
Persze, ha direkt lopja tőletek a villanyt hallgatni fog.

0

Jaca
Jaca picture
****

Nem kell néhány napra, elég, ha a hűtőre tesznek egy fogyasztásmérőt, és a többit áramtalanítják, míg nincsenek otthon. Induláskor fel kell írn a villanyóra állást meg a fogyasztásmérő állását, érkezéskor meg kell nézni, egyforma fogyasztást mutatnak-e. 

3

Mosószaki
Mosószaki picture

A néhány nap azért jobb, mert, ha vétlen rákötés van, akkor a szomszédnál villanyszerelők lesznek!

1

Jaca
Jaca picture
****

Olvasd át mégegyszer a javaslatom. Én sem egy napról írtam, hanem arról , hogy a hűtő, ami azért nem nélkülözhető, egy fogyasztásmérővel maradjon.

1

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Merci !
Vásárolj egy fogyasztás mérő eszközt . Ebbe egyenként kösd be a bekacsolt fogyasztóidat . Mutatja a fogyasztást . Rövid összeadás és szorzás . Meg van a fogyasztásod . A kérdés az , hogy egyezik e a villanyórád fogyasztás mérésével (?)
https://www.argep.hu/trend/FOGY/Fogyasztasmeroe-digitalis.html

1

Merci
Merci picture

Sziasztok,

Köszönöm mindenkinek az érdemi hozzászólást. Annak is, aki szerint fogtechnikus vagyok a villanyszámla miatt. Nem ez a probléma. Mint írtam a posztban is, a panelek felkerülése ELŐTT IS SOK volt napi szinten a kW az órában, úgy, hogy nem vagyunk otthon. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy a norvég panel nem olyan költséghatékony, mint bármi más, de mivel a főbérlőnek erre volt pénze, mi meg nem akartunk nyilván megfagyni ez a megoldás maradt. A szobában van egy gázkonvektor, az is fűt, ráadásul mindig nyitva van az ajtó. 
Tehát a probléma illetve amire a kérdésem irányult leginkább az, hogy lehetséges-e, hogy valaki tudatosan vagy sem, de rákössön a mi áramunkra. 
Nyilván mindent lekapcsoltam eddig is, hogy ne készenléti állapotban legyen, de valami akkor sem kerek. Egy nap alatt 30 kW ment az órába vasárnap és hétfő között, ami lássuk be nem kevés.
Illetve az érettségimet se vettem, de örülök, hogy van itt aki erre rá ér, hogy másba belekössön, remélem egész évben csak ennyi boldogsága lesz. 

0

agressiv
agressiv picture
*

Amúgy tipikusan sokat fogyasztó dolog szokott lenni a hűtő, vagy fagyasztóláda, ami akkor is lehetséges, ha új, de hibás. Azért nehezebb kiszűrni, mert nem nagyteljesítményű, hanem időben megy sokat.

0

Jaca
Jaca picture
****

Kedves Merci!

Ha le van kapcsolva minden a lakásban, és ki is van húzva a konnektorból, akkor változik-e a fogyasztás az órán? van rajta egy piros kis villogó lámpácska, annak nem szabad olyankor villognia. Legalább egy óra hosszát kellene így hagyni a lakást, és utána megnézni, történt-e fogyasztás.

Esetleg villanybojler nincs a lakásban?

0

szeki977
szeki977 picture

0

AzzA
AzzA picture
*

Én egy 120m2-es házban világítok,laptopok mennek,a sütő villany..stb  Ez igy télen 7 - 8kW / nap fogyasztás.
Ha te villannyal fűtesz, akkor nincs mit számolnod, simán benne van a 13kW / nap
Nincs itt semmi szomszéd meg turpisság meg...stb 

2

kontur
kontur picture

Szia!
Csak gyorsan lefirkantva a szerintem lényeges dolgokat:
Minden elektromos fogyasztón találsz egy címkét, ahol a teljesítménye fel van tüntetve, W (watt) vagy kW (kilowatt) mértékegységben. Ez azt jelenti hogy egy óra alatt mennyi Wh (wattóra) vagy kWh (kilowattóra) energiát fogyaszt el. Most vegyük úgy, hogy egy kWh jelenleg 40Ft-ba kerül. Egy 1kW-os készülék egy óra alatt 1kWh energiát fogyaszt, azaz 40Ft-ba kerül egy órán keresztül használni. Egy 100W-os készüléknek ugyanennyi fogyasztáshoz 10 óra szükséges, tehát óránként 4 Ft-ba kerül az üzemeltetése.
A képlet: Ft/óra = Energiaár*(P/1000), ahol a teljesítményt W-ban kell beírni, és 1kW = 1000W, az Ár pedig 1kWh ára, itt 40Ft-tal számoltunk.
Számold össze, hogy melyik készülék naponta kb. mennyi ideig üzemel, ezeket a fenti képletbe behelyettesítve, majd összesítve nagyjából ki kellene jönni a fogyasztásmérő által mért értéknek.
A fogyasztásmérőt nézhetjük, mint a régi analóg mérőt, a led felvillanását tekintsd úgy, hogy egyet fordult a tárcsa :) Valahol rá van írva, hogy hány felvillanás jelent egy kWh fogyasztást. Ami nekem van mérő, ez van ráírva: 1000 imp/kWh, tehát 1000 felvillanás jelent 1 kWh (40 forint) fogyasztást.

A Norvég panel  esélyes lehet, mint a nagy fogyasztás oka. A neten rákeresve 1kW teljesítményű, ha kettő van, és napi két órát mennek folyamatosan bekapcsolva, az 30 napra számolva 120kWh. Ha termosztát van benne, akkor lehet, hogy kevesebb, mivel az lekapcsolja, ha már meleg van.

Pár jellemző fogyasztási adat:
LED fényforrás:5-10W/db ( 1 Ft/óra/db alatt )
TV:50-100W (4 Ft/óra)
Mosógép: felfűtés alatt 2500 W, egyébként 100-300W (100Ft/óra, illetve 13Ft/óra) (nagyjából lehet számolni 2kWh/mosással)
Fűtőpanel: 1000W/db (40Ft/óra/db)
Hűtő, fagyasztó: mérettől, fajtától függően 20-40kWh/hónap, ha nagyon régi, akár lehet 60-70kWh/hónap is.
A konyhai gépek pár száz watt teljesítményűek, de ezek nem mennek sokat.
Mikró: 2000W/óra maximális teljesítményen, de jellemzően ez is csak rövid ideig megy.
Ezek általános adatok, egyedileg lehet több is, kevesebb is.

Bár egyedileg kis fogyasztók, egész hónapra sok összejöhet az állandóan üzemelő készülékek fogyasztásából. Egy watt készenléti (állandó) fogyasztás havonta nagyjából 30 Ft-ba kerül (0,72kWh/hó).  Internet modem + router lehet akár 20W is, az már 14,4 kWh/hónap (600Ft). Bedugva hagyott telefontöltő, TV, videó, Set-top-box, stb. Meg karácsonykor a díszvilágítások :)

Csinálhatsz olyat, hogy mindent lekapcsolsz, és megnézed, hogy egy milyen sűrűn villan a mérő, ebből lehet számolni az aktuális fogyasztást. Ha szépen végigmész a fogyasztókon, hogy egyszerre csak egy megy, akkor ebből már lehet számolni.
Ha egyszerűbben szeretnéd, akkor lehet venni konnektorba dugható fogyasztásmérőket, azzal pontosan meg tudod mérni, hogy például egy mosás, vagy a panel fűtés mennyit energiát használ el. Ha minden nap azonos időben felírod a fogyasztásmérő állásást, ebből kijöhet, hogy pl. hétvégén sokkal több fogy.
A fogyasztásmérőnél a képlet: P=3600/Vill, ahol P a pillanatnyi teljesítmény W-ban, Vill pedig azt jelenti hogy két villanás között hány másodperc telik el. Nagyon pici teljesítményt a mérő nem tud mérni (10W környékén van a határ).

Ahogy korábban a kollégák már leírták, ha a szomszéd tudja használni a te energiádat, akkor ez lehet az ok, de a javaslatom az, hogy csak akkor vádaskodj, ha megbizonyosodtál a használat tényéről (és még az is lehet, hogy ő nem is tud róla, tehát nem szándékos).
Azt nem gondolnám, hogy a vezeték melegedés vagy a rossz kötések miatti veszteség pár százaléknál többet jelentene. Ha több, akkor már régen kigyulladt volna (mivel ez az energia csak hővé alakulhat, ami például egy rossz kötés esetén kis területre koncentrálódik, azaz magas hőmérsékletet eredményez). Persze ha gyanússá válik (pl. rossz kötés jellemző tünete, hogy néha pislan a lámpa, vagy ingadozik a fénye), akkor érdemes átnézetni szakemberrel.

Jó hosszú lett, de remélem segítettem a fentiekkel. Elnézést, ha számodra ismert dolgokat írtam volna le.
Üdv: Kontur

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!

Javaslom az alapvető matematikai összefüggések felelevenítését. nov.20-tól dec.8-ig elfogyott 70kW. Ez napi 3, 9 kW. December közepén felkerül két db norvég fűtőpanel, feltehetőleg 600W teljesítménnyel/db. Ez óránként 1,2kW fogyasztás. amennyiben napi 6 órát megy (márpedig átlagban megy ennyit), akkor napi 7, 2kW. Ehhez add hozzá az alapfogyasztást (4kW) és rögtön kijön a 11kW. Az általad megadott adatok szerint jan 5-én 442kW volt az órában. Ebből levonva a kezdeti 70 kW-ot 372kW az eddigi fogyasztásotok. Ez napi 13,3 kW. Mi a kérdés?
Többeknek: a digitális órák nem szoktak tévedni, még annyit sem, mint a hagyományos forgótárcsás. Ám aki nem hiszi, az a saját költségén bevizsgáltathatja az OMH-nál. Elég rég űzöm a szakmát, de ténylegesen hibás órát, talán ha egyet láttam, de azt is meg akarták buherálni, attól feküdt ki.
A többi konteo!

Kalex

6

Helikon
Helikon picture

A saját tapasztalatom alapján ellent mondok ennek.

Néhány éve a vidéki házunkban történt meg, ahol akkor még csak hétvégenként tartózkodunk és hétközben le volt kapcsolva a digitális villanyóra utáni főkapcsoló. Egy vihar után – amit villámlás és valószínűleg áramkimaradás kísért, - hétvégén láttam, hogy 12 MWh többletfogyasztást rögzített az óra. Amikor bejelentettem a szolgáltatónál, ott nem is vitatták az közölt érték abszurditását és néhány nap múlva le is cserélték egy mechanikus mérőkészülékre. A kiérkezett villanyszerelők elmondása szerint már jó néhány digitális órát cseréltek le hasonló hibák miatt.

Ezt megelőzően furcsa tapasztalat volt, hogy a digitális mérőkészülék hetente (öt-hat nap alatt)  kb. 1kWh fogyasztást regisztrált úgy, hogy minden biztosíték le volt kapcsolva.

Másik hasonló tapasztalat volt a cégnél, ahol dolgozom. A digitális mérőóra se szó, se beszéd egyik napról a másikra, semmit sem mutatott az LCD-n. Bejelentés után a kiérkező szerelők még fel tudták éleszteni és ki tudták olvasni az utolsó mért értéket, - valami elemről beszéltek, ami az órában van -. de ehhez már nem értek. Ezután lecserélték az órát.

 

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Nem mondtál ellent. A villám okozta meghibásodás nem számít. Azt általában egyik sem éli túl. A heti 1kW nem is sok. Ezt egy csengőtrafó is behozza. Vagy egy stand by- ban lévő készülék.

Kalex

0

Helikon
Helikon picture

A villanyóra után levő főkapcsolót kapcsoltuk le mindig, hogy az egész ház áramtalanítva legyen. Az a szóbeszéd járta, hogy a mérőóra a saját fogyasztását is méri. Ezt nem tudom megerősíteni, nem ismerem a szerkezetét, viszont akár hihető is lehet.

 

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Nem szóbeszéd, hanem a mérő felépítéséből következik. A mechanikusnak nincs önfogyasztása, a digitálisnak van egy minimális.

Kalex

0

Transzduktor
Transzduktor picture

Szia!
A tárgyilagosság kedvéért megjegyzem:
A "mechanikus"-ban is van 1 feszültségtekercs fázisonként, melyeknek a fogyasztása könnyen meghaladhatja a digitális elektronika fogyasztását.

4

Mosószaki
Mosószaki picture

Szia!
Az nem a méretlenről kap feszültséget? 
Még nem szedtem szét ilyet. Vagy van valahol rajz, felépítési vázlat?

0

mosomedve
mosomedve picture

De a méretlenről kapja a feszültséget. Az interneten fent van az elvi rajza is, csak ide nem lehet bemásolni képet. https://www.google.com/search?q=villany%C3%B3ra+fel%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s...

0

uniman
uniman picture
***


 

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia!

Tuti nem, amilyen sóherek! laugh

0

Mosószaki
Mosószaki picture

0

mosomedve
mosomedve picture

Te érted amit írtál?

0

Leonberg
Leonberg picture

"Te érted amit írtál?"
Nyugodt lehetsz benne, igen!
Bár már régen kommentelt nagy tudású felvidéki barátunk (biztos több, itteni kétes igazságtartalmú bejegyzés kiütötte nála a biztosítékot) de éppen ezért ajánlom figyelmedbe korábbi Tanyai munkásságát. Az viszont kétségtelen hogy az általa elszórni kívánt tudásmagok egyre terméketlenebb talajt találnak. (nincsenek előkészítve a vetésre)

4

Transzduktor
Transzduktor picture

Hát, ez nagyon kedves megjegyzés volt tőled Leonberg - köszi! Általában azért szoktam itt fórumozgatni, mert depit kapok a rengeteg hülyétől a környezetemben. Én már megtanultam egy átlagemberektől független abszolút skála szerint értékelni magam, azóta kissé jobban érzem magam és rendkívüli elégedettséget merítek abból, hogy az engem elnyomni akaró személyek lassan idegbajt kapnak attól, hogy nem mentem még a vonat alá. smiley

3

mosomedve
mosomedve picture

Bocsi, valóban van benne feszültség tekercs.

A feszültségtekercs Φ∪ mágneses fluxust létesít, amelyeknek egy része a tárcsákra hat és örvényáramot (I∪) hoz létre benne. Ez a mágneses fluxus ugyanis a feszültség vasmagban keletkezik és áthaladva a forgórész tárcsáján zárul, arra merőleges irányba. A fogyasztó áramkörében folyó áram az áramtekercs vasmagjában Φ, mágneses fluxust gerjeszt és ez I , örvényáramot kelt a forgórészben. Mindegyik fluxus a vele szomszédos örvényáramokkal erőt és ez az erő a forgástengelyre nyomatékot létesít, ami váltakozó fogyasztásmérők esetében minden időpillanatban arányos a fogyasztó áramkörében érvényesülő villamos teljesítménnyel.

Az indukciós fogyasztásmérő egy bizonyos idő alatt megtett fordulatainak száma arányos a villamos munkával, amelyet a fogyasztó ugyanaz az idő alatt elfogyasztott. A létrejött hajtónyomaték arányos a fogyasztói áramkörben létrejött villamos terheléssel.[11]

Talán így másoknak is hasznos lehet.

0

Leonberg
Leonberg picture

Transzduktor a mérő álló helyzetében is meglévő Ohm-os fogyasztásáról ejtett el egy megjegyzést. (a feszültség tekercs ellenállása ugyan is nem végtelenül nagy)

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Esetleg elmagyarázhatnád nekem, hogy miként fog fogyasztásnövekedést okozni az a feszültségtekercs, ami nem tudja áram híján megindítani a tárcsát? (Ugyanis nincs nyomaték.) A többi stimmel.

Kalex
ps. Az "ugyanis" egy szóba írandó!

135. Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb. A külön- és egybeírás az ilyen szavak esetében is értelmi különbség hordozója lehet: úgy tett,mintha szeretné, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de hogy is gondolod?; stb.

0

Leonberg
Leonberg picture

Úgy került szóba a fesz. tekercs fogyasztása hogy az akár összemérhető egy elektronikus mérő elektronikájának fogyasztásával  mivel ezek ma már rendkívül kis teljesítményfelvétellel beérik. Transzduktor bejegyzése "a tárgyilagosság jegyében" született a Te bejegyzésedre. Most az hogy ez a fogyasztás nem jelenik meg a mérőművön az egy más dolog de nem is ezt vitatja sem Ő sem én.
Részemről már találkoztam a neten a nálunk felszerelt mérő kapcsrajzával, kár hogy nem mentettem le, sok mendemondát megelőzendő.
-
A nyelvtanórát köszönöm bár nem kértem! Remélem hasonló aktivitással gyakorlod majd ezek után mások irányában is a nyelvi (ki)oktatást!

0

Helikon
Helikon picture

A 12 MWh-ás túlfogyasztással az volt a szerencsém, hogy irreálisan magas volt. Így józan ésszel nem lehetett belekötni, hogy a legutolsó leolvasás óta, kb. egy hónap alatt, az valós mért érték lehetne. Ezért egy pillanatra sem vonta kétségbe a szolgáltató a bejelentésem igazát.

De mi van, ha a vihar után a digitális villanyóra nem 12 MWh-t ugrik előre, hanem mondjuk 120 kWh-t, vagy 300-400 kWh-t. Ekkora fogyasztást, főleg vidéken, simán el lehet érni 30 nap alatt. Ebben az esetben a szolgáltató követelhette volna a számla kiegyenlítését, mert a villanyórán semmiféle észlelhető sérülés nem volt tapasztalható, ami a mutatott érték helytelenségére utalhatott volna.

0

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Amennyiben biztosan tudod, hogy nincs csalafintaság, akkor kérhetsz mérőhitelesítést, aminek a végzésénél te is ott lehetsz. A mérőpadon kiderül az igazság.

Kalex

0

Jaca
Jaca picture
****

Szia Kalex!

Az órát pontosnak fogják mérni, és azt sehogy sem fogod bebizonyítani, hogy egy villámcsapás után ugrott 1-200 kWh-t, hacsak nincs egy előző napi fotód a mérőállásról. 

Jácint

0

Helikon
Helikon picture

Ez valószínűleg így lett volna, mert miután észleltem a hibát és jelentettem a szolgáltatónál, a kicseréléséig levő két-három napon az óra normálisan működött. Tehát a mutatott értékekben történt ugrást egy egyszeri feszültséglökés, vagy EMI okozhatta, amit laboratóriumi körülmények között biztosan nem reprodukáltak volna a tesztelés során.

További szerencsém volt, hogy a szolgáltató helyi kirendeltségén a diszpécser saját szándékától vezérelve azonnal megadta a főmérnök telefonszámát, akivel már komolyabb szakmaisággal lehetett beszélni. Ő elmondta, hogy bár ritkán, de elfordultak már hasonló esetek. A digitális mérőórák alkalmazása központi előírás volt, nekik csak gondjaik vannak velük, mert sokkal érzékenyebbek a mechanikus óráknál.

Most nálam nyugi van, mióta a régi típusú új óra van felszerelve.

Mint már leírtam, a cégnél ahol dolgozom is volt már meghibásodott digitális mérőóra. Az nem mutatott semmit az LCD-n mikor bejelentettük. A kiérkező szerelők már tudták, hogy miként lehet, ha csak rövid időre is, életre kelteni a szerkezetet. Akkor tőlük hallottam, hogy valami elem van az órában, ami ilyenkor meghibásodik, vagy valami hasonló. De talán van valaki itt a fórumon, aki ebben járatos és részletesebben tud erről írni. A lényeg, hogy az a mérőkészülék is ki lett cserélve.

0

Inhouse
Inhouse picture

Szia!

Az egyik típusnál rendszeres a kijelző hiba, de a mérést ez nem befolyásolja, csak a vizuális leolvashatóságot.

1

Mosószaki
Mosószaki picture

Vagy megölöd az órát!
 

0

Pages

Sponsored links