You are here

Elektrolux ESI 6240 mosogatógép, kb félidőben leáll a program

24 posts / 0 new
Last post
Tpisti
Tpisti picture

Szevasztok!

Az alany egy Elektrolux ESI 6240 mosogatógép. (nem egy mai darab, de eddig hűségesen tette a dolgát)

A hiba jelenség a következő volt.
A szokásos 50 fokos (kb 130 perces program) ellett indítva. Kis idő múlva csodálkozva vettük észre, hogy semmi zaj, síri csend. Az egyetlen jelenség egy halványan pislákoló hálózati LED a főkapcsoló fölött.
Mivel késő este volt kikapcsoltam.

Reggel újra megpróbáltam elindítani. Látszólag sikerült is, de az 50 sokadik percben megint elhallgatott és ugyan az lett a jelenség mint este.
Kikapcsoltam és pár perc pihenő után újra próbálkoztam. Az eredmény hogy pár percig ment aztán kakukk.
Este felé kíváncsiságból újra elindítottam És be is fejezte.

Nekem az a gyanúm így megbontás nélkül, hogy olyan mintha valami melegedés miatt leállna a táp vagy legalább is jelentősen csökken a vezérlő elektronika táp feszültsége.

Ha valaki ismeri a típust vagy van doksija, akkor kérem ne tartsa magát vissza.
 

Comments
varga jano
varga jano picture
*****

Szia Pisti !
Hívjál szerelőt !

0

Tpisti
Tpisti picture

Azt majd végszükség esetén :)

1

ityvity
ityvity picture
*

Hogy ez még eddig senki sem jutott eszébe !

3

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Pisti !
Mi lett vele !
 

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Te tényleg elképzelhetetlennek tartod, hogy valaki nem ér rá? Mert dolgozik, és ez hobbi, vagy mert elromlott, nem az élete központi témája ez?

Majd ha elakad, kérdez. 

4

varga jano
varga jano picture
*****

Túl sokat beszélsz...

0

lizakl
lizakl picture
*****

Talán jobb is ez így!?
Nem akarok ünneprontó lenni, de az eddig lezajlott mosogatógép-mosogatóember(én) versenyben magasan mindig én nyertem!
Rövidebb idő alatt, jobban és olcsóbban elmosogattam ugyanazt, amit a gép! :-)
A fiaméknál a mosogatógép leszedte az összes söröspohárról a logót! :-(

2

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Szedd ki az elektronikát, én ezen típus alapján nem találok hozzá képet...

Aztán lássuk a medvét. Ha kapcsoló üzemű, a pwm vezérlő valami tny, vagy hasonló 7 lábú lesz, gondolkodás nélkül csere, meg azt a 4-6 elektrolyt kondit is..

Ha soros kondis tápja van, akkor meg 99%, hogy annak cseréjével jó lesz...

De nekem volt olyan régi gép a kezem alatt, ahol az ajtó aljában a kábelkorbács el volt törve szó szerint a kora, és a meleg miatt. Az is AEG/electrolux volt... Az pl nem szivattyúzott néha.. de csak néha
.. ;)

 

1

ityvity
ityvity picture
*

Szia , bő húsz éves gép , 2002-2003- ba gyártott , több ident. számmal , de fő alkatrészekben megegyeznek . Halvánnyá pislogó led akár panel (EDW200 , az ajtóban van beépítve ) táp hiba is lehet , ennyi év után nem ártana az elkókat cserélni . Ezzel összefügésben akár ez okozhatja a fűtés hibát is , ha a relé nem tudna bekapcsolva maradni alacsonyabb táp miatt , különben meg ez még aszinkron motoros keringgető szivattyús , tachogenerátorral , és annak a szakadása is fűtés kihagyással jár .

3

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Ityvity !
Te kimész Tpistihez ?
Vagy...

0

ityvity
ityvity picture
*

Mert te azért kérsz mindenről fotót , hogy felkészülj előre , mikor kimész a kérdezőhez  figyelni mikor  melyik program lépésnél akad el . Én már láttam annyi gépet , hogy fénykép nélkül is elég a típus , hogy tudjam miről van szó .

1

varga jano
varga jano picture
*****

Helló !
Kérem az adattábla fotóját !
Kérem az adattábláról a PNC No: számot !
Rá van gravirozva .

0

Tpisti
Tpisti picture

Szia!

Itt az adattábla fotója.

Egyébként minden program lépést megcsinál, feltölt, fűt, mos szivattyúz, csak amikor "elmegy a kép" akkor áll le.
Ezért írtam, hogy elsőre, megbontás nélkül táp hibára gyanakszom. Valami kicsit megmelegszik benne és akkor megáll a tudománya.

File csatolás: 

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Pisti !
Köszönöm szépen .
U.I.
Szia Pisti !
A doksit a rendezetlenek között megtalálod .
Üdvözlettel varga jano
https://elektrotanya.com/electrolux_esi6240_911234882_00.zip/download.html
https://elektrotanya.com/edw2000_platform_electronic.zip/download.html

0

varga jano
varga jano picture
*****

0

Tpisti
Tpisti picture

Szia!

Köszi átnézem amint van időm.
Kézzel még elvagyunk a mosogatással, de a kombi gázkazán szelepvezérlő elektronikája is végleg megadta magát a héten, így most az a prioritás.

Kösz a segítséget.

2

varga jano
varga jano picture
*****

Szivesen

0

varga jano
varga jano picture
*****

Szia !
Boldogulsz a kombi gázkazán szelepvezérlő elektronikájával ?

0

ityvity
ityvity picture
*

Szia , ez nem Bosch , nincs gravir .

2

varga jano
varga jano picture
*****

Helló !
(Megbontása nélkül)
Mellé kellene ülni ! Nézni , hogy melyik program lépésnél akad el !

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Szia!

Persze. Meg kivenni 2 szabadnapot hozzá. 1 program 2 óra, és néha tovább is megy. Meg a röntgen szemügeg is kell, mi van a dobozban.... Van még ilyen remek tanácsod?

 

5

varga jano
varga jano picture
*****

Szia Mindigéhes !
Kimész Tpistihez ?
Vagy...

0

mindigehes
mindigehes picture
**

Típusimeret alapján kért tapasztalati tippet. Kérdezd meg az AI-t, ez mit jelent. Magyarázza el Neked.

Én dolgozom, nem nyögdijjjjjjaskén unalmamban nézegetem a mosogató gépet kívülről.

De nem is kérte senki, hogy menjek. Ahogy Téged sem. 

 

3

Sponsored links