sziasztok íme elkészült az első csöves erősítőm és nagyon jól szól volt vele munka
Üdv mindenkinek:
Keresném ennek a kb 25 éves JVC toronynak a rajzát, főként a tuner résznek.
Feliratok: tuner PC-T5L
erősítő PC-A5L
magnó PC-D5L
előre is kösz,Bálint
Sziasztok! Adott a fent nevezett végfok. Évek óta azt produkálta, hogy bekapcsolás után 2-3 perc múlva indult el, addig csak a protect led világított, de utána ment mindig rendesen. Viszont ha kikapcsoltam meg vissza ismét várni kellett 2-3 percet. Igazából ezzel együtt tudtam élni. Viszont pár napja egy rendezvényen abszolút nem akart már elindulni. Ma behoztam a műhelybe, bekapcsoltam és láss csodát működött, de csak addig ameddig ki nem kapcsoltam. Következő bekapcsolás után már ismét csak a protect világít és azóta semmi. Sajnos eddig rajzot sem találtam hozzá és a felépítése is elég bonyolult, sosem láttam még ilyet, nem ismerem a működési elvét. Szétszedtem, kitakarítottam, átnéztem a forrasztásokat és a végfeteket/tranzisztorokat, nagyobb ellenállásokat, valamint a diódákat. Zárlat sehol sincs, hibás alkatrészt nem találtam (már amennyire futtában sikerült belenézzek) viszont a jobb oldalnak a kimenetén van 2,6V egyenfesz és ennek az oldalnak a peak ledje világít halványan. A legnagyobb bajom, hogy lövésem sincs merre induljak el, főleg így rajz hiányában. Ha valaki javított már ilyet, vagy tudna adni legalább rajzot azt megköszönném. Én a védelem hibájára tippelek, szerintem onnan szivárog át az a 2,6V is a kimenetre, amit mértem. Csatoltam 1-2 képet a belsejéről.
Kedves Tanyalakók!
A fent említett erősítőt kb. egy éve kaptam ajándékba. Az erősítőt azon apropóból vettem elő, hogy
sikerült a Vakerán vennem egy HFM-ReVox A77 RIAA korrektor panelt. Gondoltam meghallgatom, hogy
miért voltak úgy elájulva tőle annak idején a tisztelt HFM munkatársai. Erre a legalkalmasabbnak a
jó öreg AET-250 lett kiszemelve, mivel ebbe könnyű szerrel bele tudom fabrikálni pár másodperc
alatt - gondoltam -, hiszen hely van benne, a szükséges tápfesz is rendelkezésre áll és innen
már akármilyen másik erősítőn keresztül is meg tudom hallgatni. Az első meglepetés akkor ért, amikor
leemeltem a fedelét. Nem is lesz olyan nagyon könnyű beletenni azt az ormótlan nagy panelt. De
sebaj kiveszem a bal végfokot és mindjárt lesz helyem! Amikor elkezdtem a végfokot, elkezdtem
nézegetni, hogy ez meg kiféle-miféle szerkezet, hiszen az AET-250-et nem ilyen végfokkal ismerem.
Hol van ebből a jellegzetes KY dióda? Hiszen ez az eredeti végfok különös ismertetőjegye, no
persze az iszonyatos hangját nem is említve. De biztos már hülyülök, vagy rosszul emlékszem. Elővettem
a '79-es RT évkönyvet, a szerint sem stimmelt a panel. Letöltöttem a gépkönyvét minden fellelhető
forrásból, hátha volt több verzió is. Úgy sem stimmelt. De a vezetékek forrasztásai a másik oldalon
is igencsak gyárinak tűntek. Ezzel félre is tettem és beleeszkabáltam a ReVox korrektort. Nos én
nem ájultam el tőle (szerintem a Yamaha AX500 saját korrektora nagyságrendekkel szebben szól).
Egyszer rászántam magam és lerajzoltam. Utána rögtön láttam, hogy ez a végfok nem is olyan típusidegen
90%-ban megegyezik a még jobban ismert AET-453 végfokjával. Ez csupán pár dologban tér el:
1. Más a negatív visszacsatoló lánc
2. Nincsen benne semilyen védelem sem (de a panelon sincsen helye!!!)
3. A meghajtó tranzisztorok nem a jól ismert BC300-301-303 sorozat, hanem a Siemens BC141-161 párosa
A végtranzisztorai Fairchild gyártmányú 2N3055-7 típusok, ami kísértetiesen hasonlít a régi Motorola
vagy Tesla alukupakos családjára. Mivel a kíváncsiság nagy úr, ezért nagy levegőt vettem és elkezdtem
rendberakni az erősítőt. Az elektrolit kondenzátorok 1975-76-ban készültek. Természetesen ezeket
kicseréltem mind.A potmétereket kipucoltam és ezközöltem rajta 1-2 kisebb finomítást is, de erre
most nem térek ki. Az eredmény egész meghökkentő lett: BEAG erősítőt én még így szólni nem hallottam,
pedig 1-2 típus már árment a kezeim között, sőt rendelkezem is pár típussal. Erre már azt lehet mondani,
hogy egészen hallgatható kis masina!
Az lenne a kérdésem, hogy találkozott már valaki ilyen masinával, vagy tud valamit a történetéről?
Most egy hétig kórházban voltam ezért volt időm megrajzolni számítógépen is az erősítő kapcsrajzát.
Természetesen csak az egyik oldalt rajzoltam meg! A RIAA korrektor, előerősítő megegyezik a klasszikus
AET-250-nel, de a vége inkább az AET-453-mal mutat szoros rokonságot! Jó csemegézést!
Felraktam a módosított verziót is!