You are here

DELL LATITUDE E6410 W1193 típusú akku LED-jei folyamatosan világítanak

14 posts / 0 new
Last post
nyaki
nyaki picture

Üdv Mindenki!
A címbeli laptop került hozzám azzal, hogy folyamatosan villog a lapin az akkuikon sárga LED-je (ami a szerviz manuál szerint normális is rossz akkunál), amikor a hálózati töltőt csatlakoztatják. Ha nincs rajta a töltő, akkor be sem akar kapcsolni.
Elmondásuk alapján korábban normál módon akkuról használták a lapit, amikor hirtelen kikapcsolt és azóta csak töltővel tudják használni. Állítólag a hiba előtt 2-3 órás üzemidőt produkált az akku.
Szétszedtem az akkut és a cellák le voltak benne merülve, de mind 3,3 V felett volt, ami azt jelenti, hogy a beépített töltésvezérlője tiltotta le a működését. Van rajta egy tesztgomb, aminek a megnyomására a LED-ek nem mutattak életjelet. Kiforrasztottam az akkucsomagot és labortápról egyenként feltöltöttem a cellákat, majd visszaforrasztottam a töltésvezérlő panelra. A művelet után a kis gombot megnyomtam és nem történt semmi. Gondoltam, hogy talán a töltésvezérlőnek kell valami infó a lapiról, ezért összeraktam és betettem a lapiba és a lapi akkuikonja ismételten folyamatosan és sárgán villogott, amikor a töltőt bedugtam. Nosza, szedjem szét megint, hátha találok valamit, amit addig nem vettem észre. Ekkor ért a meglepetés, ugyanis az akkun mind az 5 kék LED folyamatosan világított és ha megnyomtam rajta a tesztgombot, akkor 3 LED elkezdett villogni, majd egy idő után kialudtak és egy kis idő elteltével ismét kivillant az 5 LED, melyek azóta is folyamatosan világítanak. Ez a jelenség nekem azt vetíti előre, hogy nagy eséllyel a töltésvezérlőben van valami hiba és korábban emiatt nem adott ki feszt és emitt nem töltődött az akku és villogott a lapin a sárga LED, továbbá az 5 LED folyamatos világítása okozhatta az akku teljes lemerülését is. Az akku ezen hibája miatt, eddig a lapit nem is szedtem szét a töltéskör hibája után kutatva.
Korábban hallottam olyat, hogy a DELL, COMPAQ és a HP csinál olyan huncutságokat az akku menedzselés terén, hogy tervezett avulást épít be az akkuk töltésvezérlőjébe, amivel idejekorán akkucserére késztetik a tulajt. Nem tudom, hogy ez csupán legenda, mert eddig nem foglalkoztam ilyen típusú lapikkal mélyrehatóbban, de a mai világunkban simán el tudom képzelni ezt is.
Szóval az lenne a kérdésem, hogy szerintetek menthető az akku vagy mindenképpen újat kell vásárolni?
Várnám szíves meglátásaitokat és tanácsaitokat.
Köszi

Comments
nyaki
nyaki picture

Időközben kiderült, hogy a billentyűzete is hibás egyes helyeken, ezért keresek hozzá azt is. Ha valakinél van elfekvőben, kérem ne tartsa magában.
Köszi

0

AzzA
AzzA picture
*

Jó sokat foglalkoztál vele, de...

Szóval az lenne a kérdésem, hogy szerintetek menthető az akku vagy mindenképpen újat kell vásárolni?

Igen, ha akkuról szeretnék használni.

DELL, COMPAQ és a HP csinál olyan huncutságokat az akku menedzselés terén, hogy tervezett avulást épít be az akkuk töltésvezérlőjébe, amivel idejekorán akkucserére késztetik a tulajt. 

DELL, COMPAQ és a HP azt csinálja, hogy meghatározott különböző paraméterek alapján egy ciklust / időt ami után az akku instabillá válhat, gázosodik...stb.
Ha eléri ezt a határt az akku töltésvezérlő leállítja az akku működését.

Tegyük fel az akku maximális működési ideje 500 töltés ciklus, akkor az élettartama 500x100%. Ez nem azt jelenti, hogy ha sosem töltöd fel 90%-nál magasabbra akkor nem ketyeg az óra.
Minden töltés szakasz összeadódik és ha annak összege eléri a 100%-ot, akkor a számláló n-1. Tehát a 10% - 30% -5% - 50% - 5% ---- 100% töltés

Kiforrasztottam az akkucsomagot és labortápról egyenként feltöltöttem a cellákat, majd visszaforrasztottam a töltésvezérlő panelra. A művelet után a kis gombot megnyomtam és nem történt semmi.

Azzal, hogy szétszedted és a töltésvezérlőről leszedted az akkukat idézted elő azt, hogy mindent elfelejtsen az akkuról a vezérlő.
Kivétel azt, hogy lejárt az idő. A töltésvezérlőt nullázni halandó ember soha nem fogja, ez garantált.

Mit lehet tenni ?
Mivel maguk az akkuk egyesével működőképesek, zseblámpába, akkus fúrógépbe...stb kiválóan tud tovább működni.

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
Sejtettem, hogy valami hasonló véget fog érni a dolog. Akkus gépbe igen sovány paraméterekkel rendelkeznek az akkuk (LGABC11865), de lámpába tökéletesek lesznek.
Köszi

0

Lastemperor
Lastemperor picture

A töltésvezérlőt nullázni halandó ember soha nem fogja, ez garantált.

Milyen szerencse, hogy van itt köztetek egy nem halandó is :D
XIII. kerületben tudok segíteni, laptop akkumulátorokkal foglalkozom ~12 éve.

Amit fentebb írtatok tervezett elévülésről, az városi legenda. Nincs semmi cuklus limit vagy hasonló huncutság, még az utángyártottakban sem.
Texas Instruments BQ vezérlők vannak bennük többnyire. SMBus-on kommunikálnak illetve programozhatók is.
Meglepően sok adatok tárolnak illetve sok mindenre figyelnek ezek az IC-k. Csak kritikus hiba esetén írnak be egy bizonyos PFF flag-et (Permanent Faliure Flag). Nálad is ezt történt, mivel a cellákra mérve mindegyik töltve volt. Ezt a hibát törölni lehet, csak kérdéses, hogy érdemes-e. 

Azzal, hogy szétszedted és a töltésvezérlőről leszedted az akkukat idézted elő azt, hogy mindent elfelejtsen az akkuról a vezérlő.

Sajnos sok IC esetében ez igaz. Az akkupakk leválasztása előtt az elektronikát labortápról életben kell tartani (~9V már elegendő). Ellenkező esetben olyan regiszterek is törlődnek, amiket nem lehet pótolni.
Esetleg egy teljesen azonos akku donorként segíthet, de ezen a ponton nincs sok esély arra hogy ez működni fog.

Elmondásuk alapján korábban normál módon akkuról használták a lapit, amikor hirtelen kikapcsolt és azóta csak töltővel tudják használni. Állítólag a hiba előtt 2-3 órás üzemidőt produkált az akku.

Mivel DELL gépről beszélünk, ahol a töltő kommunikál a géppel, van még egy olyan feltéltelezésem is, hogy az akkunak egyáltalán nem volt semmi baja (amíg a cellákat le nem választottad).
Ez egy igen gyakori hiba, és szintén levillgoja a töltés LED, ha a laptop nem tudja azonosítani a töltőt. Amíg ez fennáll, a gép hálózatról megy, de akkut nem fog tölteni, az alaplapi vezérlő tiltja.
Nagyon könnyen ellenőrizni lehet, minden DELL gép BIOS írja a töltő kommunikáció státuszát:

Lépj be a BIOS-ba és keresd meg az "AC Adapter" státuszt. Ha oldalsó menüs BIOS, akkor az akku státusz oldalon lesz, ha régebbi, felső menüs, akkor pedig a kezdőlap legalján.
A státusznak meg kell jeleníteni a csatlakoztatott töltő teljesítményét. Ellenkező esetben "None" vagy "Unknown device" felirat jelenik meg. Ekkor van hiba a töltő - töltésvezérlő kommunikációban. Okozhatja hibás töltő / sérült töltő kábel / hibás vagy sérült DC aljzat / hibás töltésvezérlő.

Kérlek csekkold BIOS-ban hogy nem-e ír "Unknown device / adapter" üzenetet, ha igen, akkor hiába vesz új akkut az illető, azt sem fogja tölteni amíg ez nincs megoldva.

5

BTS_szerviz
BTS_szerviz picture

Szia,

bq30z55-ben is tudsz segíteni? :-)

A

0

Lastemperor
Lastemperor picture

Szia!

Igen! :) Ponotsan mi a gond az akkuval, illetve mi a típusa?
A héten sajnos kényszerpihenő van, enyhe megfázás kíséretében pozitív pestis tesztet produkáltam.

0

Kari
Kari picture
*****

Haho!
Azert a Dell rendszereben ottvan a "DS csip" is amiben 2 bit atirasa oldja fel a "jegyzetelt" töltes szamot-azaz annyira megsem varosi az a legenda...
Kari
 

0

Lastemperor
Lastemperor picture

A ciklusszámot az akkuban lévő TI vezérlő tárolja, és amig a pakk sealed státusz nincs feloldva, nem lehet módosítani. Hibaflagekkel, minden adattal együtt, teljesen izolált rendszer van egy laptop akkun belül, tehát a laptop nem fogja / tudja tervezetten kikapcsolni, hatástalanítani az akkut.

1

Msr
Msr picture

Ciklusszám kiolvasás Dell laptopnál nem magától értetődő történet a felhasználó oldaláról.

E6430 Latitude gyári első beépítésű 60 Wh akkuja 11év után érthetően gyengélkedik, 24% 15 wattóra a kondíció. Kb 1órát tud, akkucsere javasolt, töltés csökkentett teljesítménnyel zajlik le. AIDA tesztprogram és powercfg utalást sem tesz a ciklusok számára, az ingyenes akku info programok (BatteryInfoView és hasonlók) mindegyike 0 ciklust vagy N/A-t jelez.

Dell öndiagnosztikát futtatva  Battery/Configuration menüpontban Charge cycles = 322 adat jelenik meg (az akkugyengülés 2000-0133 hibakódként van beírva).

Ez most akkor a ciklusszámot jelenti? A Dellnél ill konkrétan ennél az akkunál (18650 Samsung cellás T54FJ) ennek mi a jelentősége - mert érzésem szerint itt az akkuidő a cellák valódi elfáradása miatt csökkent le (cella kapacitáscsökkenés, belső ellenállás növekedés).

Apple:  https://support.apple.com/hu-hu/HT201585

 

0

vacisa
vacisa picture

üdvözlet

(BatteryInfoView és hasonlók) mindegyike 0 ciklust vagy N/A-t jelez.

Mert nem tudja az akkut olvasni.

akkugyengülés 2000-0133 hibakódként van beírva).

Ez most akkor a ciklusszámot jelenti?

A ciklus számot a ciklus szám jelenti, az elhasznált Charge cycles = 322  általában 500-600 a full ciklus amig működik.
Hibakód a cellák együttes gyengeségére utal, nem tud elegendő teljesitményt leadni.

:vs

0

nyaki
nyaki picture

Üdv!
A BIOS-ban jól azonosította a töltőt, viszont az akkura "Not installed"-et írt csakúgy, mint most, ezért merészeltem berepülő pilótaként nekiesni az akkunak remélve, hogy talán csak a belső biztije mehetett ki.. ...sajnos az akkuk leválasztása miatt, már nem is fog mást írni. Az akku szétszedése előtt az eszközkezelőben is töröltem mindent, ami a telepre vonatkozott, hátha reinstall után jó lesz, de nem.
Egyébként az mit jelent, amikor az akkun megnyomva a tesztgombot, a két szélső és a középső LED néhányszor gyors ütemben felvillan, majd kialszik?
Köszi

0

Lastemperor
Lastemperor picture

A LED hibakódok sajnos akku típusonként változnak, és sehol nincs róla dokumentáció.
Ami mindegyik DELL-ben azonos, ha váltakozva (mint egy vasúti fényjelzés) lassan villognak, akkor firmware hiba van.

1

AzzA
AzzA picture
*

Milyen szerencse, hogy van itt köztetek egy nem halandó is :D

Hállelúja mester hállelúja !!!!!!

0

Sponsored links