You are here

Indesit BE 34 P (BE34PS) C00080993 vezérlőpanel kiégett tranzisztor / control panel blown transistor

Kedves ElektroTanya fórumozók!

A napokban leállt Indesit BE 34 P kombinált hűtőnkbe próbálok ismét életet lehelni.

Rólam: Informatikus vagyok, hobbi szinten értek az elektronikához, volt már sikerem kisebb nagyobb háztartási gépek javításánál. Először járok a fórumon!

A hűtőről: kb 14/15 éves lehet, ismerőstől kaptuk meg, miután lecserélték, mert a fagyasztó már nem fagyasztott (villogtak is a narancssárga LED-ek, a megfelelő hibajelzéssel), de kértem, hogy hagyják meg. Nálunk most kicsit több, mint 1 évig bírta. A dolog érdekessége még, hogy néhány hete a fagyasztó megint elkezdett működni.

Mivel semmilyen életjelet nem mutatott a hűtő (lámpa, stb) gondoltam, hogy az elektronikával lehet a gond. Hamar sikerült leszedni a kontrol panelt (bár frusztrálónak találom, hogy ehhez a hűtő ajtót is le kellett csavarozni). Úgy találtam, hogy a Q8-as pozícióban lévő tranzisztor egyik lába teljesen megsemmisült, illetve az L1-es ellenállásnál nem tudom megítélni, hogy az a komponensből jöhetett-e ki.

C00080993 control panel blown fuse

A fórumot a panellel kapcsolatos dokumentumok keresgélése során találtam. Előszor a panel diagramjához kapcsolódó anyagba futotttam bele, majd láttam, hogy másnak sikerült ilyen panelen néhány komponens csere után életet lehelni a hűtőbe.

Keresgéltem a panelt megvásárlásra, külföldi oldalakon 100 EUR körül mozog, magyar oldalon eddig 1 helyen találtam 40 ezerért (nem tudom, illik-e ezeket itt linkelni). Érthető módon ennyiket nem szeretnék kiadni érte, főleg, hogy garancia amúgy sincs rá, hogy meddig fog még élni a hűtő. A jófogáson találtam egy ilyen hűtőt (azt is valószínűleg azért árulják, mert nem működik a fagyasztója), de azért nem herélnék ki egy még félig működő hűtőt.

A kiégett tranzisztor MAC 97AB típusú, találtam róla leírást, de sajnos nincs elég tapasztalatom, hogy a websopokban találtak közül melyik felelne meg (annyira nincs kedvem kínából rendelni 10 darabot, ki tudja mennyit várca rá)

Ezek fényében az albbiakban fordulok tanácsért Hozzátok:

- van-e esetleg valakinek ilyen alkatrésze, amit megvehetnék?
- tudtok-e ajánlani helyeket, ahol használt alkatrész után lehet érdeklődni (ahol értelmes áron tudnám a panelt beszerezni)?
- véleményetek szerint, van-e értelme megpróbálni a tranzisztor-t cserélni és ha igen, milyet kell vennem?

Köszönöm a figyelmet!
Fred

Ui: nagyon jó kis fórum, örvendetes, hogy létezik és gratuláció mindenkinek, aki fektetett bele energiát!

Comments
Szadista
Szadista picture

Szia.
Az L1 az egy tekercs és ha ohmikusan jó akkor semmi baja , az anyag meg ragasztó amit a gyártó szokott rá tenni ..

Üdvözlettel: Laci

Ui . az alkatrész csere elöt nagyon meg kell tisztítani  a panelt !!!!! az éget panel vezethet ...

0

Asimoved
Asimoved picture

Sziasztok! Köszönöm a villámgyors válaszokat! A héten szerzek be a tranzisztorból néhányat. A forrasztás kapcsán kérdezem (tudom, hogy amatőr kérdés), hogy mindenképpen forrasztani kell, vagy van-e értelme csak ragasztani. Édesapám vetette fel annak okán, hogy ha forrasztás megkísérlésével több kárt is okozhatok (bár úgy gondolom, hogy ha nem ejtek kárt a mellette lévő kék cuccban, akkor olyan nagy baj nem kéne, hogy történjen).

Tudnátok tippeket adni, hogyan derítsem ki mit vezérel a triac és hogy diagnosztizáljam mi lehet a baja (tudom, hogy tág a kérdés; multiméterem van...).

Illetve az L1-es ellenállás kapcsán lekapargattam azt a sárga anyagot... sajnos nincs nagyon jó nagyító épp kéznél, de olyan, mintha tényleg lenne rajta egy nagyon kicsi repedés. A tapasztalatotok szerint tud-e történni ilyen és realisztikus, hogy ilyen anyag jönnön belőle? Gyanítom ha igen, akkor ezt is le kéne cserélni...

Köszi!

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia: forrasztás helyett  itt nem szabad ragasztani
Egy  kis tubus  vezető ragasztó 5-10eFt, de mechanikai tartást nem ad
Bálint

0

kollerp
kollerp picture

Szia! https://www.hqelektronika.hu/hu/triac-600v-06a-igt-ih7-10ma-mac97a8 Esetleg megnézi, hogy amit kapcsol ez a triak nem zárlatos-e ? Ha nem purcant ki a vezérlő IC akkor van remény. Ezt a 71Ft + postát megéri. Üdv:

0

ityvity
ityvity picture
*

Szia , MAC97A8 lesz az a " tranzisztor " ami egy triac https://www.hqelektronika.hu/hu/triac-600v-06a-igt-ih7-10ma-mac97a8 és valamilyen perifériát vezérel és a valószínű , hogy a Q10, Q11 is az . Csere után meg kellene keresni mi tette tönkre a triacot .

0

SzBálint
SzBálint picture
****

szia:

Z0103MA TO92tokban, vagy   . MAC97A8

Bálint

0