Sziasztok!
A címbeli gépet hozták azzal a hibával, hogy nem indítja el a motort.
Futtattam vele tesztet és kiderült, hogy a motorhajtásnak semmi baja, ugyanis a centrifugafázis kivételével a többit hiba nélkül végrehajtja.
Centrifugafázisban viszont vég nélkül járatja az ürítőszivattyút.
Ha bármelyik programra teszem, akkor is csak az ürítőszivattyút működteti(tehát a mosó, vagy az öblítő programon sem vesz vizet sem).
Ebből én arra jutottam, hogy nem kap a processzor a vízszint szabályzótól üres jelet.
Kipróbáltam az egyik felültöltős EWT 9120W mosógéppanelommal és azzal hiba nélkül megcsinálta a teszt összes fázisát.
Az eredeti panel hibatárolójában az E31-es kód volt olvasható, ami a vízszint szabályzó üres szintjének hibáját jelenti.
Egy alkalommal az E68-at is kijelezte a hibatárolóban, de mivel a másik panellal működik így a fűtőszálszivárgás, mint perifériahiba kizárt.
A panelon a J10-es csatlakozó az analóg vízszint szabályzóé.
A J10.1 a +5V, a J10.2 a GND, a J10.3 pedig a jel.
A két ULN2004-es ic-t újakra cseréltem, de nincs változás.
Kerestem itt a Tanyán az EWM1100-as panel kapcsolási rajzát, vagy legalább a vízszint szabályzó áramkörét, de nem találtam.
Közvetlen a J10-es csatlakozó mellett van két smd dióda és két smd ellenállás, de több alkatrészt a processzor és a j10-es csatlakozó között nem találtam.
Ezeket az alkatrészeket összehasonlítottam a felültöltős panelommal és mérve egyforma értékeket mértem.
A három csatlakozóból az egyik bemegy a processzor alá.
Mi a véleményetek, lehet ez processzorhiba?
Válaszotokat előre is köszönöm.
Üdv: Ladakölyök
Üdvözletem !
Van egy csapágyhibás szerkezet aminek a csapágyazását már cseréltem.
Viszont addig hajszolták amig a víz az alján már beindította a vészürítést.
Adja ezt a EFO hibakódot.
Elvileg ha már a hiba tehát a víz nem emeli meg az úszót automatikusan
kellene a programokat újból kezelni.
Már ha csak be van dugva a dugaszoló villa ürít és nem is reagál a beállító gombra.
Szóval hogy lehet ezt törölni ?
Már ha lehet.
Német Sm. et találtam de attól okosabb nem lettem.
Sziasztok!
Panasonic klíma nem hűt, kültéri rész a gyanús, de lehet, hogy kutya baja. Típus Etherea E9PKE.
Nem volt bekapcsolva egy ideje. Bekapcsolás után gyakorlatilag semmit nem hűt, a kinti cu-e9pke egységben a venti lassan forog, de nem hallani, hogy a kompresszor dolgozna. Illetve elkezd talán, de le is áll.
Letöltöttem a netről a szervízkönyvet.
A diagnosztika kód kiolvasásást nem értem. Bemegy kód olvasásba a távirányitó. Villan egyet ilyenkor a power LED, de egyedül a H99-nél pittyog sokat.
Ilyenkor ez a hibakód?
A H99
Indoor freeze protection
(Cooling) hiba
x Check indoor heat exchanger Ez mi a fene
x Air filter dirty Tiszta
x Air circulation short circuit És ez?
Üdv Feri
Sziasztok!
Megtaláltak ezzel A szörnyeteggel.
A hiba először az volt, hogy rapszódikusan más más mennyiségű kávét főz.
Daráló felújítás, késcsere, főzőegység szétszedése, összerakása után, először E05 hibakóddal megált.
Ez a hibakód a víz érzékelő hibára utalt. De mielőtt szétszedtem volna, a gép készenlétből elnémult.
A víz érzékelőt szétszedve, a bent lévő hall elem totális szét rohadása volt tapasztalható. A vezérlő panelon okozott egy zárlatot, egy fet tranzisztor zárlatával kisérve.
Érdekes, mert a érzékelő lehúzása után a gép feléledt, de a szervizajtó kapcsolót nem érzékelte.
A fet csere után, elindult a gép, elkezdte a rendszert feltölteni vízzel, stb és a folyamat során E19 khibakóddal leállt.
A hibakód a nem túl részletes szervizdoksi szerint arra utal, hogy párás a panel.
Itt egyenlőre elakadtam, mert nem találok semmi olyan érzékelőt ami ezt érzékelné.